Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 44: Barátok vagyunk

- Egy karácsonyi parti? - kérdezte Kazuma felvonva mindkét szemöldökét, kezében ott tartotta a parogramtervemet és láttam, ahogy fintorog a szöveget olvasva. - Van valami különösebb oka annak, hogy folyton bulizni akarsz?
- Ez a legkevesebb azok után, hogy a születésnapi partidat elrontottad. - kereszteztem magam előtt karjaimat.
- Szerintem remek ötlet. - kontrázott rá Toshinori is, aki az asztal másik végében ült és egy tál csipszet majszolt. - Még sosem voltam karácsonyi bulin, szerintem a többieknek is tetszene az ötlet.
- Én arra gondoltam, hogy lehetne esetleg egy ittalvós bulit szervezni. - mosolyogtam boldogan, mire Kazuma kezéből kiesett a fehér papír.
- Ugye tudod, hogy mit jelent az, ha éjfélig tervezel ünnepelni? - kérdezte számonkérő hangnemen. -Valameddig tudom magam kontrolálni, de ilyen hosszú ideig még sosem sikerült visszatartanom az erőmet.
- Tudom. - vallottam lehajtott fejjel, majd mellé ültem az egyik székre és megfogtam a kezét.
Kérlelően néztem fel rá, de Kazuma csillogó szemeiből kiolvastam azt a félelmet, amiből már tudtam, hogy sejti, mit szeretnék kérni tőle. Hallottam a fejében a kis fogaskerekek kattogását, ahogyan még azelőtt a válaszlehetőségeken gondolkodott, mielőtt bármit is mondtam volna.
- Mondd el a többieknek! - nyögtem ki végül, a fiúból pedig robbani készült az érzelmi hullám.
- Eszednél vagy? - kérdezte dühösen az asztalra csapva, mire Toshinori-val összerezzentünk mindketten. - Felejtsd el! Ha teljesen démon lehetnék, ha sikerülne teljesen uralnom az erőmet, ha nem lenne az átváltozásom időhöz kötve és nem jelentenék feltétlenül veszélyt másokra, benne lennék ebben. De így... túl kockázatos.
- Már hónapok óta együtt vagyunk. - simogattam meg hülyejkujjammal a kézfejének puha bőrét. - Együtt alszunk, együtt eszünk, együtt élünk és sosem támadtál rám azért, mert elveszítetted az uralmat a tested felett. Nem vagy veszélyes.
- Ezt te nem tudhatod biztosan. - ingatta a fejét keservesen, én pedig már láttam, hogy egy ideig biztosan nem fogom tudni meggyőzni őt a bulival kapcsolatban.
Kazuma lebiggyesztette az ajkát, majd visszafordult a progremtervhez, én pedig csalódottan néztem félre. A szemeimet már csípték a könnyeim, valahogy sokkal könnyebnek hittem azt, hogy meggyőzhetem Kazuma-t a partiról. De nem így lett. Kimondhatatlanul szomorú voltam miatta, hogy nem engedi, hogy bulit tartsak, holott annyira élveztem azt, hogy végre rendes, gimnazista életet élhetek.
Már decembert írtunk, nyakunkon voltak az ünnepek és semmit sem szerettem volna jobban, mint együtt tölteni a karácsonyt azokkal, akiket a világon mindenkinél jobban szeretek.
- Momoko-ék mindjárt itt lesznek. - mondta hirtelen Toshinori, aki előtt immár a telefonja világított. - Most írtam nekik.
- Minek hívtad ide őket? - kérdezte Kazuma összehúzva a szemeit.
- Ne keserítsd el a barátnődet, Kazuma! - mondta Toshinori lágy hangon, de továbbra sem mertem egyikőjükre sem nézni, mert féltem, hogy meglátják a könnyeim. - Momoko-ék meg fogják érteni. Barátok vagyunk, én pedig jobban ismerlek téged, mint a saját tenyeremet. Nem lesz baj, én bízom benne.
- Na de...
- Ne akard, hogy korlátok közé szorítson téged a faterod öröksége. - mondta a fiú magabiztosan, mintha tudná, hogy ezzel hathat a legjobban Kazuma érzéseire. - Miért akarnál kimaradni egy fergeteges buliból, csak mert szarvad nő?
Kazuma egy pillanatig elmerengett, majd átkarolt, hogy magához húzhasson. Engedelmesen hajoltam rá a vállára, mire belepuszilt a frissen mosott hajamba és az ujjaival finom táncot járt a bőrömön. Igyekeztem megnyugodni, szárítgatni az arcomat és visszahívni a könnyeimet, de időigényes folyamat volt ez, így perceken keresztül pihentem a fiú karjaiban, aki még mindig a papírra összeírt óhajaimmal barátkozott.
- Kapok ajándékot is? - kérdezte Kazuma halkan, mire megeresztettem egy boldog mosolyt.
- Már mindenkinek megvettem az ajándékot. - feleltem.
- Rendben van. - kaptam ismét egy finom puszit a homlokomra. - Benne vagyok. Bár nincs ínyemre az, hogy Hiro-ék előtt is nyíltan felvállaljam a titkom, mert nem garantált az, hogy ezek után is bízni fognak bennem. Mi lesz, ha elijesztem őket?
- Amiatt ne fájjon a fejed. - kacsontott rá Toshinori. - Én utána is meg tudnám őket győzni, ha a dolgok balul sülne el, de nem fog. Egy cseppet se aggódj!
Kazuma erőtlenül bólintott, majd elengedve engem, felállt a székről és a teraszra ballagott, hogy kiszellőztesse a fejét, mielőtt a barátaink megérkeznek. Zaklatottnak látszott, én tudtam jól, hogy mindigis szégyelte a démoni oldalát a világ előtt, mert az apjára emlékeztette, mert gondolatban összekötötte saját magát Kazuo-val. Egy olyan családi hagyománya volt ez, amitől ő legalább olyannyira szeretett volna megszabadulni, mint én a halhatatlanság áldásától. Tudván, hogy bármelyik pillanatban a szüleim sorsára juthatok egy, az öröklétet hajkuréászó démon támadásától, álmatlanul telt el megannyi éjszakám.

