Saviour [Befejezett]

34.rész

Július 18

Három hét múlva hamarabb talált meg bárki a kávéautomatánál és a humoros öregasszonyoknál egy szobával arréb mint a sajátomban, vagy a tévé előtt a második emeleten. Csak akkor mentem a szobámba amikor jött a kaja és este volt, máskülönben mindvégig fel s alá járkáltam az épületben, beszélgettem a betegekkel, nővérekkel, éppen kávé szünetet tartó orvosokkal, kisgyerekekkel, akiket kontrollra hoztak a szüleik. A harmadik héten egy tizenéves forma lányt osztottak be mellém, kartöréssel. Nagyon jófej volt, szinte be nem állt a szája, mindenről beszéltünk, amiről tudtunk. Többek közt azt is megtudtam, hogy a szülei sokat dolgoznak, panelban laknak, és sikerült elérnie egy nyitott sütő ajtajában.

-Neked vannak barátaid Sophia?
-Ó igen. Egytől egyig hülyék, de így szeretem őket.
-Hogy hívják őket? Láthatom őket?
-Ashley, Andy, CC, Jake és Jinxx. Ashleyt biztos, bármelyik pillanatban. Miért?
-Mert a nővérem szokta őket hallgatni és adott egy nyakláncot. Látod mennyire szép?
-Igen. Viszont igazán jöhetne már.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és Ash lépett be selymesen csillogó hajkoronával, simára borotvált arccal, és két teli karnyi szatyorral. Egy rövidke csókra ágaskodtam fel hozzá, amit később meg is kaptam tőle.

-Hoztam mindenfélét ami kellhet neked. Mikróban melegíthető kaja, zacskósleves, zsömle, margarin és még amit szeretsz.
-Van egy új szobatársam, nem tudom fel tűnt-e neked?

Szegény lány amikor felfogta, hogy Ashley áll előtte egy Purdy feliratú pólóban, majd ki ugrott a bőréből, ami az egészet tetézte, az Ash megszólalása volt. A hello, a nevem Ashley Purdy, a BVB basszerosa és háttérénekese.
Már egy ideje beszélgettünk, amikor valami iszonyat hangosan elkezdett csörögni a telefonja, mire én a mankót magamtól ellökve kezdtem csápolni a szoba közepén, miközben énekeltem. A dal tovább ment a fejemben és a doktor jött, nem vettem észre, így tovább folytattam az egészet.

-Remek. Úgy látom, sokkal jobban van.
-Elejtettem a mankóm...
-Nem igazán, a fiatalúr csengőhangjára dobta el magától. Holnap megkapja az újabb járógipszet, aztán meg mehet haza a saját lábán ha akar. Aztán egy hónap múlva kontrollra és gipsz szedésre.

Hát akkor én ott helyből fél lábon az orvos elé ugráltam, közel hajoltam az arcához és önelégült vigyorral mondtam neki egy pár szót, de ezek ellenére hajthatatlan volt. Azt benéztem, hogy ma mehetek haza, így egy kicsit csalódottan sétáltam vissza az ágyra és lendítettem át a gipszelt lábam a másikon. A vizit után, ami délutáni volt, Ash felült mellém az ágyra és beszélgettünk. Kiderült, hogy lassan elkezdenek dolgozni a következő lemezen, ami annyit jelent, hogy hajnalban indulnak a stúdióba, este jönnek onnan, fáradtak, nyűgösek, hisztisek, kanosak, idegesek lesznek, egyszóval....igen igen kiszámíthatatlanok. Viszont összegezve az elmúlt cirka egy hónapot, egész jól megvoltam. A kezdeti nehézségeket és a jelentkező korlátozottságot leszámítva. Mikor vége volt a látogatásnak, Ash csak Nagyon nehezen akart távozni, így az egészet egy nemsokára találkozunk csókkal zárta. Ezek után jött a kórházi koszt, amit Csak részben ettem meg; mihelyt a fele elfogyott, mentem vízért és csináltam levest meg szendvicset kettőnknek. Igaz, a zsömle kicsit szikkadt volt, de legalább volt. Utolsó estém gyanánt összepakoltam a cuccaim egy szatyorba, majd az ajtó felé fordulva nagynehezen elaludtam. Otthon voltam, vagyishát Ashleyéknél, éppen aludtunk. Egyik meleg, tetovált karjával a derekamat ölelte át, a másikat párnának használtam. Haja a nyakamat birizgálta minden egyes kifújt levegőjével, amitől kissé libabőrös lettem. A szobában majdnem teljes sötétség volt, csak a redőny résein szűrődött be némi fény, meg az ajtó alatt. Egyszóval tökéletes volt; halkan lehetett hallani a kutyák ugatását, a tücskök ciripelését, a többiek társalgását a konyhából. Halkan mormogott a nyakamba egészen addig amíg el nem aludtam.
Másnap hajnalban keltem, hat óra magasságában; első utam az automatához vezetett, ahol kettő kis pohár kávét vettem. Majd ezekkel bemasíroztam a szobába, valami ehetőt készítettem magunknak és vártam, hogy jöjjön Ashley.

