Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 10: Fahéj

Másnap reggel a szokásosnál is korábban ébredtem, hiszen már kettőnket kellett keltenem az iskolába menés miatt. Kinyomtam a telefonomon az ébresztőt, ami fél 6-kor keltett, majd csináltam egy felülést, hogy a reggeli tornám is meglegyen és felültem az ágyon. Kidörzsöltem a szememből az álmot, majd körülnéztem a szobámban. Minden úgy volt ott, ahogyan tegnap este hagytam, vagyis Kazuma nem rabolt ki, amíg aludtam... legalábbis ezt gondoltam, egészen addig, míg észre nem vettem, hogy a szobám ajtaja nyitva volt, pedig határozottan emlékeztem arra, hogy lefekvés előtt magamra csuktam. Kicsit megijedtem, de aztán gyorsan elhessegettem a rossz gondolataimat, és felöltözve kisomfordáltam a fürdőbe, ahol megmosakodtam és rendbe szedtem magam. Hajam aranyos kontyba rendeztem, majd kiléptem a nappaliba, ahol Kazuma még csendben húzta a lóbőrt.
Odaléptem az ágy mellé és szemügyre vettem a némán szuszogó fiút, aki édesen és ártatlanul szunyókált a párnák közt. Elmosolyodtam.
- Ch... kifolyt a nyála. – kuncogtam halkan.
Leültem Kazuma mellé és néhány másodpercig csak szó nélkül bámultam őt, majd jobb kezemmel megpróbáltam elkotorni egy kósza tincset az arcából, de elkapta a csuklómat, mintha csak megtámadni akartam volna, míg aludt.
- Mit akarsz? – kérdezte dübörgő, reggeli hangjával, amitől a víz is kivert.
Nagyon tetszett a hangszíne az elejétől kezdve, de amilyen lágy és kellemes, épp ugyanolyan mély és félelmetes is.
- Lassan fel kéne kelned. – mondtam döbbenten, mire lomhán kinyitotta szemeit, majd elengedett.
- Megijesztettél. – fordult át a másik oldalára és megpróbált visszapihenni.
Megforgattam a szemeim, majd egy határozott mozdulattal lerántottam róla a takarót, mire összehúzta magát a kanapén.
- Jártál a szobámban az este? – kérdeztem.
- Mi? ... Nem. Miért?
- Ja, semmi. Csak azt hittem te jártál bent, mert nyitva volt az ajtó. De, ha nem, hát nem. Viszont most siess és kelj ki az ágyból, aztán mosakodj meg. Addig készítek reggelit.
- Hah... Igenis anya.
Kazuma elcsoszogott a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát, én pedig gondoltam, nekiállok a reggelinek. A konyhában is kellemes meglepetés fogadott a javából, azt mondhatom. Mintha beázott volna a tető, a padlót elöntötte a víz, amire nem találtam magyarázatot, lévén, hogy a plafonon nem volt beázásnak nyoma és az eső sem esett az este. Mit volt mit tenni, feltakarítottam, majd kikevertem egy adag tésztát.
Mire elkészültem a palacsintasütéssel, Kazuma már az egyenruhájában jelent meg előttem.
- Mit segítsek? – kérdezte mosolyogva.
- Semmit. – intettem le. – Majd én mindent elintézek, te ülj csak le az asztalhoz.
- Ugyan, kérlek! Engedd, hogy segítsek!
- Már miért kéne engednem?
- Hát... mától kezdve egy háztartást fogunk vezetni, kötelességemnek érzem, hogy segítsek neked, minimum a terítésben.
- Ez kicsit úgy hangzik, mintha házasok lennénk.
- Jaj, elnézést, akkor mondom inkább úgy, hogy házastársi kötelességem. – kacsintott csábosan, majd elvitte magával a tányérokat, amiket már előzőleg a pultra készítettem.
Belepirultam csupán ebbe az egy mondatába, teljesen elvesztettem az eszem tőle, majdnem odaégettem a palacsintát.
De, azért szerencsére ilyen béna még nem voltam, miután az utolsó szemet is megsütöttem, kiszállingóztam vele az étkezőbe, ahol már Kazuma várt rám.
