Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 41: A vörös sárkány

Már lassan 8 óra volt, mikorra hazaértem immár másodjára is azon a szombaton. Kazuma épp a nappaliban szaladgált, vállán egy fehér törölköző pihent, amiből arra következtettem, hogy zuhanyozni indult.
Elég zaklatott voltam az Endo-val való találkozásom miatt és ezt ő maga is észrevette rajtam.
- Üdv itthon. – köszönt mosolyogva, de hamarosan visszavett a jókedvéből. – Hé, minden oké?
- P-persze, csak volt egy apróbb incidensem a kasszánál, de amúgy megvan a vacsora, szóval semmi gáz. – böktem oda egy klisés hazugságot, mire a fiú elém lépett, hogy megnyugtasson.
- Talán erőszakoskodtak veled a boltban? Bocsi, hogy téged küldtelek ki.
- Semmi baj, nem bánom. – fojtottam el egy keserű sóhajt. – Viszont pokoli fáradt lettem, szóval siess a fürdőzéssel, mert én is menni akarok utána, aztán egyből szunyálni.
- Mi lenne, ha velem tartanál? – kérdezte perverz vigyorra húzva rózsaszín ajkait. – Spórolnánk a vízzel és nincs is jobb, mint a kádban hancúrozni.
- Lódulj fürdeni! – böktem oldalba elnevetve magam. – Most nincs kedvem játszani.
- Kár. – biggyesztette le a száját, majd bevonult a fürdőbe.
Én is beballagtam a konyhába, hogy kipakoljam a cuccokat, de éppen csak letettem a szatyrom a pultra, mikor a csengő hangja bezengte az egész lakást.
- Ki a fene az ilyenkor? – kérdezte Kazuma morgolódva, hangját elnyomta a folyó víz csobogása. – Ki tudod nyitni? Már nem vagyok szalonképes.
- Persze. – feleltem leterhelten, majd a bejárathoz ballagtam.
Ahogyan közeledtem az ajtó felé, egyre erősödött bennem a gyanú, hogy a mai találkozásom után Endo-val, most Kojima teszi majd szívéjes látogatását nálunk. Vagy talán megint a szöszi, de az lenne a jobbik... azt hiszem.
Minden porcikámban azt kívántam, hogy téves legyen ez az elméletem, mert úgy éreztem, ha Kojima-t vagy Endo-t látom majd meg az ajtóban, sírva fakadok.
Hamarosan elértem a bejáratot, kezemet a kilincsre helyeztem, majd megnyitottam azt és az udvarról beáramlott az esti, hűvös levegő.
- Jó estét! – köszöntem illedelmesen, mikor ráébredtem, hogy a házam előtt egy, a bácsikámmal korabeli férfi áll. – Segíthetek valamiben?
- Ki az, Macchi? – kérdezte Kazuma ismét kikiabálva, de nem volt időm válaszolni.
- Elnézést, remélem, jó helyen járok. – kezdett bele az idegen kedves mosolygással. – Shirokawa Kazuma-t keresem. Úgy tudom, itt lakik.
- Elnézést, de ki maga? – kérdeztem ijedten, mire a férfi örök csontmosollyal az arcán mustrált végig.
- Olyan modortalan vagyok, hogy be sem mutatkoztam. A nevem Shirokawa Kazuo, Kazuma édesapja vagyok. Beszélhetnék a fiammal?
A szemeim tágra nyíltak döbbenetemben és, ahogy a magas férfi Kazuma-éhoz hasonlatos, aranyló szemeibe néztem, hirtelen megkötött bennem a felismerés.
De hát... de hát az nem lehet! Kazuma apja halott! – gondoltam magamban.
- Esetleg bemehetnék, hogy lássam a fiamat? – kérdezte, ezzel visszahívva engem a valóságba.
- P-persze... azt hiszem. – eresztettem be végül a lakásba. – Kazuma most épp fürdik, de nemsokára készen lesz.
A férfi bólintott, majd otthonosan mozogva, bemerészkedett a nappaliba és helyet foglalt a kanapén.
Tudtában léve annak, hogy Kazuma nem kedveli az apját, nem kínáltam az urat semmivel sem, főleg, mikor észrevettem a félelmetes, vöröslő yakuza tetoválást a pólója nyakrészénél kikandikálni és megcsonkított ujjperceit mozogni. A férfinak viszonylag hosszú, természetesnek tűnő, karmazsinszínű haja volt és még én magam is meglepődtem azon, hogy kivételesen megérzem a belőle áradó, démoni energiát.
Többször is bekopogtam Kazuma-hoz, hogy siessen, de még így is majd' fél órába telt neki, hogy előmerészkedjen a fürdőből. A szokásos trikóját és bokszerét viselte és úgy jött elő a helyiségből, mint aki nem is sejti, ki tett hozzánk látogatást. Mikor azonban megpillantotta a férfit, aki a múltjából üldözte, láttam a gyűlöletet és a döbbenetet lobbanni a szemeiben.
- Jó régen láttalak már, fiam. – köszönt neki az apja felállva a kanapéról. – Egészen megfogytál, mióta utoljára találkoztunk.
