Saviour [Befejezett]

15.rész

-Hogyan szerezted? Mondd meg és ne titkolózz itt nekem. A barátnőd vagyok!
-Orrba akart vágni és kiugrottam a karámból és elvesztettem az egyensúlyomat.
- Ne haragudj, de hogyan lehetsz ennyire hülye, hogy a lóra akkor akarod feltenni a kötőféket, amikor csak második napja foglalkozol vele? Jajj Ash.. Ne tedd ezt. Ne legyél hülye.
-Ez fájt. Mármint a fertőtlenítő. Sophi...kérlek, ne legyél ilyen. Bízz bennem. Egyszer akkorát zakóztam a lóról, hogy csak na, és tudod mit csináltam utána? Visszaültem. Szóval, holnap folytatni fogom, de a kedvéért sokkal óvatosabb leszek.

Magához húzott, úgy ölelt át és hívott egy szenvedélyes csókba. Kezével a derekamnál karolt át, felkapott, majd a nappali szélén tett le.

-Ebédig még van időnk, mit szeretnél?
-Téged.
-Ennek örülök.
-De tényleg. Semmi mást nem akarok csak...rajtad tehénkedni a nap hátralévő részében, amíg ki nem találsz valamit.
-Én olyat fogok csinálni, amit nem fogsz tőlem túl sűrűn látni. Olvasni fogok.

Elővett egy könyvet és olvasni kezdett, én kényelembe helyeztem magam rajta s mámorosan lélegeztem be a belőle áradó kölni illatát. Nem tudom, hogy percek, vagy órák teltek e el, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Minden annyira idilli volt, mint a képeken amit a facebookon láttam egyszer. A fiú könyvet olvasott, közben a lány haját simogatta, aki majdnem elszundított. Tom soha nem volt ilyen, ő mindig... Ash viszont mindig addig csigázott, hogy én akartam jobban. Közelében mindig biztonságban éreztem magam és furcsamód pattoghatnákom is támadt, de ezt betudtam a fangörcseimnek. Ash is a hajamat babrálta, miközben olvasott. Amikor abbahagyta, meleg kezével végigsimított a derekamon, ezzel együtt közelebb is húzott magához, megadva az érzést, amire mindig is vágytam. Túl szép, hogy igaz legyen, túlságosan is az. Majd ha kiábrándul majd belőlem, akkor újra össze lesz törve a szívem, újra eret akarok majd vágni, újra depressziós leszek és majd ismét zenét fogok hallgatni, ám ezúttal a menedéket nyújtó banda, a BVB nem fog segíteni. Senki nem fog megmenteni.

-Ashley....mondd...ugyanígy szeretni fogsz évek múlva is?
-Igen.
-Én félek.
-Mitől? Itt nem eshet bajod, itt vagyok.
-Attól, hogy ki fogsz belőlem ábrándulni.
-Miért beszelsz hülyeségeket? Miért hiszed azt, hogy elhagylak?
Kiben nem bízol? Bennem?
-Nem. Egyszerűen csak nehezezen nyitok, félek magamhoz közel engedni embereket.
-Engem mégis közel engedtél magadhoz, miközben tudod, hogy híres vagyok és a paparazzik lépten nyomon fotóznak, mostmár a múltam egy részét is tudod és mégis... Engem választottál.
-Lányok tízezrei akarnak téged.
-Meglehet, de te, tudod ezeket és ezek ellenére mellettem döntöttél.
-Ez jó döntés volt. Amit remélem nem fogok megbánni.

Éreztem, hogy egy csókot nyom a fejem tetejére, majd visszahanyatlott a kanapéra, majd tovább simogatta a derekamat. Újra és újra rázott ki jólesően a hideg, újra és újra borzongtam meg. Igaza volt, közel engedtem magamhoz annak ellenére hogy ő egy ismert rocksztár. Közel engedtem magamhoz és ezzel vállaltam azt a fajta kapcsolatot, amiben a hírességek is lenni szoktak. Újabb percek teltek el, de lehettek akár órák is. Az idő ilyenkor vánszorgott, a pillanat egy örökkévalóságnak tűnt. Örültem ennek.

-Ashy...
-Hallgatlak.
-Régen posztoltam Instára. Arra gondoltam, hogy ha összekulcsolnánk a kezeinket, az egy jó kép lenne és igen. Felvállalom hogy egy basszusgitáros a pasim. De nekem csak egy bergeri srác, aki megmentette az életem.
-Ezek a leggyönyörűbb szavak amiket hallottam. De most komolyan, tényleg.
-Add a kezed.

Kicsi, törékeny kezem, az ő napbarnította izmos kezébe csúsztattam majd felkaptam a telefonom. A tökéletes kép elkattintása és posztolása után kikapcsoltam, hogy életünket csak a vidéki hangok zargathassák. Tényleg csak a vidéki, mert a legközelebbi város is háromnegyed autóútmyira volt tőlünk. Nashvilleről nem is beszélve a maga három órájával.