Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 37: Boldog Születésnapot I.

A csengő zökkentett ki a gondolatmenetemből, amint ismét azon a furcsa jelenségen agyaltam, mikor Kazuma beállított hozzám, hogy fogadjam vissza. Elérkezett a születésnapja, mára terveztem a bulit és egy csésze kávé és értelmetlen merengés társaságában vártam, hogy Toshinori megérkezzen a fiúmért így, mikor meghallottam a csengőt, biztos voltam benne, hogy az évfolyamtársunk lesz az. Felkeltem a helyemről és mentem is ajtót nyitni, a küszöb túloldalán pedig természetesen Toshinori állt.
- Heló, heló! - köszönt mosolyogva. - Megjöttem a bőgőmasináért!
- Sss! - pisszegtem le mérgesen, mire lefagyott a vigyor az arcáról. - Eszednél vagy? Nem akarom, hogy meghallja, te is tudod, milyen nehéz most neki.
- Az lehet, de attól még el kell valahogy ráncigálnom, különben lőttek a kis buli ötletednek. Talán egy kis kirándulás úgyis feldobná. Merre van?
- Ki sem jött a szobából már 3 napja. - panaszoltam neki leverten, majd beljebb engedtem a lakásba.
Toshinori egyből levette a cipőjét, én pedig elvezettem őt a hálószobáig, ahová kopogás nélkül törtünk be. Kazuma az ágyamban feküdt, még mindig egy szál alsóban és trikóban, a paplanon hasalva és tűrve, hogy a pirkadat fényei kiégessék a retináját. Ennek láttán Toshinori egy csalódott sóhajt eresztett ki az ajkain, majd az ágy mellé lépett.
- Hahó, Kazu! Én vagyok az. A srác, akit faképnél hagytál a reptéren. Emlékszel még rám egyáltalán?
- Ah... Toshi... - nyüszögte Kazuma bánatosan, miközben a fiú felé fordult. - Mit keresel itt?
- Érted jöttem, te marha. Edzős napunk van, nem rémlik?
- Ja... de. Figyi, menj ma nélkülem! Most nem érek rá kimozdulni.
- Oh, hát persze, mert biztos olyan sok, fontos dolgod van idehaza. Füvet kell nyírni, mosogatni és, ha nem vigyázol, Machiko még a végén a fogkeféddel takaríttatja ki veled a WC-t.
- Mióta hívod te az én Macchi-mat a keresztnevén? Megengedtem én ezt neked?
- Majd, ha férfiként viselkedsz, oszthatod te az észt, de addig laposan tartsd a kereplőd! Kelj fel! Megyünk edzeni!
- Mondtam, hogy én nem megyek. - húzta a fejére a takaróját nyüszítve.
- Ugyan miért nem?
- Te ezt nem értheted, Toshi. - vinnyogta továbbra is kislányokat megszégyenítő hangon. - Ez egy szörnyű nap, ez egy galád nap. Ma semmiképp nem mozdulhatok ki, mert a végén valakibe úgy belerúgok, hogy ottmarad.
- Na, akkor majd leszek én az a valaki, akinek szétrúghatod a seggét, de ha nem kelsz ki 3 másodpercen belül az ágyból, akkor én rúgom szét a tiédet. - tett neki egy roppant kedves ígéretet, majd megragadta Kazuma-t a lábánál és elkezdte lefelé rángatni az ágyról.
Kazuma úgy kapaszkodott a paplanba és a matracba, mintha egy süllyedő hajón próbálna meg fent maradni, de minden hiába volt, Toshinori lehúzta őt, akár egy nyolckarú óriáspolip.
- Fejezd be a rinyát és embereld meg magad! - rúgta oldalba gyengéden a földön fekvő fiút. - Igyekezz, mert nem várok rád örökre. A depi nem neked való, miféle sárkánydémon vagy te?
- Hahaha... démon a f*szomat. Hagyj engem is meghalni!
- Na, mi lelt? - guggolt le hozzá Toshinori. - Talán követni akarod a faterod?
- Macchi mindent elmesélt neked rólam, vagy mi? Egyáltalán van olyan, ami még újdonságnak számít?
- Nem mondott el mindent, de éppenséggel, azt te is elmesélhetted volna, hogy az apád már alulról szagolja az ibolyát. Ne mondj olyanokat, hogy utána akarsz menni!
- Én nem őt akarom követni. - kérte ki magának mérgesen, majd feltápászkodott a földről. - Anyát akarom visszahozni. Ha meghalok, én tuti nem apám mellé kerülök a pokolba. Nekem a mennyben van a helyem, de ahhoz előbb halhatatlanná kell válnom, hogy bejussak az istenek közé.