Szemei csillogtak, mikor elé tettem a friss és gőzölgő reggelit. Elhangzott mindkettőnk részéről a „Jó Étvágyat!" majd falatozni kezdtünk. Kazuma is megkóstolta a főztömet, de az arcára kiülő undor miatt nagyon megijedtem.
- Mi a baj? – kérdeztem ijedten, mikor a fintorgó fiúra néztem.
- Fahéj van benne. – szorította össze a szemeit.
- Igen, mindig rakok bele. Talán nem szereted? Kérlek, mond, hogy nem vagy rá allergiás!
- Hát... allergiás éppen nem vagyok rá. – mondta keserűen. – De undorodom tőle. Felfordul a gyomrom már csak az illatától is, de annyi fűszernövényed van a konyhában, hogy teljesen összezavarodott a szaglásom.
- Ha te mondod. Nagyon sajnálom, hogy ennyire mellé fogtam. Szívesen készítek neked palacsinta helyett valami mást.
- Ugyan, hagyd, kérlek! Nem is vagyok éhes, már reggeliztem.
- Valóban? – kérdeztem meglepetten, de Kazuma nem felelt, mert addigra már felállt az asztaltól és elhagyta az étkezőt.
Szépen faképnél hagyott.
Sietve megreggeliztem, majd összekészültem az iskolába, magamhoz vettem minden cuccomat, kivéve az esernyőt, amit elfelejtettem és csak az udvaron jutott eszembe, hogy nem hoztam magammal. Visszarohantam hát a házba, Kazumat pedig odakint hagytam. Elemeltem az esernyőt Dorotti akváriuma mellől, mikor is észrevettem, hogy aprócska háziállatom hiányzik a helyéről. Mi történhetett vele?
Mint valami hülye, szólongatni kezdtem, mintha válaszolni tudna, de semmi haszna nem volt. Töviről hegyire végignéztem az akváriumot, de sehol nem találtam a bujkálós hét mindenit, és a keresgélésben Kazuma zavart meg.
- Macchi! – nyitott vissza a lakásba. – Mi tart ilyen sokáig?
- Ne haragudj, azonnal megyek, de... Nem láttad Dorottit?
- Az aranyhaladat? Nem, nem láttam. Talán nyoma veszett?
- Tegnap még itt volt a helyén, de most nyomtalanul eltűnt. Ez az aranyhal volt a mindenem, egy értékes, családi örökség volt.
- Örökség?
- Már nagyon régóta meg volt apáéknak, most meg csak így eltűnik?
- Szívesen segítenék megkeresni, de elkésünk az iskolából, ha sokáig itt vacakolunk.
- Igazad van. – bólintottam lelombozottan. – Menjünk!
Kazuma és én egyszerre hagytuk el a lakást, én pedig hátra maradva, bezártam az ajtót. Akkor jutott eszembe az előző este kísértett hallucinációm, amiben az szerepelt, hogy Kazuma élve felfalja Dorottit. A hideg is kirázott a gondolattól és csak azzal tudtam magam meggyőzni, hogy a konyhában talált tócsákkal próbáltam meg összekötni az aranyhalam eltűnését. Bár a víztenger a mosogatóig vezetett, kételkedtem abban, hogy Dorotti csak úgy fogta volna magát és egyedül elevickélt volna a lefolyóig, maga után víznyomokat hagyva. Lehetséges, hogy Kazuma tűntette el a halamat, amíg én aludtam? De miért tette volna? És, ha ő is volt, elképzelhető, hogy a szobámban is járt, amíg én nem voltam magamnál? Ha mindez így van, talán még sem volt jó ötlet rábólintani az összeköltözésre. De a szükség bizony nagyúr.

Yo, Minna 🌸
Meghoztam a folytatást, amit ígértem. Csak most készültem el vele nem rég, úgyhogy friss és ropogós 😁😁😁
Szegény kis Dorotti eltűnt az éjszaka folyamán, talán összeveszett Kazuma-val a vendégszoba miatt 😂😂
Remélem tetszett a rész, ha igen, kérelek, ne felejts el csillagozni⭐
Találkozunk nemsokára. 😚
じゃあまた。😘