Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 24: Kajacsata

Sosem tapasztaltam Kazumaval kapcsolatban hasonlót, hiszen ha nem éppen megenni akart, akkor általában hajtott rám, most viszont sem az egyik, sem a másik nem következett be aznap este. A fiú a hazafelé vezető úton sem méltóztatott hozzám szólni, szinte csak én beszéltem neki mindenféle félreeső dologról, mikor pedig hazaértünk egyből bevonult a szobájába és tudomást sem vett rólam, szóval kezdtem nagyon aggódni, hogy esetleg félreérthetett valamit a délben látottak miatt.
Mit volt mit tenni, szerettem volna vele megértetni, hogy semmi nincs köztem és Toshinori között, - akit a történtek után elkezdtem a keresztnevén hívni - felesleges féltékenykednie.
Hogy bizonyítsam is az igazamat, miszerint engem érdekel az ő nyugalma, kivételesen fahéjmentes süteményt sütöttem, méghozzá eperkockát. Ez volt a kedvenc desszertem, reméltem, hogy neki is ízleni fog, így amint kicsit kihűlt, már mentem is az ajtajába kopogni, hogy bebocsájtást nyerhessek.
- Kazuma! - kiáltottam be a fiúnak kopogás közbe. - Én vagyok, hoztam neked sütit. - csavartam a szavaim mézes-mázasra, de nem felelt erre sem. - Bejövök, jó?
Be is nyitottam hozzá és kicsit sem ért meglepetésként, hogy félmeztelenül fekvőtámaszozott a szobája közepén és körbevették a még bontatlan kartondobozok, amik a költözése óta ott hevertek a sarokban.
A süteményt letettem az asztalkájára, majd az ágya szélére ültem, így ő pontosan előttem feszengette a hátizmait. Hihetetlen, mennyi energia volt benne, nem egyszer mondták neki, hogy nagy sikere lenne egy sportklubban.
Lakótársam hamar megunta az előadást és felkelt a földről, majd a pólója után nyúlt, hogy felvegye.
- Nem zavar, ha így vagy. - mondtam neki kedvesen, de rám se bagózott. - Már egészen megszoktam.
- Nem baj. - felelte unottan, miközben belebújt a felsőjébe. - Úgyis tusolni szerettem volna az edzés után.
- Akkor tényleg nem értem, minek veszed vissza.
- Folyton melegem van, valamivel hűtenem kell magam, de kivételesen nem akarom, hogy engem bámulj azok után, hogy Toshit ölelgetted ma.
- Pont ezért vagyok itt. Sejtettem, hogy félreértetted a helyzetet, szeretném megmagyarázni ezt az egészet. Nézd, még sütit is hoztam. - mutattam az epres édességre, mire megrándította a vállát.
- Megeheted. - köpte a szavakat, mintha méreg lett volna. - Utálom az epret.
- Ezt nem veszem be, az ebédedbe is mindig teszek. - kereszteztem magam előtt a karjaimat türelmetlenül. - Beszéljük ezt meg, nem akarom, hogy hisztizz.
- Ki hisztizik? Hagyj békén, nincs erre időm. Úgysem tudnál olyat mondani, ami miatt egy kicsit is megváltozna a véleményem. Ha olyan nagyon Toshi kell neked, nem is értem miért vagy most itt.
- Ezt akarom elmondani, hogy nincs köztünk semmi. Engem egész más srác érdekel, nem Toshinori.
- Na, remek. - csattant fel. - Már a keresztnevén hívod? Azt hiszem, ennél több bizonyíték nem is kell.
- Kérlek, fejezd ezt be! Mondom, hogy tök felesleges ezt csinálnod.
- Végül te is csak egy cafka vagy, mint a többi. Miből is gondoltam, hogy nem? - kérdezte, miközben törölköző után kutatott.
- Te jössz nekem azzal, hogy milyen lány vagyok? Te akarsz megölni engem, hogy elérd a gyerekes álmaid. Mégis miféle kívánság ez a halhatatlanság, ami egy ember életébe kerül? Gusztustalan vagy, hogy így kihasználsz és igazad van, felesleges törnöm magam miattad. Ennyi erővel Kojima mellett is maradhattam volna, talán még ő is jobb lenne, mint egy ilyen hisztis idióta.
- Nem hisztizem, basszus! - kiabálta, majd az ajtóhoz sétált. - ILYEN, AMIKOR HISZTIZEM! - ordította teli torokból úgy, hogy még az ablakok is beleremegtek, majd kiviharzott a szobából.
Miután magamra hagyott, csak visszahuppantam az ágyára, ugyanis észrevettem, hogy kiabálás közben felkeltem a helyemről. A matrac besüppedt alattam, mintha teljesen elnyelt volna, amit nem is bánnék meg, azt hiszem. A meleg könnyeim lassan végigfolytak az arcomon és némelyikük az ajkaim vonalán keserű és sós ízt hagytak. Hallattam, hogy Kazuma vizet enged a fürdőben, de a csobogás zaja a szipogásommal keveredve már félelmetesen hasonlított egy befuccsolt zenekar rettenetes koncertjéhez.
Másnap a suliba készülődésnél sem volt köztünk kommunikáció, ahogyan a tanítás alatt sem, és ez nagyon fájt.

