Saviour [Befejezett]

9.rész

Szeptember 6-7.

Miután eléggé magamhoz tértem, kissé csapzottan, kusza hajszálaimat igazgatva kászálódtam ki mellőle.
Már délután felé járt az idő jócskán. Kitekintettem a nyitott ablakon, közben a párkányra könyököltem. A hűs szellő végigcikázott arcomon, majd karjaimon. Meglehetősen látszottak jelei a felmelegedett testemen; libabőr formájában. Még éppen láttam, ahogy Andy hazaviszi Juliettet. Hirtelen Ash tetovált kezei öleltek át a hasamnál, majd ugyanazok a kezek támaszkodtak meg mellettem. Adott egy gyors csókot a szám szélére, amibe beleremegett minden porcikám.

-Örülök, hogy ilyen gyorsan haladsz.
-Én is... De össze kell pakolnom holnapra. Mit kellene becsomagolnom?
-Kockásing, farmer, meleg ruhákat inkább, mert amikor Bergerben nem süt a nap, akkor hideg van vagy esik vagy csak fog fog. Mittom' én!
-Oké, akkor én be is pakolok aztán vacsoráig meg is nézhetünk egy filmet, mit szólsz hozzá?
-Remek. Addig felhívom Mr.Sheperdet. Ummm...halló? Mr.Sheperd?
-Tessék. Ki beszél?
-Ashley Purdy vagyok, csak szerettem volna önnek szólni, hogy családi dolgok miatt nagyjából egy hónapot kénytelenek vagyunk Sophiával a nagyszüleimnél tölteni.
-Persze, persze menjetek csak. Majd szólok az igazgatónak.
-Viszont hallásra Mr. Sheperd.
-Ash, szóltál anyudéknak, hogy hová mész?

Szemei kissé szomorúan, elmélázva csillogtak, de emellett megpróbált mosolyogni. Nagy levegőt vett és kifújta azt, majd szembefordított magával. Nem erőszakoskodott, egyszerűen csak átölelt és nem engedett el.

-Nem.

Továbbra is csak álltunk a szoba közepén, csendben; Ashley lassan felegyenesedett, majd csendesen megszólalt. Hangja szomorú volt.

-Tizenix évvel ezelőtt csak kissrác voltam. Anyámékkal utaztunk valahova autóval, amikor a szembejövő túl gyorsan ment; ütközünk egy kurvanagyot, még a szalagkorlátnak is nekimentünk. Anyám, apám mellett ült, mindketten meghaltak. A nagyszüleimnél nőttem fel. Ők mindent megtettek értem. A legjobbat hozták ki belőlem úgy vélem. Szóval ha valami van Bergerben, az a legkevesebb, hogy elmegyek és segítek nekik.
-Ash....én..tuskó voltam. Tudhattam..volna.
-Mit? Az egész életem? Nem hiszem. De nem is ez a lényeg, na, gyere már, nézzük meg azt a filmet. Sophia...
- Igen?
-Te most azt hiszed, hogy megbántottál?
-Igen, hát nem nyilvánvaló? Szerinted miért sírok?
-Ne legyél butus, nem bántottál meg. Már megszoktam.
-Akkor Nem öleltél volna úgy. Ash én annyira sajnálom, Ne haragudj kérlek.
-Mondtam már, nem haragszom.
-Komolyan?
-Komolyan. -
-apró mosoly futott át arcán, majd a szememet fürkészte néhány másodpercen keresztül és kuncogni kezdett.
-Mit röhögsz ilyen szemtelenül? - vágtam csípőre a karom, de közben halványan mosolyogtam.
-Valami eszembe jutott. - még mindig ott bújkált az a vigyor a szemtelen képén, ami engem is arra késztetett, hogy hasonlóan, cselekedjek, bármi is legyen az ami épp röhögésünk oka.
-Bökd már ki mi volt olyan vicces.
- Csak annyi, hogy a szemedbe nézve megpillantottam egy foltot, ami egy lóherére hasonlít. - gyanúsan somolygott.
-Heey! Te perverz állat ! Nem is igaz! - röhögtem fel.
-Dehogyisnem?! - ugrott arrébb az alvópárnájának lesújtó ütése elől, mert időközben felkaptam és feléje hajítottam.
- Rossz emberrel kezdtél ki Cica, Grrr! - ez a fülig erő beteg vigyora mindent visz!

