Saviour [Befejezett]

10.rész

Miután megettem a szendvicset és a lehető legkényelmesebb pozícióban, Ash ölében elhelyezkedve mély álomba burkolóztam.

Ott, éppen a nyakába ugrottam, mert visszajött valahonnan. Aztán villámgyorsan helyszínváltás volt, egy szűk folyosón botladoztam végig, nyomomban az éppen varázsló Tom Feltonnal. Hangja halálos ítéletként zengett végig; sarokba szorított és a félelemtől az amúgyis remegő lábam összecsuklott. Hátborzongató, sátáni kacaj tört föl "Draco" torkából.

-Most pedig...TEDD A DOLGOD!!
-Nem...nem szeretném...nem teheted ezt velem!
-MIT NEM TEHETEK? AZT MONDTAM TEDD A DOLGOD, KOSZOS KURVA!
- NEM HALLOTTAD? AZT MONDTA HAGYD BÉKÉN. NE AKARD, HOGY SZARRÁ VERJELEK TE GÖRÉNY! Az a férfi aki kezét emel egy nőre,az nem férfi!
-Mert te mi vagy?! Az férfi aki utca sarkán szedi fel éjszakai elfoglaltságait?! Szoknyapecérként megdönti a kis kurváit! - majd felém fordította kékes - szürke szemeit, mely régen elbűvölt, míg meg nem mutatta elfajzott, mocskos arcát. - Bogaram, te csak egy játékszer vagy neki, egy Senki, akit másnap elfelejt, miután megdöngetett!
-Ilyet..ne..merészelj..mondani.. mégegyszer!

Ashley hangja jéghideg fenyegetésként visszhangzott a kihalt folyosón, ahol a hüppögésem mellett semmi más nem hallattszott, csak egymásnak intézett vészjósló, pengeéles szavaik.
Tom arca vörösen izzot a dühtől és az elfojtott indulatoktól.
- Viszont Te Tom, csak sajnálni tudlak!
-Mégis miért? Inkább neked kéne sajnálatodba merülnöd, mert ennek a cafkának már nincs mit elvenned. A szüzessége az Enyém! A szíve, a teste. Te csak egy pótlék vagy a helyemre!
- Tudod mit? Ezelőtt még szánlak hisz úgy véled ha egy lány neked adja magát, akkor amit elveszel tőle, az a tiéd. Hát nem! A szeretet, a jóság nem költözik be a romlott lelkedbe, sőt inkább a bűntudat eszi be magát.
Te csak egy ember vagy. Nem vagy Isten, sem valami nagy szám! Hiába hiszed, hogy a tiéd minden, csak egy folt vagy mások életében!
- Oké, te mondtad. Csak egy folt.
Egy nagy vágás! - elsőnek nem értettem mire akar kilyukadni. Azonban néhány másodperc leteltével pálcát szegezett Ash torkának és könyörtelenül, pálcáját meglendítve kimondta a halálos átkot.
A könnyeim utat törtek maguknak, valamint homályos tekintettel néztem le Rá. Teste természetellenesen merev és hideg volt. A szemében a halványan lobogó tűz sem égett tovább.

Rikítóan fehér tér vesz körül.
- Ashley! - kiáltok zokogva, de hang nem jön ki ajkaimon.
Ismét üvöltök teljes hangerővel, de semmi és ez megrémiszt. Hátulról két ölelő kar fogja át derekam. Nyakamat puszilgatja érzékien.
Reményem újult erővel tör felszínre. Hátra fordulok és ott áll Ashley, aki, akit...
-Ashy!- tátogtam örömkönnyeket hullajtva.
Felnéztem gesztenyebarna szemeibe ami számomra a biztonságot jelentette, viszont most változni kezdett. Nem azért, mert vágy csillanásának fénye ragyogott benne, hanem a színe lett más. Egyre világosabbra és világosabbra szıneződött át, már - már fehérré, de fakó kéknél megállt. Aki előttem állt nem Purdy volt, hanem a lelkemet darabokra szaggató Felton, aki fekete baljós felhőként magaslott felettem és kíméletlenül tekintett le rám.
- Milyen kis naiv! A barátod nincs többé. Helyette itt vagyok én. - nagyot rántott rajtam, majd karjai úgy öleltek, mint ha fojtogató inda szorítaná ki belőlem az utolsó lélegzetemet is.
Kicsúsztam szorító csápjai közül, de nem a földre ahonnan felrántott, hanem egy szörnyen sok emeletű, magas épületről, le az ijesztően hívogató sötét mélységbe. Sikítottam az újonnan visszatért hangommal, mely csontig hatoló hideget gerjesztett bennem. Tom ördögien vigyorgó képe még a becsapódásom előtt is ott lebegett a szemem előtt. Mielőtt még az autók elé, az aszfaltra zuhantam volna, testem megállt a levegőben félméterre a talajtól, hajam minden egyes szála hullámzott, mint a viharos tenger.