🔶🔷🔶🔷

Egy óra sem telt bele, mire az egész banda csőstül a nappaliban ült jobbról-balra. Masaya még üdítőt is hozott magával, pedig egy szóval sem említettük nekik, hogy bármi bulit akarnánk tartani.
Az idő épp megfelelő volt arra, hogy Kazuma átváltozását demonstrálni tudjuk, ha a srácok nem is hinnének a meggyőző szavaknak. Mondhatni, mindenre fel voltunk készülve.
- Szóval? - kérdezte egy hangos ásítással társítva Hiro. - Miért is volt olyan fontos, hogy iderángas minket este?
- Mi van Hiro, csak nem fellőtték a pizsit? - kérdezte elnevetve magát szórakozottan Toshinori, mire a sötéthajú srác a homlokát ráncolta.
- Nem, de akár randin is lehettem volna. - sóhajtozott. - Tehát? Buli van, vagy micsoda?
- Ami azt illeti, szeretnék egy karácsonyi partit tartani idehaza és akartam tudni, hogy ti mit gondoltok a dologról. - szóltam hangosan, mire mindannyian elmosolyodtak ennek hallatán.
- Ahw.. Machiko! - ugrott a nyakamba Momo-chan boldogan. - Olyan okos vagy. Már én is annyiszor terveztem ilyet csinálni, de az én szüleim tuti nem engednék meg, hogy otthonra bulit szervezzek. Én száz százalékra benne vagyok. - emelte a magasba a kezét. - Fiúk?
- Én Momo tartozéka vagyok. - libbentette fel a kacsóját Masaya is. - Nekem is oké.
- A bulit mindig vétek kihagyni. - kalimpált Hiro is. - Csak azt ne mondjátok, hogy ennyiért rángattatok át mindössze.
Kazuma szorongva lépett előrébb, a tekintete azt sugalta, hogy gondolatban valahol egész máshol jár. A többiek is megérezték a fiút körülölelő, feszült légkört, így mindannyiuk hangja elnémult és a srácot kezdték bámulni, aki a nappali közepén állva talán egy misszióspap vagy egy forradalmár nyomást gyakoroló kiállásával rendelkezett.
- Van valami... - vakarta meg közben a tarkóját kényelmetlenül. - amit már nagyon régen el kellett volna mondanom nektek. - kezdett bele.
Mindenki megfeszengett egy pillanatra, még én magam is.
- Az van, hogy nem az vagyok, akinek ti gondoltok teljesen. Én... nem egészen vagyok ember és...
- Tudtam! - vágott bele Kazuma szavába Masaya, mire ő megfeszült az idegtől. - Úgy tudtam, hogy van benned valami furcsa. Végig éreztem.
A kijelentése az aprócska fiúnak engem is eléggé ledöbbentett, de jobban belegondolva nem is tűnt olyan váratlannak. Masaya szülei szentélygondozók voltak, akár egykoron az édesapám, sejthettem volna, hogy nincs rejtve előle a démonok világa.
- Még el sem mondtam mi vagyok. - ingatta a fejét Kazuma és a homlokát maszírozta kínjában. - Félig... én félig... démon vagyok...
Bökte ki végül, ami a szívét szorította és mindannyian vártuk, hogy a kis Masaya előrántsa az ofuda-t, meg a szerzetesbotot, hogy elzárja valahogyan Kazuma-t.
Másodpercekig csak az órakattogást lehetett hallani, senki sem szólt egy szót sem, csak egymást figyeltük. Ki hogyan fog reagálni a hallottakra? Más elhiszi-e egyáltalán ezt a sületlenséget? - ezeket olvastam le a barátaim arcáról.
- Igazából számítottam rá. - mondta végül Masaya. - Annyira sejtettem, hogy... én végül elmondtam Momo-nak is. - nézett félre zavarában, mi pedig a lányra pillantottunk, aki mosolyogva emelte fel maga elé a kezeit.
- Én meg köztudottan pletykás vagyok. - nevette el magát. - Szóval elmondtam Hiro-nak. - mutatott a fiúra, aki már épp tápászkodott fel a kanapéról, majd Kazuma elé lépett.
- Akkora beszari vagy. - nevette ki a fehérhajú fiút, aki olyan tágra nyitotta a pilláit, hogy majd kiestek a szemgolyói. - A barátok között nincsenek titkok. - tartotta fel az öklét. - Mi mindent tudunk a másikról és elfogadjuk azt. Nem vagy te démon. A barátunk vagy.
Amint Kazuma ökle találkozott Hiro-éval, valami hangos zaj csapta meg a fülemet. És azt hiszem, ez a hang annak a sziklának a robaja volt, amely Kazuma szívéről esett le abban a pillanatban.

Sziasztok! 🌸
Drágáim, ez a rész csak egy kis előzménye mindannak, amit a szombati rész tartogat. A történet a héten lezárásra kerül, szóval mindenki úgy készüljön, hogy a hétvégén meglesz a nagy csattanó. 😂😄
Remélem, tetszett a fejezet. Puszi 😘