Saviour [Befejezett]

47.rész

Jan. 28.

Nem akartam, hogy Ash bármit is megtudjon, így titokban szerveztem egy kis partit neki. Andy vállalta a tortát a barátnőjével én meg kivételesen időben gondolkodtam és vettem neki egy Hello Kittys plüsst. De nem kicsit, hanem jóval nagyobbat. Elég volt ránezni Ashre, majd kicsattant a boldogságtól, fölszedett egy-két kilót, mondjuk két év alatt nyolcat és máris jobb volt minden. Szóval a mai nap a férfi mitsem sejtve tette a dolgait, amik a gitározás, tetkóminta befejezése, a húrok főzése, elhangolódott négyhúrosainak újrahangolása volt, köztük az én fekete és pirosfehérzöld Ibanezem is újra lett hangolva. De, hogy minek, azt nem tudtam. Mazikeen már majdnem teljesen szobatiszta, így hála Istennek annyira nem kell aggódnom, hogy hol szarta vagy pisilte össze a lakást. Ernievel naphosszat játszadoznak és már most látszanak az erőviszonyok.

-Van egy tervem Ash.
-Mondd, hogy nem kell messzire mennem.
-Nem. Majd valaki elvisz, azt, hogy hová, az nem az én dolgom. Nem. Ne nézz így rám, nem, nem fogom megmutatni. Remélem tetszeni fog majd.

Egész nap be volt zsongva, úgy járt-kelt a házban, mintha várna valakit. Eleinte próbálta Andyt kérdezgetni titkolózásom miatt, ám a zsiráf ellenállt Ash kérdéseinek. Kudarca után Jaket próbálta faggatni, nem túl sok eredménnyel. Itt már lassan kezdte kapisgálni azt, hogy miért titkolózik vele mindenki ezen a napon. Onnantól folyton a sarkamban volt, azt hitte elég nyomást tud rám ezzel tenni. De hiszen tudja, hogy ennél több kell, hogy elmondjam, mert elmondtam neki. Hiába nyaggatott mindenkit, senki nem válaszolt neki, ami miatt kicsit ideges lett, de tudatában volt ennek miértjeként, így nyugiban volt. Délután Andy elugrott a tortáért, amiben a legnehezebb rész Ash távoltartása volt; hála Istennek sikerült az is így este felé végre valahára.

-Miért nem alszik senki sem?
-Nem tudom, megnézzem?
-Megyek utánad.

Volt egy titkos jelzésünk, amiről Ash nem tudhatott, de a többiek igen és mire beértünk a tök sötét konyhába, már félhomály volt a tortán égő gyertyák miatt. Elsőnek Andy köszöntötte.

-Boldog szülinapot te buzi --mondta röhögve és átölelte Asht.-- Sok ilyen születésnapot kívánok még.
-Ahogyan mi is neked haver --Jake és utána mindenki szorosan megölelte őt.
-Azt hiszem, most én jövök. Egy évvel öregebb lettél, de bölcsebb is talán? Örülök, hogy nem volt más hely azon a napon... Boldog szülinapot Ashy --nyomtam egy gyors csókot az ajkaira amit sikerült elmélyítenie és hallhattam a srácok részéről a füttyöket és társaikat-- az ajándékod később adom át. Ti meg nem láttatok még minket vagy másokat így?
-Őszintén? Téged ismerve nemnagyon szoktál bárki előtt is smárolni.
-Andy állíts magadon kérlek.
-Igazam van nem?
-De, dehogynem, csak kevesebb szóból is megértjük, mit akarsz mondani.
-Éhes vagyok, és az a torta olyan jól néz ki, nem?
-Igazad van, együk meg.

Nevetett Ash, majd felszeletelte a tortát és miután az elfogyott, kissé tartottam attól, hogy nagyon be találnak baszarintani, aminek az eredményét jó egy hónappal ezelőtt tapasztalhattuk meg... De úgy látszott, ezt sikerült kulturáltan elintézni. A szobában az ágy mellett, dobozva csomagolva ott volt a Hello Kitty plüss, ám azért volt szokatlan, mert nem a klasszikus kinézete volt, hanem rockeros. Amikor a férfi belépett, egyből kiszúrt, kissé tétován nézett rám, majd kibontotta; akkor azt hittem ott fogok meghalni. Könnyek szöktek a szemébe és a szavak akadtak fent a torkán szemmel láthatóan; szorosan ölelt át, kezében az ajándékával.

