Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 22: Egy kis mozi ^^

Hamarosan besötétedett és fényes csillagok lepték el a fekete égbolt - gondolom, mert amúgy nem jártam az udvaron - én pedig a fürdőkádban pancsolva gondolkodtam közben. Még mindig Tamazakin járt az eszem, bár lehet, jobban tettem volna, ha elengedem az ügyet. Elvégre, akár viccelhetett is, vagy gondolhatott valami egészen másra, nem épp arra, hogy Kazuma egy démon.
A mamorit a hálóingem zsebébe csúsztattam és úgy hagytam el a fürdőt, Kazuma pedig a DVD lejátszóval vacakolt közben a nappaliban. Mivel az idő egyre csak melegedett, a fiú már nem érezte szükségét a póló viselésének, bár engem eléggé zavart a felsőtestének látványa.
- Sikerül elindítani a filmet? - kérdeztem jót kuncogva közben a bénázásán.
- Pillanatok kérdése - felelte idegesen. - meg egy csomó félóráé. - sóhajtozott. - Azt hiszem, meg is vagyunk. Jó ideje nem használhattad ezt a vacakot, az összes kábel ki volt rángatva a helyéről.
- Nem szoktam filmet nézni. - válaszoltam neki a hajamat törölgetve, majd ledobtam magam a kanapéra. - Pontosan, mit kölcsönöztél ki?
- Valami... nem tudom mi a címe. Mindjárt megkukkantjuk!
Kazuma belehelyezte a lemezt a lejátszóba, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy a film megfelelő gyorsasággal és alkalmas képminőséggel megy, elrohant a konyhába kukoricát pattogtatni. Tegnap este még ő volt, aki lehurrogta a vacsoraötletemet, most meg filmezni akar velem csak úgy a semmiből. Gyanús volt az eset, de már nem volt több ötletem, hogyan tudnék mellette biztonságban megmaradni, a reményem csupán abban a talizmánban volt.
- Basszus. - kullogott ki Kazuma keservesen. - Az elsőt jól odaégettem, bocsi.
- Semmi baj. - legyintettem, mire a fiú leült mellém a kanapéra. - Mikor vettél kukoricát?
- Hát ma, amíg itthon voltam. A rosszullétem hamar elmúlt, aztán megéheztem, szóval beugrottam egy-két helyre, mint például a tékába meg a boltba.
- És azon a helyen is voltál... tudod, ahova suli után szoktál járni? - kérdeztem elszégyellve magam, mivel valahogy minden sejtem azt suttogta, hogy ne érdeklődjek e felől.
- Nem, nem voltam ott. - csóválta a fejét fintorogva Kazuma. - Csak a környéken császkáltam.
- Rendben. Bocsi, hogy megint felhoztam.
Kazuma erre aztán nem mondott semmit, csak elindította a filmet. Először persze lement az intro meg az ilyen felesleges baromságok, szóval addig is unalmamban kukoricával tömtem magam. Csendben bámultam a képernyőt, majd arra lettem figyelmes, hogy Kazuma arccal felém fordul és kinyújtja nekem a karját.
- Szeretnél idebújni? - kérdezte, mire döbbenetemben majdnem félre nyeltem a számban forgó falatot gondolatban.
- Miért kéne hozzád bújnom?
- Hát, mert ez egy horror film, és azt hallottam, hogy a lányok ilyen esetben szívesen... bújnak a pasi karjaiba. - mondta félre pillantva zavarában, ami nekem egészen bejött. - De lehet hülyeség, amit mondok.
- Nem az. - ráztam a fejem. - Csak... te vagy a nagy nőcsábász és olyan szerényen mondod ezt. Egészen megleptél.
- Ez most bók akart lenni, vagy sértés?
- Hagyom, hogy te döntsd el. - nevettem fel halkan, majd közelebb kúsztam a fiúhoz a kanapén és gyengéden rádőltem.
A fejemet önkényesen a vállára hajtottam, mire közrezárt engem a karjával és onnantól együtt pihentünk összefonódva. Még a lélegzetvételeink ritmusa is összehangolódott egy idő után, de ugyanezt a szívveréseinkről nem lehetett elmondani, hiszen az enyém úgy zakatolt odabent, mintha motor hajtotta volna. Majd kiugrott a helyéről zavaromban, ahogyan éreztem Kazuma kellemes, férfias illatát, a friss sampont és a parfümjét, ahogy éreztem a csupasz teste hideg és selymes tapintását. Akaratlanul is mosolyra görbült a szám.

