Saviour [Befejezett]

20.rész

Szeptember 29.

Az indulás napját megelőző reggelén bágyadtan néztem az ágyban az Ashley testén táncoló napsugarakat. A légy is bágyadtan ütközött neki újra s újra a cseppet poros, féligmeddig tetőtéri ablaküvegnek. Ő még félig meddig aludt, de már hunyorgott az ajtófelé, a keze a hasamon, addig én a vállán pihentettem a fejem. A takaró összegyűrve feküdt az ágy végében azért, hogy ne árulkodjon az esti tevékenységünkről. Lágy délelőtti hűvös szellő volt érezhető a szobában. Az ébredés lassú percei után levánszorogtam a sminkelni. Pár perccel később Ash két meleg karja ölelt át a hasamnál, szorosan ölelve magához. A pír akkor is ott játszott az arcomon amikor elváltunk és reggelizni indult. Nemsokkal utána én is csatlakoztam hozzá az asztalnál.

-Mit szeretnél csinálni ma?
-Nemtudom.
-Mozizni, lovagolni szeretnél vagy elvigyelek Nashvillebe?
-Nashville?
-Igen.
-Komolyan Nashville? Te... Viccelsz ugye?
-Nem.
-Miért most akarsz elvinni oda? A srácok, az új szám.... --hirtelen elment az étvágyam és hangulatom is igen lent volt-- Ashley... Iskolaidő van, lehet, hogy te nem veszed komolyan, meg nem is vagy iskoláskorú, hanem felnőtt ferfiember, sztár, rocker és szerető én meg diák...neked is tanulnod kell. Te magad mondtad, még nem az igazi...és ha nem az, akkor azon csiszolnod kell, bele kell ölni a kibaszott energiádat, azért, hogy tökéletes legyen. A rockerság nem csak mulatásból áll --fájó szívvel néztem rá-- habár az is kell, elhiszem persze. De! Ha éppen nem Bergerben vagy és nem az iskolában és otthon vagy mit csinálsz?
-Utánanézek egy-két dolognak, intézem az A.P.F.I. dolgait, gitározok.
-Tehát dolgozol. Most is tedd azt. Kérlek. Andy biztos letépi a heréidet ha úgy megyünk haza, hogy nem tökéletes vagy majdnem tökéletes.
-Igaz... Gyakorolnom kell. Megyek is.
-Cselekedj belátásod szerint. Addig én megyek és ott segítek ahol tudok.
- Egy jó tanács és befogom a pofám és utána megyek gitározni. Ha a nagyinak sütés közben segíteni szeretnél, számíts arra, hogy elutasítja.
-Aha. Na menj, tanulj.

Felpipiskedtem hozzá, hogy adjak egy röpke csókot neki, de így is csak az ajka mellé sikeredett. Mint egy betépett füves az alpi réteken a virágok közt, wadnyugati dalokat dudorászva szökdelltem le a lépcsőn a konyhába Ash nagyanyjához.

-Segíthetek valamiben? Krumplit pucolni, vagy valamit?
-Nem kell, nem kell, elboldugolok én egyedül is. Te meg szinte már...családtagnak számítasz, annyit segítettél.
-Elhiszem, de nem tudom nézni ahogy egyedül dolgozol. Legalább a burgonyát had pucoljam meg...és ha azzal végeztem, főzzem vagy süssem? Húst klopfoljak? Rántsak? Süssek, pároljak?
-Addig nem fogsz nyugton maradni ugye?
-....
-Semmi baj, Ashy is folyton ilyen volt, amíg...össze nem törték a szívét, de mintha ezt mondtam volna már. A krumplit pedig hasábokra vágd, ha majd megpucoltad.
-Jó.

Óráknak tűnő percek után Anne mesélni kezdett. Érdekfeszítő volt azt leszámítva, hogy Ashnek már nem élnek a szülei.

-Ash szüleinek megismerkedése és a születése között egy év telt el. Az apja szakasztott mása...
-Tehát megnyerő külsejű, mogyoróbarna szem, barnásfekete haj?
-Igen, pontosan, amint a képen is látod. Azt még hozzá kell tennem, hogy nagyon kedves természete volt. A felesége angyali természetű volt, láttnod kellett volna, mennyire gyönyörű mintákat csinált amiket ki keresztszemeztem... Meg a mandalák. Vagy a közös rajzai Ashyvel. Amikor...amikor megtudtam, hogy csak Ő élte túl, egy világ tört össze bennem. Szegénykém csak 5 évesen fogta fel, hogy rajtunk kívül Csak az unokatesói vannak. Az iskolában nagyon jó gyerek volt, azt a hat beírást eltekintve, amit akkor szedett össze, ha...
-Tudom, ha elpattant a cérna. Mondta már... De megértem ha nem szeretnél többet mondani erről. Még mindig furcsa, hogy tegeződünk.
-Engem nem zavar.
-Hát legyen.
-Vidd ezt fel Ashleynek. Megérdemli, keményen dolgozik.

