Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 06: A tökmag és a szupermodell

A hétvégén akadt elég időm gondolkodni. Egyszerűen belefészkelte magát a gondolataimba Shirokawa-kun érdekes ajánlata és, ami a legfurcsább, hajlandó voltam még meg is fontolni azt, pedig nem kellett volna. Tény, hogy egyedül élni nem a legjobb, de egy fiúval csak még rosszabb lenne, ráadásul nem is ismerem. Mi van, ha még Kojimanál is szörnyűbb, vagy ne adj isten, valami körözött szökevény?
Hétfőn az átlagnál nyugodtabban mentem be a suliba, mivel reméltem, hogy Kojima a történtek után nem fog annyira rám szállni, és ezen a héten legalább lesz kivel beszélgetnem is, mégpedig az új padtársammal.
- Jó reggelt Shirokawa-kun. – köszöntem az érkező fiúnak vidáman, aki álmosan bólintott egyet, majd lepakolta mellém a cuccait.
- Jó reggelt neked is. – kacsintott rám csábosan, majd leült a helyére, és belemerült a leckemásolásba, engem pedig figyelmen kívül hagyott.
- Hogy telt a hétvégéd? – próbáltam meg témát feldobni.
- Unalmasan. Egész végig pakoltam, nem történt semmi különös. Na és veled?
- Ah... az enyémet ne is kérdezd! – legyintettem. – Totál érdektelen dolgokat csináltam. Takarítottam, házit írtam, tanultam meg ilyenek.
- Nem hangzik rosszul. – motyogta, majd feltekintett a tankönyvéből, mikor eljutott az agyáig, hogy mit mondott. – Úgy értem... most nem igazán tudok figyelni.
- Oh, persze. – bólintottam egy aprót.
- Hé, Kazuma! – kiáltott be a terembe Tamazaki-kun, jobbján egy másik évfolyamtársunkkal.
A fiú alacsonyabb volt a hevesen kiabáló és integető barátjánál, és kisfiús ábrázata és telt ajkai miatt épp úgy nézett ki, mintha most szalajtották volna valamilyen animéből, vagy mangából. A haja gesztenyebarna és enyhén göndör, arca komoly, mégis felettébb aranyos. Nem az a tipikus lúzer, de egy bisshounennek sem volt mondható éppen. Egyenruhája szépen vasalt, rendezett volt, fehér ingének ujjai a könyökéig fel voltak tűrve, kezei pedig a tenyere közepétől egészen a felsője széléig hosszú, fehér fáslival volt betekerve.
- A lányok most adják elő a táncot, amiről nemrég meséltem. – kiabált továbbra is a padtársamnak Tamazaki-kun. – Nem jössz megnézni?
- Dehogyisnem. – pattant fel vidáman a helyéről Shirokawa-kun, majd eltűnt.
Kicsit szomorú voltam, amiért úgy otthagyott, de még nem voltuk barátok, csupán padtársak, nem is volt csoda, hogy a régi és új barátaival akart lógni a szünetekben.
Az órákon végig csendes és nyugodt volt, néha azért rá-rá lestem és elnevettem magam, valahányszor majd leragadtak a szemei a fáradtságtól. Olyankor mindig felélénkült, ha meghallotta, hogy kuncogok és dobott nekem egy mosolyt. Mókás fiú...
A délután hamar eljött és én már alig vártam, hogy hazaessek a suliból valahogyan. A tanterem takarítása után elindultam a szekrények felé, hogy átváltsam a cipőmet. Mikor a szekrénykém ajtaját csuktam be, a bejáraton épp akkor lépett be Shirokawa-kun. Megdöbbenve pillantott rám, én pedig épp ugyanolyan döbbenten rá.