- Te meg... te meg – makogta össze-vissza, majd közelebb lépett a szülőjéhez. – Te meg mit keresel itt? Nem lehetsz itt hiszen... hiszen halott vagy.
- Ah... igen. Sajnálom is, hogy semmit nem hoztam magammal és csak egy szó nélkül beállítottam, de szerettelek volna látni, mielőtt Amerikába utazom. – mondta Shirokawa-san. – Ne haragudj, hogy ilyen későn tettem meg ezt a lépést, de rengeteg dolgom volt. Nem olyan vicces dolog a saját temetéseden részt venni hullaként. – nevette el magát, de ezt Kazuma csak homlokráncolással díjazta.
- Hogy a viharba maradtál életben? – kezdte faggatni. – Ez lehetetlen, ha csak nem... vagy halhatatlan...
Shirokawa-san sejtelmesen elmosolyodott, amiből persze mindketten levágtuk Kazuma-val, hogy eltalálta a dolgot. Én óvatosan araszoltam a fiú mellé és ijedtemen belékaroltam, mert az a démoni energia émelyítő és félelmetes volt. A srác azonban nem törődött most velem, tankként indult meg az apja felé és megragadva az úr ruháját, egész testét a falhoz kényszerítette. Csak elhűlve álltam egyhelyben, bámultam, amint a szerelmem az apjával viaskodik a nappali egyik szegletében.
- MÉGIS, HOGY VAN POFÁD IDEJÖNNI? – kérdezte Kazuma ordítva, a hangját hallottam a sírás felé hajolni. – Csak úgy felbukkansz itt, közlöd, hogy búcsúzol, mert Amerikába mész? Mindazok után, amit velem tettél... átvertél engem. Még anya temetésére sem jöttél el!
- Mélységesen sajnálom a dolgot. – mondta. – Hallottam Mei-ről, de nem mehettem el hozzá, te is tudod. Az egyetlen esélyem úgy volt a szabadulásra, ha eljátszom a halálom. Csak így kerülhettem ki a börtönből.
- Miért nem rohadtál meg odabent? Miért pont te vagy itt helyette?
- Nekem is hiányzik. – suttogta férfi és megsimogatta Kazuma bozontos, fehér haját, mire a fiú visszavett az indulataiból. – De ez a halandók sorsa, ami nem azonos a miénkkel.
Kazuma gyanúval a szemeiben engedte el az apja pólóját és távolodott el tőle, visszalépve hozzám. Kezével gyengéden átkarolt, akkor biztonságot éreztem magam körül.
- Én nem vagyok olyan, mint te. – mondta Kazuma fenyegetően, mire az idősebbik értetlenül bámult. – Nem vagyok sem halhatatlan, se teljesen démon, vagy isten. Nincs rangom, nincs seregem, nincs befolyásom sem. Egy átkozott félvér vagyok, halandó szörnyeteg, de én képes vagyok szeretni veled ellentétben. Többé nem akarom, hogy bármi közünk legyen egymáshoz.
- A lány talán Sanzo gyermeke? – kérdezte gyanakodva, mire én csak kapkodtam a tekintetemet a két férfi között. – Nem faltad fel?
Kazuma megrázta a fejét, mire az apja engedett egy nagyon mélyről jövő, keserves sóhajt.
- Még mindig csak a bajnak vagy a nyakamon, pedig szerettem volna, ha velem jössz, de így nem vihetlek magammal. Örökké szégyenem leszel.
- Így döntöttem. – vágta rá Kazuma határozottan. – Nem falom fel Machiko-t. Nekem nem jelent annyit az örökélet, hogy megöljem őt miatta.
Kazuma apja savanyúan mosolygott erre, majd megindult a kijárat felé a fejét csóválva közben. A fiú minden mozdulatát árgus szemekkel figyelte, közben egyre erősebben szorított magához.
- Nekem nincs mit mondanom. – fordult végül vissza felénk Shirokawa-san a nyitott ajtóból. – Ha így akarod, legyen, de hatalmas hibát követsz el. Ne mondd, hogy nem szóltam. Többé akkor nem találkozunk.
- Várjon! – kiáltottam fel ijedten, mire mindkét férfi rám kapta a tekintetét. – Ismerte az apámat?
Shirokawa-san elmosolyodott és ez a mosoly nagyon baljós és félelmetes, sunyi vigyor volt.
- Csak futólag. – felelte végül. – Az ő véréért ültem 6 évet a börtönben, de... ha találkoznál vele a túlvilágon, add át neki, hogy köszönöm az ajándékát!
- KAZUO, te szemétláda! – kiáltotta a mellettem lévő fiú, mikor elengedett.
Ismét az apjának rontott, öklét már épp ütésre készítette, hogy az arcába adjon vele egyet, de a férfi a szemünk előtt vált egy nagy halom, áttetsző folyadékká és kis tócsa formájában kiszökött az ajtó alatt. 

Üdv Mindenkinek! 🌸
Meghoztam az új fejezetet, amiben végre megismerhettétek Kazuma apukáját 😍😍😍 Jaj de jó, mi? 😂😂
Lassan tudok csak válaszolni a kommentekre, szóval ne hari 😘