Saviour [Befejezett]

61/2.rész

A percek órákká váltak, amik egyre hosszabbak és fájdalmasabbak lettek... De még mindig csak vajúdás volt, én meg már a plafonon. Vajon Ash? Ő hol lehet? Plafonon? Az egyik folyosón sétál fel alá, vagy kidőlt és a székeken alszik? Aaaaaaaztarohadthétssssbazzz... Ez nem...Ez nem gyerek játék, de hülye is voltam, amikor azt gondoltam, hogy kevésbé fog fájni. Az egyik félórában semmit nem szóltam, a másikban sziszegtem mint egy kibaszott kígyó, a harmadikban visszaküldtem az orvosokat az anyjukba, de ők csak mosolyogtak és körülöttem sündörögtek, amin felidegesítettem magam, hogy a végén már magyarul üvöltve mondtam azt hogy kurvaanyátok. Másfél óránként folyamatosan ezt játszottam velük majdnem hajnali egy óta.
Aztarohatdhétssssznebazzzzz...
Az ajándéka Ashnek...remélem nem felejtették el a többiek. Az órák csak teltek, ólmoslassúsággal vánszorogtak a percek, amik negyed, fél és háromnegyed órákká változtak. Hajnali öt óra, hat, félhét, lassan nyolc, nemsoká kilenc, éljen, mikor lesz már ennek vége? Az orvosok továbbra is sündörögtek körülöttem, pedig tudom, hogy a dolgukat végzik, én meg ismét elküldtem őket a trópusokra nyaralni egy kis menjen-a-szívük-szabadságra társaságában. Tíz óra...Tíz órakor egy megittam egy liter vizet, utána ismét elkezdtem a fogaim közt szűrni anyanyelvem legváltozatosabb szitokszavait. Vajon mennyire hangszigetelt ez a rész? Mennyire hallják a kívül lévők a mostmár nem az én káromkodásaim?
Délig, talán háromnegyed egyig már éppen megszoktam a jelenlegi helyzetem amikor az orvosok is sűrűbben forgolódtak, ja meg egy nővér leült egy székre a fejem mellé, vagy nem tudom, mert semmit nem láttam a fájdalomtól és csak hallani is szelektíven hallottam. Annyit hallottam, hogy most már kevésbé fog ennyire fájni, mire reflexből azt kívántam hogy gyűrje össze saját magával a lepedőt az orvos, mondom, köszi, tegnap este fél tizenegy óta szenvedek a kúvaanyádat... A nővér kérdezett erről arról, hogy milyen háziállatunk van otthon, mire azt mondtam, hogy egy nyálgép Tosa inu, meghogy Ash medencét kezdett el ásni éshogy van egy csomó gitár otthon, mire felkaphatta a fejét és a zenéről kezdtünk el beszélni. Megkérdezte milyen bandákat hallgatok mire kapásból kinyögtem hogy Black Veil Brides. Ő meg megkérdezte van-e kedvenc tagom, mondom hogyne volna, a basszusgitáros és ott arra az egy pillanatra, együtt visítottunk. Legalább is a nővér akit pillanatok alatt megkedveltem.
Amikor megkérdezte, hogyan szeretném hívni a kicsit ha megszületik, és Az apja nevét nyögtem be. Hála istennek volt annyi lélekjelenlétem, hogy tudjam ez egy lánynak is ugyanolyan jól fog állni. Továbbra is szórtam anyanyelvem változatos szitokszavait, de jóval enyhébb változatban, a nővér megkérdezte, ki a büszke apa és egy apró fáziskéséssel válaszoltam neki. Szerintem ott mindenki ledobdta az ékszíjat abban a pillanatban, a nővér enyhén elkezdett partogni amit megértettem, egy Army. Mondom remek, a gyerek apjának is ma van a születésnapja... Én nem akartam semmi mást, csak azt hogy véget érjen, a karjaimban tarthassam és ha elalszik akkor másnap délig fel se keljek. Édes álom volt az...
Egy óra múlva csak annyit vettem észre, hogy már hárman is azt mondták, hogy vége, ennyi volt. Mi van? Vége? Olyan nagyot sóhajtottam, hogy a sóhajtás nagyságátol kicsusszan a számon egy basszameg. Aztán amikor felfogtam, hogy úristen, mostmár tényleg, Anya lettem, beletelt egy pár percbe és még akkor sem akartam hinni amikor végre valahára a karjaim közt tarthattam.
Valami titkos részen kísérhetett be a szobába, mert Asht egyáltalán nem láttam. Csak a nővért aki fülig érő mosollyal hozzá utánam a csöppséget és adta oda miután remélve elkényelmesedtem a meglepően kényelmes ágyon szintén fülig érő, büszke mosollyal és vizes szemekkel a felfokozott érzelmek miatt. Ha le kellet volna írnom, hol éreztem magam, az úristen kategóriába soroltam volna magam, azon felül a kellemes részbe és a még mindig nem akarom elhinni, hogy végre már megérkezett a csöppség.

Ashley szemszöge

Fél hétkor andyékkel beszéltem, negyed nyolckor egy másik fickóval váltottam pár szót, délben remegő kezekkel ettem a szendvicset, amiből kettőt is megettem mert nem állt szándékomban egyhamar elhagyni a kórházat.  Háromegyed kettő után nemsokkal éppen elszenderedtem volna, amikor egy nővér finoman megböködte a kezemet.

