Saviour [Befejezett]

50.rész

kettő hónappal később, ápr.19

Remegve támasztottam meg magam a mosdókagylón, amiben a hőmérő alakú teszt két csíkot mutatott. Nem azért remegtem, mert nem számítottam erre, hanem Ashley reakciójától tartottam. Nagy soká erőt vettem magamon, zsebre tettem és kimásztam a fürdőből, napersze, nem úgy mint a zombi, hanem simán kisétáltam, enyhén remegő lábakkal. Inna bátorítóan mosolygott rám, mert ő volt az egyetlen olyan személy aki tudott erről és aki közelebb volt hozzám.

-Mikor akarod megmondani neki?
-Ma még valamikor a nap folyamán, csak félek.
-Ugyan mitől? Attól, hogyan fogja lereagálni?
-Talán.
-Láttad már gyerekek társaságában valaha?
-Egyszer, amikor elvitt Bergerbe. Olyan, hogy is mondjam, máshogy csillogott a szeme, meg a bakancslista... Inna! Köszönöm.
-Máskor is.

Kedvesen mosolygott, majd megöleltük egymást és visszamentem a szobába, ahol felhívtam Asht. Elsőnek nem vette fel, mert éppen az ő részét vették fel, a második hívást azonnal felvette, kezdve azzal, hogy elnézést kért. Beszélgetésünkből kiderült, hogy jól haladnak és a hangulat is magasan van a stúdióban; Andy épp eljátszotta a doboló T-Rexet. Ash mára végzett, meg úgy egyébként is, néhány számhoz kell majd videó is, de az ráér később, amiben amúgy az egész banda egyet értett. Ha már ott tartottunk, hogy mi késik és mi nem, elmondtam neki, még a többieknek a jó hírt: megjöttek az eredményeink. Ennek örömére Andy, Chris és Ash elordították magukat, Jake Jinxxel karöltve lehurrogták őket. Ettől függetlenül még mindig jó volt a hangulat

-Majd nemsoká otthon leszek, beugrok egy boltba, a srácok meg itt lesznek még, de én jövök haza. Nem azért mert unom ott magam, hanem mert ma reggel rosszul voltál, és szeretnék megbizonyosodni, hogy jobban vagy-e.

Teljesen jól vagyok, elhiheted, csak te fogsz kiakadni, elájulni, lefagyni, mert a vizsgák eredménye csak a jéghegy csúcsa...

-Sophi... Itt vagy? Csak mert elnémultál.
-Persze, csak gondolkodtam.
-Mostanság mindig gondolkodsz. Lassan két hónapja, remélem van oka.
-Ok nélkül, hogy a faszomba gondolkozzak? Olyan dolgok jöttek szembe, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, vagy éppen szemet hunyni felette.
-Akkor tedd le a telefont, ott vagyok a kapuban nemsoká. Szeretlek.
-Én is.

A nemsoká azt jelentette, hogy két percen belül itt lesz. Már most a torkomban dobogott a szívem, amikor átölelt és megcsókolt mégjobban. Olyannyira, nem tudtam a szemébe nézni, ami neki is feltűnt. Aggódva nézett rám, mert éreztem a tekintetét magamon. Idegesen járkáltam fel alá a lehetséges rekciói miatt.

-Ülj már le Sophi. Semmi okod nincs idegeskedni.
-Dehogyis nem van okom.
-Akkor üljünk le a szobába és beszéljük meg. Csak nem lehet akkora baj.
-Remélem akkor is így fogod gondolni ha elmondom.
-Ne félj már, esküszöm anyámék sírjára...
-Túl sokat esküszöl rá.
-...hogy nem fogok semmit sem csinálni. --újra eltoltam magamtól, szégyenkezve, lehajtott fővel-- Csak nézz már rám...

Vettem egy nagy levegőt-- Oké. De akkor nyeld le a nyáladat, nehogy megfulladj --erőt vettem magamon és elmondtam neki-- Több mint valószínű, hogy...
-Hogy mi?
-...hogy babát várok...
-Kitől? Melyik volt az aki...?
-Ashley, senki nem volt, tőled várom...
-Mivan??
-Tőled. Lesz. A. Baba.
-Sophi.... --szeme köztem és a teszt között cikázott-- de hiszen ez nagyszerű. Mióta...?
-Egy hónapja.