Legtöbb esetben az ebédszünetben találkoztunk a srácokkal, hiszen mind más osztályokba jártunk és olyankor volt a legtöbb időnk. Most kivételesen az ebédlőben gyűltünk össze mindannyian, ugyanis rettentő viharos időjárás köszöntött rá a városra azon a napon.
- Szóval~ - nyújtotta el a szavait Miyagi-kun ismét. - akkor most nem is beszéltek egymással? - kérdezte meg végre, ami az orrát piszkálta, a többiek pedig erre minket kezdtek bámulni ijedten.
Mi ültünk Kazumaval egymás mellett valamiért az asztal egyik oldalán, plusz Toshinori. Igazából én foglaltam helyet pont a két fiú között, velünk szemben pedig Saga-kun, Momo-chan és Miyagi-kun ültek sorban. Érezhető volt a feszültség az asztalnál, nem is csodáltam, hogy észrevették ezt.
- Most egy kicsit szünetelünk Kazumaval. - feleltem meg a kérdésre megkésve, mire a két fiú keze megállt az evésbe.
- Még sosem mondtál hasonlót. - jegyezte meg Saga-kun furcsállva. - Mindig tagadtad, hogy együtt vagytok.
- Mert nem is vagyunk együtt. - mondtam szomorkásan. - Csak azt hittem, poénos lenne, ha így válaszolnék most az egyszer.
Az orromat lógattam, mire Kazuma csak mérgesen az asztalra csapott mindkét kezével és felállt a székről. Mindannyiunk tekintete az ezüsthajú fiúra tévedt.
- Bocsánat! - mondta hangosan. - Csak hozok még rizst. - vette kezébe a csészéjét és megindult a menzaablak felé, mi pedig figyelemmel követtük a lépteit egy ideig.
- És ehhez muszáj volt így felállnia? - kérdezte grimaszolva Toshinori a másik oldalamon.
Nagyokat sóhajtottam, majd folytattam az evést és lassan pakoltam befelé a számba a rizst a pálcámmal, de minden falatnak olyan szörnyű íze volt, hogy azt hittem, visszaköpöm a csészébe.
- Csak nem mérges a kis playboyod? - kérdezte a hátam mögül egy ismerős hang, ami miatt a vérem felpezsgett az ereimben a félelemtől.
Ijedten fordultam hátra, ahogyan a többiek is felfigyeltek a kotnyeles betolakodóra. A mellettünk lévő asztalnál Kojima ült, pont mögöttem és elég közel voltak egymáshoz a székeink. A senpaiom csak szórakozott vigyorral a képén vizslatott engem ebéd közben, amit a haverjaival osztott meg.
- Te meg mióta ülsz itt? - kérdeztem döbbenten.
- Elég régóta, hogy tudjam, valami nincs ma rendben köztetek. - gúnyolódott. - Csak egy szavadba kerül Macchi és lecsapom a problémát, mint egy legyet.
- Szerintem téged kéne már valakinek lecsapnia végre. - jegyezte meg szúrosan Toshinori.
- Mondtál valamit Bakazaki? A helyedben én nem pattognék, mert a ballagáson még fogsz te a mögöttem lévő sorban ácsorogni. - fenyegetőzött, mire a mellettem ülő fiú összehúzta magát.
Szerencsére épp akkor tért vissza az asztalunkhoz Kazuma is egy teli tálkával, amiben tojásos rizs gőzölgött. Természetesen ő is észrevette Kojima-t, aki még mindig kajánul vigyorgott.
- Na, mi van gyíkarc? - nevetett a srác. - Csak nem összevesztél a kis barátnőmmel?
- Közöd van hozzá, blöki? Csaholsz itt folyton nekem, de már kezd rohadtul elegem lenni belőled.
Erre már Kojima is felállt az asztalától és lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, de mintha az egész ebédlő elcsendesült volna. Mindenki a két fiút nézte, akik egymást méregették.
- Látszik, hogy nem Macchi mellé vagy való. - mondta Kojima szánva. - Még feladhatod. Te úgysem vagy alkalmas mellé, ez inkább nekem való feladat lenne. Te csak kikészíted.
- Tudod, Senpai, még sosem idegesített ennyire senki sem, mint te.
Ami akkor történt, azt az egész iskola hüledezve nézte végig, köztük mi is. Ahogyan Kojima jól vasalt, fekete egyenruháján végigcsúsztak az összetapadt rizsszemek és a tojás fehérje úgy folyt le a hajából, mintha vízesés lett volna, miközben Kazuma csak fapofával öntötte tovább a fiú fejére az ebédjét, arra nem voltak szavak. Azelőtt sosem történt hasonló ebben az iskolában és Kojima is sokat verekedett, de ez igazi megaláztatás volt a számára.
- TE ROHADÉK! - kapta el dühösen Kazuma ingjének a gallérját, a fekete rizsestál pedig hangosan koppant a csempén. - Mit képzelsz magadról?
Kazuma semmit nem szólt, csak állta, hogy Kojima gyomron vágja, mire Toshinori is felpattant a helyéről, hogy a két kötekedő közé álljon. Szerencsére sikeresen szétválasztotta őket, aztán az idősebb csak puffogva elviharzott a kíséretével együtt, Kazuma pedig csalódottan meredt maga elé és a tekintete olyan ködös volt, hogy rá sem ismertem.
- Kimegyek levegőzni. - mondta végül, miután már nem tudta tovább tűrni a megvető pillantásokat magán.
Az az erős, dübörgő hangja, ami minden alkalommal a lelkemet remegtette... most olyan bánatosan csengett.

Sziasztok! 🌸
A mai napra egy kicsikével hosszabb rést hoztam a szokásosnál, de csak azért mert a két jelenetet nem akartam külön részbe leírni. 😄😅
Egyébként azért jelentkezem ilyen korán, mert ki tudja mikor érek haza, inkább korábban akartam publikálni mintsem késő este. 😄
Remélem, tetszett a rész. Egy hét múlva találkozunk 😙