Ekkor Kazuma rám pillantott, de én csak lapítva álltam az ajtóban. Úgy meredt rám, mintha valami depresszió elleni gyógyszer lennék, pedig tudtam, hogy megint csak az örökéleten járt az esze, amiről állítólagosan lemondott.
- Figyelj, haver! - tette a vállára a kezét Toshinori. - Tudom, hogy nagyon szomorú vagy anyukád miatt és szíved szerint az egész világon bosszút állnál, amiért elvitte őt az a betegség, de ha halhatatlan lennél is, ha vele lettél volna már előtte, ha sosem jössz vissza Japánba, az édesanyád akkor is meghalt volna. Van, amin sem a halandók, sem a démonok, pláne nem a féldémonok nem változtathatnak. Hagyd meg szépnek az emlékét és lépj tovább! Ő nem akarná, hogy szomorkodj miatta. Machiko, én és a többiek számítunk rád, nem teheted meg, hogy az egész életedet bezárva töltöd itt.
- Te marha könnyen beszélsz, Toshi. - ingatta a fejét szomorúan Kazuma. - Mikor odaértem, már akkor tudtam, hogy valami baj van és az, hogy nem hívott fel egyszer sem, hogy közölje, halálos beteg, az idegeimre megy. Az egész utat azért tettem meg, hogy elérjem azt az átkozott öröklétet, de most döbbentem rá, hogy nekem tényleg a halál a legnagyobb ellenségem. Azt hiszem, ha testem ki is bírná, lelkileg belepusztulnék a tudatba, hogy elveszítelek titeket.
- Na, látod! - kiáltott fel Toshinori buzdítóan. - De én úgy is elhagylak ám, hogy nem halok meg. Ha nem szeded össze magad fél órán belül, úgy itt hagylak, mint a sicc! Nem vagyok hajlandó bámulni ezt az arcot, ezt a srácot, akivé lettél. Ha gyászolni akarsz, azt tedd meg velem, ne egyedül, mert abba csak beleroskadsz!
- Ahjjj.... rendben van! - tápászkodott fel Kazuma végül a földről. - Igazad van. Jól fog jönni egy kis testmozgás és lelki megújulás.
- Remek. Akkor odakint várlak az udvaron. Majd gyere, ha végeztél!
Kazuma biccentett egyet, Toshinori pedig elhaladva mellettem is, kilépett a szobából és elhagyta a házat. Már csak ketten maradtunk az aprócska, csendes helyiségben, Kazuma pedig villantott felém valami mosolyfélséget, ami azonban még mindig nem volt a legőszintébb.
Odaléptem hozzá, majd átöleltem őt a vékony derekánál, és a mellkasára hajtva a fejem, hallgattam a szíve lassú és erőtlen dobogását, ami felettébb megnyugtató hang volt. Kazuma belepuszilt a hajamba, majd ő is közre fogott engem a karjaival.
- Tuti az idegeidre mentem, amióta itthon vagyok. - suttogta keservesen. - Sajnálom, hogy ilyen idióta pasit fogtál ki magadnak.
- Ha jól tudom, te is valami hasonló kaliberű csajt találtál magad mellé. - nevettem el magam halkan, majd eltávolodva tőle, felkutattam bánatos tekintetét. - Vigyázz nagyon magadra, és Toshi-ra is, rendben!
- Már becézgeted is? Ugye nem kavartatok a hátam mögött? - kérdezte szórakozottan.
- Hülye! - ütöttem őt gyengéden meg a vállánál. - Sosem hagynálak el, ha már egyszer csak úgy felkutattál engem.
- Ezt jó hallani. - mondta kedvesen, majd lehajolt hozzám egy csókért. - Megyek, összekészülök, aztán elkísérem ezt a majmot az edzőterembe. Sietek haza, ígérem.
- Rendben van. Menj csak.
Kazuma-val elváltunk egymástól és ő is kiment a szobából, hogy a fürdőbe menjen összekészülni, így egyedül maradtam a négy fal között. Nyugtalan voltam a kedvesem állapota miatt, de ugyanakkor rendkívül izgatott is, hiszen ma ünnepeljük a születésnapját, ha hazaérkeztek.

Na sziasztok! 🌸
Egy újabb letargikus részt hoztam el nektek, de ne féljetek, ez a sztori nem marad örökké ilyen. Viszont a tetőponton már rég túlvagyunk, kell valami, ami miatt még olvasható ez a történet, mielőtt véget érne 😂😂😂
Jut eszembe, köszönöm szépen a több mint 21 k megtekintést. ❤❤❤❤ Isteniek vagytok. 💕