Szorosan zárt az ölelésébe, ami most nagyon jól esett, mert nem tudom mit csináltam volna ha nem ölelt volna át. Ash arcán egyébként hatalmas, le nem törölhető mosoly térült szét. Még akkor is, amikor két órával később a többiek megérkeztek a stúdióból egymást ugratva, vagy a dolgaikról beszélgetve. A férfiből minduntalan ki akart törni a hír, miszerint egészen biztosan apa lesz.

-Na és, mi volt az, ami miatt hamarabb mentél haza?

Megpróbáltam elbújni Ash háta mögött aki mindvégig összekulcsolva tartotta az ujjaink. --Hát nem tudom, mennyire mondhatom el. Sophi?
-Úgy is elmondod előbb vagy utóbb, szóval...
-Bővülünk srácok, bővülünk.

Andy ismét előrébb lépett, szemével engem keresve. És aki keres, az talál.

-Nem tudom, hogy a srácok, milyen módon fogalmazzák majd meg, de mertem venni a bátorságot, hogy elsőként mondhassam azt, hogy ez nagyszerű hír.

A srácok egy ideig csak álltak ott, aztán leesett nekik és egymást túl licitálva igyekeztek jobbnál jobb Pistikés viccek amerikai megfelelővel egymást röhögtetni. Egyedül Jinxx, Ash és én álltunk nyugodtan, ő némán nézett a kék szemével miránk, majd elmosolyodott és végtelenül lassan bement a szobájába, végtelen szomorúsággal a szemében. Csendben egymásra néztünk, lassan elengedte a kezem és Jeremy ajtaja felé intett a fejével. Percekig álltam ott, azon gondolkodva, hogy mit mondjak neki. Végül bekopogtam.

-Szabad.
-Valami baj van?
-Semmi.
-Nem Jinxx, nem. Ismerlek már annyira.
-Megvagyok.
-Szűkszavú vagy. De ha nem akarod nem erőltetem. Én megértem ha nem tudsz beszélni itt és most erről.
-Sosem voltam a szavak mestere. Nem is leszek.
-De Jinxx...
-Persze, tudom, ki nem állhatod, ha valamelyikőnket ilyen állapotban látod, de nem hinném, hogy tudnál segíteni.
-Csak szólj. Ha tudok segítek. Ha nem tudok, az meg majd kiderül.
-Aztán nehogy elfáradj, hiszen...
-Még bírni fogom egy ideig, de köszi. Aranyos vagy.

Elgondolkodva mentem vissza a szobába, ahol Ash az asztalnál ülve várt engem. Miután elmondtam, hogy Jinxx megint érzelmi mélyponton volt, mindent tudóan hümmögött egy sort. Felettéb megnyugtató volt így ez a tény vasárnap délután, de mivel már a vizsga is megjött, így csak a végleges, májusi ballagásra kell várnunk. Amire nem szükséges bemennem, mert eljátszhatom a "beteg lettem" kártyát. Viszont, ha a srácok ott lesznek, akkor nekem is illene ott lennem, hiszen az a ballagás egy évzáró is, ha úgy nézzük. Onnantól meg egy röpke hét Magyarországon, aztán turné és ilyen szempontból már majd a január se lesz túl távol. Önkéntelenül is a hasamra tettem a kezem, majd Ash függesztette rám barna íriszeit; láttam a szemében a fel nem tett kérdést: Szabad...?
-Majd amikor ágyban leszünk és nem kell sehová sem menni, tehát várni kell addig. Változatlan hangulattal ált fel, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan széles mosollyal kelt fel a székből, ahogy otthagytam, meleg tenyerét a hasamra tette a kezét majd mélyen a szemembe nézett.

-Apa leszek.
-Igen, az.
-Mindjárt sírok.
-Férfirmber csak nyomós ok miatt sír.
-Ez pont az...

Halványan elmosolyodtam és átöleltem a férfit, aki túlságosan is megvolt hatva ahhoz, hogy bármit is tudjon szólni. Lassan kezdett ugyan lenyugodni, de még vacsora közben is remegett a keze. Utána, este, nagyjából tíz körül mi is leoltottuk a lámpát. Ash barnásfekete üstöke most nagyjából a mellkasomon foglalt helyet, a bal keze, még nagyjából egész lényében úgy helyezkedett el, hogy a teste egy mozdulatával meg tudjon védeni. Egy ideig simogattam még a haját, aztán elaludtam.