Saviour [Befejezett]

46.rész

Dec. 25.

Az éjszaka tök nyugisan telt el a békésen, alkohol hatása miatt szuszogó Asht és a néha felriadó Mazikeent leszámítva. Végül a legjobb megoldás az lett, hogy hátat fordítva a férfinek, (aki egyébként mint a zsák úgy aludt, tehát ahogy beledőlt az ágyba) kutyát simogatva aludtam el. Másnap hamarabb keltem, frissen és üdén, ami igazi ritkaság nálam; felöltöztem, adtam enni a kutyának, utána én reggeliztem és a fürdőben mostam volna kezet, ha CC nem aludt volna a fürdőszoba előtt. Eme kis jelenet megmosolygása után a mosogatóban mostam kezet, végül egy pohár víz és fájdalomcsillapító társaságában vártam, hogy Ashley felkeljen. Szegényről már az izzadság dőlt mire felkelt, szeme csíkká húzódott a beszűrődő fény hatására és nyűgösen fordult el az ablaktól. Arcomra halovány, ámde ugye nem megmondtam, hogy ez lesz? mosoly terült szét amikor lassan kinyitotta barna szemeit. A férfi minden bizonnyal másnapos volt, de volt ereje arra, hogy mosolyogjon. Felült az ágyon, ami talán hiba volt, mert a másodperc tört része alatt adtam oda a kukát, amibe okádott egy isteneset. Csak nem másnapos vagy szívem? Miután jobban lett, hátát a falnak vetve, még mindig fáradtan nézett.

-Jobban vagy? Hoztam fájdalomcsillapítót is. Ma amúgy sem csinálnunk semmi különöset, szóval, te csak józanodj.
-Voltam már rosszabbul is, de köszönöm. Mit terveztél mára?
-Semmit. Megnézem az instámat, gitározok egy keveset, egész nap a facén lógok, miegyebek, talán rajzolok valamit és a többi, egyszóval elfoglalom magam. Az is megeshet, hogy kiírok egy két tételt és lefénymásolom neked.
-Melyiket?
-20-21 a harmincból. Tudod, hogy képes vagyok össze keverni a gótikus stílust a reneszánsszal. Meg a görög oszlopfők is... Hülye vagyok én ehhez.
-Szent Isten! Dehogy vagy. Hányszor mondtam már, hogy Ne beszélj hülyeségeket?
-Elég sokszor, de szerintem ezen nem igazán tudsz változtatni, ilyen vagyok.

Halvány mosoly kíséretében neki láttam kidolgozni a részeket, miközben természetesen őket halgattam és másegyegyéb bandákat. Közben még láttam ahogyan a férfi vizesen tért vissza, határozottan józanabban. Gőzöm nem volt arról, hogyan telt az idő, azt vettem észre, ahogyan a hátam mögé jött és apró csókokat adott a nyakamra, amíg rá nem figyeltem. Széles, szeretetteljes mosolyával találtam szembe magam, míg belőle dőlt a tusfürdőjének illata. Szépen lassan kiszedte a kezemből a tollat, szövegkiemelőt, könyvet, füzetet, végül a zenét kapcsolta ki és zárt a karja közé egy szenvedélyes csókra. Tudtam, sőt éreztem, ahogy nyomatékosította a vágyait. Lassan kért bebocsájtást, míg a karjaival a nadrágom igyekezte leszedni, utána a sajátjával babrált egy ideig. Most talán egy leheletnyivel volt követelőzőbb, ugyanis jópár folt maradt a nyakamon. Ash sem úszta meg sérülés nélkül; egynéhány karmolás díszítette a hátát, a kulcscsontjainál lévő bőr szintén szívás nyomoktól vöröslött. Fekete üstöke a mellkasomon nyugodott, karja a hajam tövét birizgálta a nyakamnál, kissé szaggatottan fújta ki a levegőt, ám nemsokára egyenletesen szuszogott.

-Ashley...
-Hm?
-Nem fáj a hátad egy kicsit sem? Úgy őszintén...
-Csak egy icipicit, szóval nem kell aggódnod emiatt.
-Az....mennyire gáz....
-Attól függ mi az.
-Az...mennyire gáz az, ha rájön az ember, hogy neki nem elég a heti háromszori...hogyan is fogalmazzam meg... Uuu tudom, testi-lelki együttlét?
-Semennyire. Minnél több annál egészségesebb, persze, ha a másik is azt szeretné. Csak nem...?

Szeme úgy csillogott, akár a kisgyereké, aki olyasmit kap amit szeretne; Ash villámgyorsan kapcsolt, majd megeresztett egy félmosolyt és mégjobban a mellkasomba fúrta a fejét.

-Én annyira imádlak téged Sophi... Ha nem akartam volna elvégezni a grafikusi szakot, talán nem is találkoztunk volna, Nem is ismernénk egymást és kitudja még mi lehetett volna.
-Sokminden, de örülj annak ami van, jelen esetben nekem.
-Ezt úgy mondod, mintha egy értéktelen szarkupac lennél.
-Csak rohadtul nem vagyok annyira tehetséges mint te. Neked van bandád, tetováló szalonod, APFI, meg kitudja még mid van még...
-Mim van még? Te, meg rohadt nagy mákom, hogy túléltem azt, hogy vagdostam magam, nem kaptam alkoholmérgezést, igazából kurvára sokmindenem van amit nem tudok felfogni és amit halálomig....
-Shhhh... Ne lovald bele magad, felesleges. Jópár részét én is átéltem, tudom milyen szar az, nem kell mondanod. De nézz szét, ott van a banda mint család, van tartós kapcsolatod, állásod. Más csak annak örülne ha egy lenne ezek közül. Jó oké, vannak akik szeretnek téged, és olyanok akik nem. De kérdezd már meg magadtól, hogy érdekel-e? Szard már le. Fényes a jelened és a jövőd is az lesz, mert íveltek felfelé. Kibebaszott sztárok vagytok akik életerőt, inspirációt, okot adatok, hogy életben maradjanak. Tudod te, hogy hány ember köszönheti az életét nektek, mert ti vagytok az élet és megmentők nekik? ...hogy ők is hasonszőrűek mint ti?
-Sophia...

Láttam, hogy valami van benne, ami vagy nem jött ki még, vagy csak nem most akarta elmondani. Vegyes érzelmek ültek ki arcára, majd valahol a semleges és a szomorú közt állapodott meg. Mindezalatt amúgy már nem voltunk ágyban és ruha is volt rajtunk.

-Gyere ide Ash, gyere...

Barna szemeit rám függesztette és mint egy kisgyerek, úgy ölelt át. Nem számított az, hogy magasabb volt nálam, szorosan ölelt magához, végül ismét az ágyon kötöttünk ki. Nagy fejét a nyakamba fúrta és talán a levegőt is szaggatottan fújta ki a levegőt, mert nagyon felkavarhatott idegállapotban lehetett. Az volt a csoda, hogy nem kezdett el törni-zúzni, hanem csak úgy odajött és szót fogadott. Kezemmel lassan simogattam a hátát, így végül lassan, de lenyugodott, tehát békésen szuszogott.

-Oh Ash, te olyan gyerekes vagy néha, de én így szeretlek. Rohadtul nem érdekel, ki mit gondol rólad, még akkor is ha igaz, én szeretlek. Meg egy dolgot kértem igazán tőled, azt, hogy ne hazudj. De ha még mindig nem értenéd... A múltad ellenére is szeretlek. Basszameg! Veled akarom leélni az életem!
-Én is...