Először megpuszilta a nénik által szívesen csipkedett tett helyszínét, majd az ajkaimat csókolgatta. Direkt nem reagáltam neki, de kis idő múlva feladta a próbálkozást, elhúzódott majd hátat fordított nekem és megpróbált lelépni.
Vigyor kíséretében, nyakába csimpaszkodva hátára ugrottam.
Egyet pörgött és máris szembe csúsztam, szemével egyszintbe és puszit nyomtam a szeme alatti bőrre és ajkára is kettőt, majd leugrottam fogvillantós mosollyal.

-Azt hitted ilyen könnyen szabadulsz azok után, hogy egy ló tökeihez hasonlítottad a szemem egyik szépségpacáját?! - vigyorogtam rá kétkedőn, kacérkodva.
-Tudtam, hogy nem fogod tudni elragadó személyiségem nélkül sokáig bírni! - Csapta hátra haját, vagy legalábbis megpróbálta. Hossza híján, kevésbé volt élethű a mozdulatsor.

A lágy csókból egy szenvedélyes és mély csók lett;kifulladva dőltunk arra a puha ágyra, ahonnan Ashley elindított egy filmet. Eleinte még élveztem is, a közepe felé elkezdtem elálmosodni és csak arra koncentráltam, hogy ne aludjak be. Viszont a tervem befuccsolt a végére, elaludtam; szokásomhoz híven. Nem tudom, hogy miért. Talán azért mert kényelmes az ágy, vagy Ashy ölelése az ami mindig elálmosít.

-Babám, kelj fel. Elaludtál, megint, mellesleg a vacsorát is átaludtad. 10 óra van.
-Miért csak most szóltál?
- Nem akartalak felkelteni. De hoztam neked valamit.
- Mit tettél már megint?
-Még semmit! - Mosolygott rám rosszfiúsan.
-Mondtam már,hogy imádlak?

Kérdeztem tőle nőhöz cseppet sem méltó módon, teli szájjal. Ő csak széles mosolyával igazolta a kérdésemet. Vacsora közben rengeteget meséltünk egymásnak magunkról, közben egymást néztük ok nélkül. Olyankor alig bírtunk magunkkal. Amikor végeztünk, elmentem fürdeni. Mindössze annyi volt a bökkenő, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót.

-Francba! Kinthagytam a sampont!
-Ez kellene?
-ASHLEY!!
-Még mindig kell?
-Igen,az. Ideadod kérlek?

Kinyúltam a kabinból, hogy a kezembe adja a samponomat, ám, kiment a fejemből, hogy számtalan vágás és nyomai vannak mind a két karomon. A férfi megragadta a kezem és beállt mellém fürdeni. Meztelenül. A samponommal.

-Miért? Miért tetted magaddal?
-Összetörtek. Depressziós voltam. Senki sem szeretett. Kirekesztett voltam. Más mint a többiek.
-Ne tedd ezt kérlek. Annyira szép vagy. Miért akarod tönkretenni magad? Ne tedd. Az élet elég sebet ad, neked nem kell csinálnod.

A kezével a falnak támaszkodott, közéjük zárva engem. Halkan morgott a fülembe és hirtelen megszívta a nyakam, ha nem tartott volna meg, akkor ott helyben rogytam volna össze.

-Pattanj fel.

Némi hezitálás után ajkára tapadva pattantam fel rá; ugy ahogy voltunk, csurom vizesen dőltünk az ágyba. Elködösült tekintettel fürkésztem Ashy barna szemeit. Pusztán a ma délutáni történtek hatására elkezdtem tekeregni alatta, pedig még semmit nem csinált.

-Mmm...

Mikor a sötét karamell színű szempárba néztem, rajta kívül senki más nem volt; csak mi, ahogy az ágyon hajkurásztuk vágyainkat. Végül egymás karjaiban, kissé csatakosan, ámde békésen aludtunk el. Hajnalban arra keltem, hogy a csípőmön ül és a haja a szemembe lógott. Egy lágy csók után, csigalassússággal öltöztem fel Ashley bosszússágára, miszerint le fogjuk késni a Bergerbe induló gépet. Miután nagynehezen fogtunk egy taxit, csendben ülve vártuk, hogy megérkeztünk a reptérre. Hiába ültem Ash mellet és próbáltam elaludni nem ment; sóhajtottam egy nagyot és azon filóztam, mit mondjak majd Anának.

-Mi baj van Sophi?
-Semmi.
-Nem igaz.
-Mondom, hogy semmi.
-Látom, valami nyomaszt.
-Nem szóltam Ann-nek hogy elrepülök Bergerbe...ki fog nyírni;és üzenetet sem hagytam neki. Semmit. Elpárologtam.
-Ne aggódj, biztosan le fogjátok tudni rendezni.
-Te mindig ennyire optimista vagy?
-Általában. Tessék, inkább edd ezt meg, hosszú lesz az út.