A film eleje lassan akarta elindítani a cselekményt, de a közepe felé egyre érdekesebb és félelmetesebb lett olyannyira, hogy arra lettem figyelmes egyre erősebben kapaszkodom a mellettem ülő fiúba.
- Azért ennyire nem kéne félned. - kuncogott halkan. - Még nem is olyan félelmetes.
- Akkor is. - nyafogtom kislányosan és igyekeztem nem a filmre nézni. - Ez olyan para, én már rég a világ végére rohantam volna, ha a filmben szerepelnék.
- Ugyan már. Ha nem bírod nézni, nyugodtan bámulhatsz engem helyette.
- Hát köszi. - puffogtam megjátszott dühösséggel, majd az újabb rémisztő jelenet miatt a tekintetem a legközelebbi órára tévedt.
A vekker szerint 13 perc híján 9 óra volt, vagyis kevesebb, mint negyed órám maradt Kazuma átváltozásáig.
Idegesen piszkáltam onnantól kezdve a hálóingem szélét, a pillantásom pedig hol a tévére, hol pedig az órára vetettem. A percek telésével egyre idegesebb lettem, majd eljött az 58. perc és a szívem már nem a zavartságtól, hanem a félelemtől kezdett egyre őrültebb tempót diktálni.
- Minden rendben, Macchi? - kérdezte Kazuma aggódva, majd elengedett, én pedig ki is bújtam a kezei közül. - Nem tetszik a film? Vagy fázol? Reszketsz...
- Öhm... kezd hideg lenni melletted. - vallottam meg szomorúan, mire Kazuma is levágta a helyzetet és a digitális óra számlapjára pillantott. - Sajnálom.
- Figyelj, ez most... én most... - kezdett bele a magyarázatába akadozva, de nem tudtam őt nyugton megülve végighallgatni.
Igazából figyelni sem tudtam rá rendesen, az idő annyira elfoglalt és mikor megláttam, hogy a nyolcas szám hirtelen kilencesre vált, képtelen voltam vele tovább maradni egy légtérben. Felpattantam a kanapéról és bemenekültem a szobámba, majd magamra csuktam az ajtót és háttal nekitámaszkodtam. Tudtam, hogy ezzel úgy sem fogom tudni Kazumat kint tartani, de jobb ötletem nem volt.
Csendben hallgatóztam. Hosszú másodpercek teltek el zaj nélkül, majd a tévé végleg elhalkult és a fiú megindult a szobám ajtaja felé a nyomában fagyos és hideg levegőt hagyva. Én csak az ajtóra tapasztott fülemet, innen tudtam, hogy a küszöb előtt áll. Hamarosan bekopogott hozzám.
- Macchi, engedj be, kérlek! - kérlelt bánatos hangon, de nem mertem neki ajtót nyitni. - Nem akarlak bántani. Nyisd ki!
Magamat gondoltam a legnagyobb baromnak a világon, hogy komolyan megfontolom a kérését. A kezem a kilincsen pihent, készen arra, hogy bármelyik pillanatban lenyomhassam, de Kazuma megelőzött ezzel és engedély nélkül belépett a szobámba. Én erre ijedten kezdtem hátrálni a ház északi fala felé, ami a legtávolabb volt az ajtótól, Kazuma pedig csak lassú léptekkel követett engem, szemei úgy világítottak akár a szentjánosbogarak.
- Nyugodj meg, Macchi! - suttogta halkan, mikor is a hátammal megérintettem a falat és nem volt már hova menekülnöm az elől a gyilkos szempár elől. - Bízz bennem!
Kazuma kinyújtotta felém a kezét, én pedig próbáltam magam összehúzni, de mindhiába. Egyre csak közeledett... meg akart érinteni.
A kézfejét olyan hirtelen elkapta tőlem abban a pillanatban, mikor szikrázni kezdtek az ujjanak hegyei, amint az aurám közelébe ért, hogy azt egy ökölvívó bajnok is megirigyelte volna. Szinte hallottam a sercegést, a feszültséget, ami szikrázott kettőnk között, mikor megpróbált hozzám nyúlni.
- Mamori? - kérdezte elhűlve és csalódottan pillantott rám.
Nem volt mit tagadnom. Csak összepréseltem az ajkaim és egy aprót bólintottam, mire a fiú búsan lógatta az orrát.
- Ez mindent megmagyaráz. - tette hozzá, majd megfordult a szoba kijárata felé. - Jó éjt, Macchi!
Fagyos volt a levegő azon az éjszakán a szobámban Kazuma jötte óta. Mintha büntetésként hagyta volna ott nekem a hideget, amiért nem tudott felém közeledni, pedig nagyon próbálkozott. Mégiscsak volt haszna annak az átkozott talizmánnak.

Sziasztok! 🌸
Íme az ígért mozizás ezen a szép, esős szombaton 😄 Remélem, mindenkinek tetszett. ❤
Már csak 1 hét van hátra a suliból, nekem holnap osztálykirándulás, szóval lehet nehezen fogok majd a kedves kommentekre reagálni, de igyekszem 😊
Kellemes hétvégét Minna 😘