-Sophia! ....Sophia! Ébredj! - rázott meg vállaimnál fogva, hogy magamhoz térjek a sokkos állapotomból. Derekamat átfonva magához von, meleg karjaiba. Viszont reflex szerűen rugdalózni kezdek, mert úgy hiszem még mindig a borzalmas álmomban vagyok. A lábam erősen neki vágódott a hasának. Ekkor jövök rá, hogy ez nem álom, hanem az a valóság ahol lehet, eltörtem az egyik bordáját Ashley-nek.
- Hé, Nyugi, nyugalom! Nyugalom... - szemei kissé könnyesek az erőeljes rúgásom következtében, mégis vígasztalni próbál.

- Nagyon fáj?
- Nem igazán, kezd elmúlni. Tebenned van ám erő! - simogatta meg fájó porcikáját. Eközben halovány mosoly játszik arcán.
-Nagyon sajnálom Ash, hogy bántottalak. - hajtottam le a fejemet, mellyel fekete, passzos nadrágomat fikszíroztam.
- Semmi baj, de mit álmodtál, hogy ennyire hisztérikusan reagáltál?
-.... Azt, hogy Tom megöl téged és utána engem is ledob egy felhőket súroló épület tetejéről. - szemem elé tódult a rengeteg képsorozat, melyek lefutottak pillanatról-pillanatra a fejemben.
-Figyelj rám, én sem, te sem fogsz meghalni egyhamar, majd úgy... - elkezd számolni az ujján - százegy év múltán. - végigsimította a hajamtól egészen az államig az arcomat. Vagy soha és mindvégig egymás mellett leszünk.
Öregen, de együtt. -

Szorosan ölelt addig amíg meg nem érkeztünk a reptérre. A nyüzsgő forgatag miatt felcsapta pilótás napszemcsijét, fejébe húzta cowboykalapját és elindultunk. Mire elértük a biztonsági kaput, aki ellenőrizte a csomagjainkat, mintha kicseréltek volna, valósággal túcsordultam az energiától. A felszállásra való várakozás viszonylag hosszú volt, mert semmi izgalmas nem történt.

A repülőgépre felszállva megekressük a helyünket, hogy elfoglalhassuk, melyet egy "apró" tényező akadályoz. Egy nagyobb darab férfi, aki érkeztünkre összerezzent azon a két ülésen ahova állítólag a jegyünk szólna. Az ipse haja színe barna volt, ám felülről kopaszodott erősen. A verejték cseppek már megsűrűsödtek homlokán, mikor a stewardess is megjelent, kérdezvén "nincs-e valami baj".
Az urat nem sikerült helycserére bíztatnunk. Ellenben néhány fürkésző tekintetet megkaptunk. Ennek ellenére visszafordították az ételükre, laptopukra, avagy a férfiak pedig a rövidszoknyás utaskísérőkre szemüket.

- Uram,kérem fáradjon a másik sorba, van ott egy szabad hely, tágasabb és nem kell bezsúfolnia magát a nagy poggyászával ide.
- Köszönöm, de jó itt nekem, valamint a jegyem is ideszól! - felmutatta a jegyét. - amire valóban ugyanaz a sor, szék volt írva, mint mi nekünk.
A nő, aki már kezdett ideges és tetehetetlen lenni sóhajtott, aztán odaszólt egy kihúzható széken ülő férfinak a vezető fülkében. Ő mosolyogva fordult felénk, majd látván, hogy kissé feszült a helyzet összeráncolta szemöldökét és kérdőn tekintett munkatársa felé.
- Brandon van egy kis gond, egyikőjük sem szeretne tágítani ettől a széktől. - srác körbefordult, majd jobb híján megvakarta tarkóját hátha eszébe ötlik valami megoldás. Szegénynek furán néz ki a haja,olyan, mint egy kisördög, mivel a forgójánál ahol kinől a haj, két ördögszarvra emlékeztető tincs éktelenkedett égnek meredezve.
A nyakánál begöndörödött babahajszálak csavarodtak, a feje tetején pedig le vannak simítva a göndör fürtök, vagy legalább is megpróbálta...
Kisfiús arca volt, de talán Andy-vel lehet egymagasságban. Max 4-5 centivel alacsonyabb.
- Szerintem úgy is megoldható, ha kettőtök vagy ön közül vaamelyikőjük lemegy a váró terembe és megvárja a következő járatot.
-Ash, szerintem ne várakoztassuk a felszállást, menjünk le és várjuk meg.
- Inkább ülj az ölembe az úgy is elég kényelmes hely lesz neked. - minek kell ilyen perverzen, mindent sejtően vigyorognia?!

Kissé bosszúsan de helyet foglaltam Ash ölében, aki módfelett örült ennek. Nem sokkal a felszállást követően elnyomott az álom. Még éreztem ahogyan a fejemen pihenteti a fejét.