-Ashley?
-Igen.
-Először is boldog szülinapot.
-Sophi ötlete volt?
-Nem, csak megemlítette, hogy ma van neked. De nem is ezt akartam mondani.

Itt már tényleg tudtam miért jött és villámgyorsan pattantam fel két lábra és követtem a nővért.

Sophia

A közeledő lépteket sem hallottam, mert a hetedik menyországban lebegtem. Felfoghatatlan érzés volt... A boldogság, büszkeség és a fáradság keveredése jólesően zsibbasztotta az agyamat. A kicsi Ashnek nagyon sötétbarna haja volt és gyönyörű sötétkék szemei és szakasztott olyan vonásai mint az apjának. Aztán lassan kinyílt az ajtó; Ashley barnásfekete sörénye jelent meg, utána az arca, végül teljes valójában. Csak némán néztem a barna szemeibe és elmosolyodtam amikor kiszúrta a kis szeretetcsomagot. Az az arc...felejthetetlen volt. A fülig érő büszke mosoly, a szemében gyűlő könnyek és úgy a minden ízében remegő büszke apa. Amikor mellénk ért szólni sem tudott, csak a könnyeivel küszködött. A kicsi Ash ekkor kinyitotta a szemeit ismét és nagy bociszemekkel nézte az apját, aki gyöngéden átölelt minket.

-A fiad, Ashley Purdy...pont mint te. Ja és Amúgy boldog szülinapot, bocsi, hogy nem tudom személyesen odaadni.
-Nekem....nem kell semmiféle ajándék. Nekem ti vagytok az ajándék és többet nemigen kérhetek.

Mondta miközben a pislantással legördült az arcán egy csepp könny, amit finoman eltöröltem, miközben szelíden mosolyogtam rájuk.  Na menj...beszélj vele.
Ritkán láttam a férfit félni, most is óvatosan, és lassan lépkedett a szobában, miközben halkan durozsolt valamit neki. Én meg titokban lőttem egy képet róluk és nem voltam lusta beküldeni a csoportba, hogy elbüszkélkedhessek. Inna egy képpel válaszolt, amin Jake a hátán feküdt és a kicsi Jeremy meg az apja mellkasán. A többiek kisebb rövidebb üzeneteket írtak, amiknek az elolvasása után eltettem a telefonomat és némán néztem az apát és fiát. Húsz perc múlva felkeltem, elmentem egy kicsit sétálni, mert éreztem lassan kezd elzsibbadni a lábam. Arra viszont nem számítottam, hogyha kinyitom az ajtót majd szembe találom magam Andyvel és a többiekkel. Egy halovány mosoly kíséretével integettem nekik, de ők viszont visszatuszakoltak a szobába, meglepően halkan, azonban Ash éppen visszafelé fordult az ablaktól, a tekintete találkozott a miénkkel és ismét a elsírta magát. Jake kivált a bandából, megveregette a férfi vállát, majd egy adag zsepivel tömte meg a zsebeit.

-Na és.... Fiú, lány, hogy hívják?
-Fiú és úgy mint az apját. Köszi a kérdést, remekül vagyok, a baba is és asszem Ash is.
-Inna azt mondta, hogy ezt adjam oda neked.

Itt egy titkos pillantást váltottunk a srácokkal, Andyék szabályszerűén úgy vigyorodtak el mintha rosszban sántikálnának, ami részben volt igaz, mert mindannyian adtunk bele a versenybe amire Ash csak azért nem akart menni, mert mi fontosabbak vagyunk neki. Nekünk meg ő, éppen ezért neveztük be stikába.

-Mi nem is zavarunk titeket, úgy is csak látogatóba jöttünk és megnézni a legifjabb Purdyt.
-Meg amúgy is, még mindig szerveződünk
-Fogd be, te semmit nem csinálsz.
-Már elnézést miszter zsiráf, én székeket pakoltam, amíg te arra vársz, hogy indulhass, ha Ash nem tudna egyedül hazaindulni.
-Igen, de ki volt az, akit az Én születésnapomon rángattam haza?
-Én.
-Srácok, azt hiszem lassan menni kellene, mert még mindig nem fejeztük be amit elkezdtünk és különben is...csak pár percre jöttünk.
-Igazad van, Hát akkor majd találkozunk még.

Sorban megölelgettek a srácok, Ash vállát finoman megpaskolták és csendben kimentek a szobából. A férfi valamelyest nyugodtabb volt, legalább is most már nem láttam külső jelét neki.

-Meddig maradsz itt velünk?
-Ameddig Andy nem jön értem, vagy valaki... hogy őszinte legyek, nem akarok ma hazamenni. De mi volt az, amit Jake adott neked és azt mondta neki Inna, hogy adja oda neked?
-Az ajándékom neked. Tudom, neked most nem kell, de nem fogod megúszni és a többiek részéről sem, szóval...Isten éltessen téged erőben egészségben, nagyon sokáig és még ilyen nyálas dolgok, itt az ajándékod. Nézd meg, remélem örülni fogsz neki...

Óvatosan visszaadta a kicsit és a borítékot is lassan bontotta fel. Amikor kibontotta, nem értette, hogy miért egy darab papírt adok neki, mondtam, hogy ki kell nyitni, mert széthajthatós. Végül kivette, szétnyitotta és egy szó hagyta el a száját. Komolyan? Aztán visszatette a borítékba,keresett egy széket és vagy nyolcféle képpen mondta el, hogy mennyire szeret minket éshogy most nagyon boldog.