Csendesen lépkedtem fel a szobájába vezető lépcsőn, az ajtónál megállva, hogy pár másodperc hallgatás után halkan bekopogjak hozzá. Amúúgy csak nagyon nehezen tudtam megállni, hogy el ne kezdjek toporogni. Még mindig szeretem. Még mindig imádom. Végül bekopogtam.

-Szabad.
-Csak én vagyok. A nagyi küldi, azt mondta odáig vagy ezért. Nem tudom mi lehet az, de biztos finom lehet.
-Kóstold meg te először. Mit érzel?
-Édeset...meg valami növényt. Nem tudom mi ez...de ízlik.
-Megeheted. Neked adom.
-Elhiszem, hogy szeretnéd nekem adni, de neked küldték, szóval nem fogom megenni.
-...
-Még mindig gyakorolsz ugye?
-Igen.
-Mondtam már, hogy szeretlek?
-Minden apró teteddel bizonyítod.
-Ha nem foglak zavarni, ittmaradhatok? Ígérem, csendben leszek.
-Persze. Maradhatsz, szólni szerettem volna, hogy jó-e így, mert ha nézed, akkor hallhatod általam azt amit észrevettem.

Hiába csapott Ashley a húrok közé, többször is, annak ellenére akármennyire figyeltem, nem hallottam amit hallanom kellett volna. Ő is látta, hogy kezdtem elveszteni a fonalat, ezért abbahagyta és célirányosan azt a részt kezdte el játszani. Így már könnyebb volt azonosítani a szakadtt.

-Próbáltad már egy picit magasabbra vinni?
-Én mélyebbre vittem, lehet mondjuk pont ez a baj. Megpróbálom úgy ahogy mondtad.    Igen... Igazad lehet, már majdnem jó, talán ha úgy fogom le a húrokat...
-Tökéletes.
-Köszönöm. Nélküled talán nem is sikerült volna.
-Talán...    Most már ráérsz nemde?
-Miért kérded?
-Mert annyi időt töltesz a gitároddal, hogy lassan féltékeny leszek egy darab fára...

Cseppet sem félreérthetően céloztam arra, hogy foglalkozzon velem is egy picit. Mint mindig, vacsoráig tartó hancúrozás lett belőle.

-Kipróbáljunk mást is?
-Még nem, de egy icipicit változtatni fogok.
- Mit?
-Nem kell félned. Semmi olyanról nem lesz szó amit azzal a pondró művelt veled.
-Azt hogy kikötött és minden tiltakozások ellenére bennem élvezett el?
-...!eszem ágában sincs (még) az, hogy kínozzalak. Ráadásul ha még egysze...
-Shhhh...fogd be.
-Te akartad.

Talán most jöttem rá egy olyan dologra, amire eddig nemigazán. Olyan meleg tekintettel nézett rám miközben tetőtől talpig végigfutott rajta a tekintetem, nem egyszer futott és még most is... Még mindig új... Megannyi meglepetést tartogat és megannyit hoz. Menyasszonyi pózba kapott majd ugyanúgy tett le, ahogy először csináltuk. Óvatosan és lassan. Félve. Merthogy elvileg mindketten féltünk a másiktól egy picit, de a hormonok miatt ezt sem éreztük igazán, meg végülis, én kezdtem el. Hogy aztán mi lett a vége annak, amibe Ashley hívott?

-Én Ashley...szeretlek...
-Én mégjobban...

Ash enyhén remegve zuhant rám, én köpni-nyelni nem tudtam, nem azért mert annyira szar lett volna, hanem mert egyszerűen annyira jó volt, hogy örültem annak, ha szólni tudtam. Mielőtt nagy baj lett volna...... Használta az eszét és a lepedő helyett a lábamon éreztem...

-Sophia? Minden oké?
-Az...
-Csak mert annyira elgondolkoztál.
-El.
-Annyira szűkszavú vagy, biztos hogy minden rendben?
-Igen. Ez... Szerintem én egy pár óráig biztos nem fogok tudni stabilan járni.
-Ezt bóknak vettem.

Mondta majd az arcát mélyen eltemette a nyakamban. Karjai szorosan fonódtak a derekamra mindeközben én a lábamat fontam össze az övével. Mint mindig, most is lekéstük a vacsorát, de minket ez egy cseppet sem érdekelt, mert ott lehettünk egymásnak.

Bocsesz a késésért.
Kommentelj.
Voteolj.
Jelezd valahogy hogy tetszett.