-De kár, hogy még maradnom kell.
-Hiszen megtalálsz te engem ha akarsz, vagy akár a nővéred is. Szinte egész nap fent vagyok a telefonomon.
-Akkor is. Soha nem fogunk találkozni.
-Ne mondj már hülyeségeket, folyton nyomon lehet követni, hogy éppen hol tart a banda és aztán úgy is posztok valamelyikőjük, hogy kaphatóak a jegyek.
-De pikkpakk elfogynak...Mert híresek.
-Még mindig ott van a lehetőség, hogy ránk írsz. Ha nem is a srácokra, akkor Innára vagy bárki másra. Hidd el, örömmel válszolnak nemcsak ők, hanem a srácok is.

Ashley szokásához híven pont akkor jött be amikor éppen beszélgettem. Hálából minden cuccomat ő cipelte hazáig, habár őt ezt nem zavarta szemmel láthatóan. Számítottam arra, hogy a többiek is szeretnének nekem segíteni bármiben, mikor hazaértünk Ashleyvel. Én tényleg nagyra értékeltem a segítőkészségüket, de nem igazán kellett; ha mégis, akkor ott volt a férfi, aki elmúlni alig akaró, mára már enyhe bűnttudattal szólt hozzám, ha volt valami. Minduntalan mondtam, hogy ez nem az ő hibája, de úgy látszik süket fülekre találtam. Visszatérve a gipszekre, a bordamerevítőt le tudta szedni Ash amikor a fürdésre került a sor és így sem volt egyszerűbb, mert be kellett zacskózni, így az egész ceremónia egy tizenöt perccel hosszabb lett, mert óvatosnak kellett lenni, másrészt meg ha az ember egy hímneművel fürdik...

-Most hogyan, ha gyakorlatilag rokkant vagyok?
-Nyugalom, megoldjuk. Így vagy úgy, de megoldjuk.

Idáig jól ismert bugyiolvasztó mosolyát vette elő, majd amíg fent tevékenykedett, lent sem volt rest. Esküszöm, hogy annyira észrevétlenül még soha nem... és annyira finoman sosem kapott fel... Azt hiszem, az volt életem addigi legóvatosabb egymásban elmerülése...

-Felviszel Ashy?
-Vigyelek?
-Légysziiii.

Miután visszatette a bordamerevítőt és segített felvenni a pizsamának szánt pólóját, ő egy szál törölközővel a derekán vitt fel a szobába, menyasszonyi pózban. Mikor már ott voltunk, finoman letett az ágyra, majd befeküdt mellém. Egy ideig némán néztük egymást, végül én voltam az, aki a fejét fúrta a másik mellkasába.

-Minden oké?
-Igen. Csak nagyon hiányoztál még Akkor is, ha minden nap jöttél munka után hozzám. Folyton azt álmodtam, hogy itt vagyunk és átölelsz és szerelmes szavakat suttogsz a fülembe amíg el nem alszok és és én ezt nem tudom leírni. Számoltam a perceket, amik órákká váltak, amíg újra nem jössz miután távoztál... Mint ha a drogfüggő nem kapta volna meg az anyagot...
-Említett egyszer a FIRnek az egyik számának a címét, amikor....igen...szóval...akkor.
-De ezt már megbeszéltük, nemde?
-Ja, csak mégis rosszul esik, ennyi idő távlatából is. Én...
-Fáradt vagyok.

Mondtam a nyakának és a tarkójánál éppen le nem vágott haját birizgáltam. Ő szokásához híven halkan mormogott egy ideig, aztán szépen lassan, igazából villámgyorsan elaludt. Csak a szuszogását hallottam, egészen addíg amíg én is el nem aludtam az ölelő karjai közt. Jó volt végre otthon, ismerős dolgok közt elszenderedni, úgy, hogy addig aludhattam, amíg tudtam. Sokkalta kipihentetőbb volt mint a kórházi ágy, hiába ha puha volt és nekem kényelmes, nem volt meg az a dolog, amit én megszoktam. Példának az okáért Ash pólói, vagy a szennyes a kosárban, habár ez ott, abban a szobában igazán furcsán mutatott volna. De hála a jóistennek és az orvosoknak, a mai naptól kezdve otthon folytathattam a rehabilitációmat aminek nagyon örültem és szerintem nemcsak én, hanem a férfi is, aki szeretett és támogatott.