-Meg akartál siratni?
-Nem állt szándékomban eredetileg, miért? Talán annyira meghatódtál?
-Igen.
-Fogsz te még ennél jobban, hidd el nekem.
-Mire gondolsz?
-Nem mondom meg. Majd meg tudod időben azt is, hidd el.

Itt megint elvörösödtem, mert nem állt szándékomban elmondani még, hogy majd egyszer, nemsokára gyereket szeretnék tőle. Most én voltam az, aki szorosan bújt hozzá a másikhoz egy kis ölelésért.

-Csinálunk valamit, vagy csak itt ölelkezünk?
-Felőlem azt csinálunk amit szeretnél, nekem olymindegy --a vállamat megvonva ültem az ágyra-- csak nyugiban akarok lenni.
-Ideges vagy?
-Nem, dehogy.
-Akkor mit szeretnél?
-Te mit szeretnél?
-Nem. TE mit szeretnél?
-Még a saját születésnapodon is engem akarsz boldognak látni?
-Én akkor vagyok boldog ha boldognak láthatlak. Nekem Te vagy a fontos, és nem az, ha egy évvel öregebb lettem meg ilyenek, hanem TE. Érted, csak is TE, utána jöhet minden más. Amikor először megláttalak, azt hittem, te is csak egy leszel a sok közül akik ha meglátnak, szelfit megmiegyebeket akarnak velem csinálni, netalántán kihasználni mint ő... Aztán csak néztél a két szép szemeddel, hogy le tud rajzolni a szemöldökeim; a folyosón is afelől érdeklődtél, hogy miért nem inkább a stúdióban vagyok és dolgozom velük. Olyan voltál mint a többiek és mégis más... Volt benned valami...valami határozottság, félénkség, valami, ami az előző partnereimben soha nem éreztem, benned viszont nagyon is. Egyszerűen más volt a kisugárzásod... Nem tudom megmondani, megláttalak és azt mondtam, adok egy utolsó esélyt magamnak. Nem bántam meg, sőt...Életem legjobb döntése volt, Ha egyáltalán van olyan. Márpedig kell, mert még mindig itt vagy, ami a többiek lélekjelenlétének köszönhetek.
--hiába mormogtam azt, hogy engedje már el, mintha meg sem hallotta volna-- Szóval tényleg csomó olyan dolog van amit nem győzök megköszönni elégszer. Tudom, mondtad, engedjem el, de nem tudom. Önmagam hibája volt amit nem tudok megbocsátani magamnak. Persze azt is mondtad, ne rágjam magam ezen; ismétlem, nem tudom. De egy valamit mégis tudok. Tudod mi az?
Nem. Mondd hát, mi az Ash?
Azt, hogy válás lehetek a sorsnak amiért ilyen gyönyörű lányt sodort az utamba. Aki nem mellesleg nagyon okos, vonzó, humoros, tehetséges, kreatív, erős és ezt szó szerint értem, titokzatos, vad és ezt jó értelemben mondom, mert ki tudsz állni magadért. Mersz egyedi lenni, követed azt, amit jónak hiszel.
Csakugyan Ash, csakugyan? Tudod te milyen érzés az, amikor akár mit csinálsz, vernek és szidnak otthon? Mert az apád alkoholista állat, a bátyád meg pszichopata? Terrorban tartanak? Persze, nem tudhatod, mert neked csak négy éves korodig voltak, amiért nem tudlak és nem is akarlak elítélni. Nem tehettél róla. Így hozta a sors... Tudod milyen érzés az, amikor csak öt ember zenéjének az üzenete tart életben? Több év óta? Tudod? Perszehogy nem. Sosem fogod megtudni. Viszont... Viszont apád helyébe léphetsz és megadhatod a fiadnak azt, amit te nem kaptál meg.