- Hát te meg hová készülsz? – kérdezte. – Máris hazamész?
- Igen. – feleltem. – Lassan el kéne induljak. Te még maradsz?
- Aha. A fiúk rávettek, hogy kosarazzunk a pályán, most is onnan jövök. Szomjas voltam, gondoltam, bejövök egy kis vízért, amíg a kispadot melegítem. Nem akarsz maradni? Megnézhetnéd, hogyan játszunk. Saga barátnője is ott vár egyedül a lelátón, biztos örülne a társaságnak. Ha végeztünk, hazaviszlek úgy, mint pénteken. Na, mit szólsz?
Ismét megfontoltam az ajánlatát és be kell vallanom, igen csábító volt. Egész nap alig tudtunk beszélni, csak órák alatt voltunk együtt, pedig szerettem volna jobban megismerni, ha már így a vállaira vette a sorsomat Kojimat illetően. Hálával tartoztam neki és Shirokawa-kun egyáltalán nem tűnt vészes srácnak, de az udvariassága, az érdeklődése a lányok iránt és sármja elérhetetlenné tette őt a szememben. Egy fiú, aki túl tökéletes ahhoz, hogy valaha is észrevegyen egy olyan lányt, mint én vagyok, mégis törődik velem valamelyest. Akkor harcoljunk a barátságáért!
- Benne vagyok. – egyeztem bele szélesen mosolyogva.
- Szuper! – kiáltotta fel vidáman. – Itt várj akkor! Azonnal visszajövök!
Shirokawa-kun elrohant a mosdó felé, de nemsokára visszatért teljesen felfrissülve, szerencsére nem kellett rá sokat várnom.
Együtt hagytuk el az iskola épületét és a hátsó kosárpályára mentünk, ahol néhány évfolyamtársunk játszott önfeledten. Tamazaki-kun volt az egyik, mellette pedig ott állt az alacsony kissrác reggelről.
- Mi tartott ennyi ideig Kazuma? – kérdezte nyavalyogva Tamazaki-kun, mikor odaértünk hozzájuk és arra a röpke másodpercre abbahagyták a játékot.
- Csak összefutottam Machikoval a folyosón.
Machiko? Miért hív a keresztnevemen ez az ütődött???
- Téged tényleg nem szabad elengedni felügyelet nélkül. – nevette el magát egy, még Shirokawa-kunnél is magasabb, hosszú, feketehajú srác. – Úgy volt, ahogyan Tama-chan mondta. Tényleg mindig rád tapad egy lány innen-onnan.
A srác csak a hasát szorongatta, miközben végeszakadatlanul nevetett tovább, Shirokawa-kun pedig önelégülten lebegtette meg mellettem fekete trikóját, hogy ezzel is hűtse magát. Ami azt illeti eléggé zavart a vállának látványa, de igyekeztem nem elpárologni a fiúk között.
- Nem tehetek róla. – vonta meg a vállát Shirokawa-kun. – Tapadnak rám a nők. Egyébként Machiko az osztálytársam és jó barátom, megígértem neki, hogy hazaviszem, ha megnézi a meccsünk. – húzta ki magát elégedetten.
- Vagy úgy, szóval jó barátod. – ismételte meg a magas srác, majd kezet nyújtott nekem. – Örvendek, a nevem Miyagi Hirotaka.
- Részemről a szerencse. – fogadtam el a kézfogást. – Kitayama Machiko vagyok.
- Toshit már ismered. – tette a vállamra a kezét Shirokawa-kun. – Ez a kis tökmag itt a köreinkben pedig Saga Masaya. A családjával egy szentélyt gondoznak a városban.
Ekkor felnéztem a fiúra, aki csak mosolygott. Tudtam, hogy az előbbi megszólalását csak azért fűzte hozzá a bemutatáshoz, hogy eszembe jusson az édesapám. A szívem kellemesen összeszorult, mikor az alacsony, göndör srácra pillantottam, aki csak unottan intett a még mindig kötésekben lévő kezeivel.
- Hé, miért nem ülsz fel Momo-chan mellé a lelátóra? – kérdezte Tamazaki-kun mosolyogva. – Szegényke biztos tiszta magányos, miközben azt nézi, hogyan látják el a baját a pasijának. – nézett szúrósan Saga-kunre.
- Csend legyen Bakazaki! – szólt vissza Saga-kun, akár egy kis pukkancs.
- Rendben. – szakítottam félbe az aprócska veszekedést. – Felülök és megnézem a meccset, aztán ahogy ígérted Shirokawa-kun, mehetünk haza együtt!
- Ne szólíts már a vezetéknevemen! – fújta fel az arcát, mint egy gömbhal. – Hívj csak Kazumanak, ahogyan a többiek!
Elpirulva fordultam a lelátó irányába, melyen valóban ott ücsörgött egy lány teljesen egyedül, de mikor ránéztem, vadul integetni kezdett felénk. Biztosan ő volt Momo...
Megindultam a lépcső irányába, de az ezüsthajú megint megállított. Ezúttal a fekete trikóját dobta nekem, amiből csöpögött az izzadság és miután a kezemben heverő ruhadarabról a tekintetem a meztelen felsőtestére tévedt, ismét rákvörös lett az arcom.
- Kérlek vigyázz rá egy kicsit! – villantott egy ezerwattos mosolyt.
- Megvesztél? – kérdeztem zavaromban teli torokból kiabálva. – Vedd ezt vissza azonnal!
- Minek? Nincs rá szükségem! Inkább menj már, mert sosem tudjuk így elkezdeni a játékot!
Megadtam magam és a felsőjével a kezemben ballagtam fel Saga-kun barátnőjéhez, aki úgy bámulta a lent ácsorgó fiúkat, mintha a látványuk rabjává vált volna.
- Szia. – köszöntöm rá. – Leülhetek melléd?
A lány rám pillantott hatalmas, sötét szemeivel. Az állam is leesett, olyan gyönyörű, középiskolást még életemben nem láttam, mintha csak egy divatmagazinból lépett volna ki. A kivilágosított haja be volt göndörítve és egészen a háta és mellkasa közepéig ért, szempillái dúsra voltak húzva, ajkain halvány rúzs csillogott. A ruhája szépen volt igazgatva, táskáján cuki cicás és kiskutyás kulcstartó díszelgett.
És ez a csaj lenne a kis tökmag Saga barátnője? 

Sziasztok! 🌸
Megérkeztem a következő résszel, kicsit korábban, mint terveztem, de nem bírtam a véremmel :D Remélem, tetszett nektek a fejezet, amint látjátok, egy kicsit hosszabbra sikerült, mint az eddigiek, de most már muszáj haladni, mert sosem fognak így ezek ketten összecuccolni :D

Ha megnyerő volt, kérlek, dobj rá egy csillagot! ⭐
Mata nee!!