Saviour [Befejezett]

51.rész

Máj. eleje

Hétfőn enyhe hányingerrel ültem be az órára, hála Istennek Ash nem aggódott annyira, hogy az a többieknek feltűnjön. Önmagában ez nem tartott tovább a harmadik óráig, utána minden rendben volt. Nem tudom, hogy én voltam nyugis, de a férfi egész nap ott sündörgött körülöttem, akár hová mentem. Ha büfébe, ha bárhová máshová, de követett.

-Hagyd már abba. Semmi bajom nincs
-Rosszul voltál... --Közel hajoltam hozzá és a fülébe súgtam, úgy, hogy csak ő értse.

-Szerinted mégis miért lehettem rosszul Ash? De szokj hozzá, hogy az elkövetkező pár hónapban a nap bármely szakaszában lehetek rosszul. Néha falra mászol, vagy én, ráadásul kívánós és finnyás is leszek.
-Örökké? Kötve hiszem. Maximum majd a hátralévő nyolcban.
-Ezt nem itt akarom megbeszélni. Térj magadhoz. Ha ezek közül bárki bármit meghall, akkor holnap teljesen mást fogsz hallani, ismerem őket.
-Nálad van a pont, a mondandód első felében. Neked hány órád van még?
-Egy szakon vagyunk, szóval ez volt az utolsó, hacsak Derek nem szándékszik elbeszélgetni velem, vagy veled.
-Remélem gyorsan elmondja amit szeretne, mert itt jön.

Valóban, magas termetét könnyen ki lehet szúrni, az meg más tészta, hogy jól áll neki a kor, amit kihasznál. Amit Ash mégjobban kihasznál. Egy csomó lány még úgy is utána fordul, hogy ott vagyok mellette, emellett a színpadról ismeretes mosolyát veszi elő. Azonban ez csak álarc, a valóságban nem így mosolyog, hanem sokkal őszintébben. Amikor hazaértünk, akkor csak egy igen kevés választotta el attól, hogy el ne kezdjen ugrálni a boldogságtól.

-Kell valami neked?
-Nem, köszi. Legalábbis még nem. Kedves vagy.
-Mondtad már párszor, de köszi.
-Ashley...
-Igen? Mi kellene?
-Szeressél.
-Csak ennyi? Ezen könnyen segíthetek.

Mondta és átölelt a derekamnál, majd felkapott, letett az ágyra. Pont úgy, ahogy régebben csinálta, féloldalasan, hogy át tudjam ölelni, ahogy szeretem.
Aztán hirtelen fordított egyet rajtunk, hogy ő lehessen felül, a feje most a mellkasomon nyugodott, kezével lassan a pólóm alá jutott és megkereste a köldökömet. Éreztem, ahogy lassan elmosolyodik és felfogja az új helyzetét, az ujja körzését a hasamon. Ismét beletúrtam a hajába, amiből áradt a mentás sampon illata.

-Tudod, régebben és most is, nagyon szerettem volna...te is tudod, mutattam ott Bergerben, még itthon is beszéltem egyszer róla.. Körülöttem az összes rokonságomnak van vagy majd lesz gyereke, én magam, mint nagybáty, rengeteg gyereknek vagyok az. Apámék hárman voltak testvérek.
-Annyian?
-Voltak egy páran. Nagyanyámék azt mondták meg a rokonság, hogy apám és anyám ismerkedést és az én születésem közt egy év telt el, Hogy volt-e esküvő vagy nem, nem tudom, mert nem beszéltek róla. De amíg voltak, emlékszem arra, hogy amikor a szüleim halála után mentem óvodába, mindenki csendesebb volt és az óvónők szomorúak voltak. Tökre elvoltam, igaz egyedül, csak néha szóltak hozzám. Szóval csak annyit akartam kihozni ebből, hogy szeretem a gyerekeket.
-Tudom. Azt hiszed, hogy nem láttam, mennyire vágytál egy sajátra? 
-Őszintén? Nem nagyon figyeltem. Erről jut eszembe, emlékszem arra amikor azért sírtál, mert azt hitted, hogy majd miattad nem lesz normális szexuális életünk... Aztán... Mennyi idő is kellett hozzá? Két hét? Végül is kellett egy fél év, mire megtanultad újra élvezni. Hidd el, nem volt nekem sem öröm látni a szenvedésed, azt viszont igen, amikor kezdtél rájönni, hogy velem teljesen más. Ennek az egésznek az elején még én sem mutattam meg az igazi énemet olyan téren, azt az utóbbi egy, másfél évben tapasztalhattad --ujjaival továbbra is a hasam simogatta-- nem tudom, mennyire volt észrevehető...
-Az volt, hidd el. Nem azért remegett a lábam amikor kimásztam az ágyból.
-Ahem --hallottam a hangján hogy mosolyog-- akkor mégiscsak jól sejtettem?
-Talán nőből lennél, hogy jól sejtesz dolgokat?
-Nem, dehogy is. Csak ebben biztos voltam. Ismerem magam. Meg...persze téged.
-Lassan három év után jó, hogy ismersz.
-Ezt most te sem gondoltad komolyan ugye?
-Nem.

Hangzott a válasz, majd lassan elnehezedett a feje. Óvatosan kimásztam mellőle és egy vékony takaróval betakartam. Mostanság Ash sokkal többet alszik, ami azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, amit hetente minimum egyszer az eszembe juttat. Így belegondolva...felvitte az Isten a dolgomat, hiszen, tartós kapcsolatom van, Ash lelke is kikupálódott valamennyire. Meg mindkettőnké, hiszen...mindketten sebzettek voltunk. Mikor visszatértem a konyhából egy bögre teát kortyolgatva, Ash ugyanúgy aludt, ahogy otthagytam; betakarva, ajkai elnyílva. Karjai mintha még mindig engem öleltek volna.

-Sophia? Te mióta ülsz a széken?
-Öt perc, miért?
-Mindegy.
-Csak néztelek ahogy alszol, tudom, nem szép dolog, de ha már önmagadban is gyönyörű vagy... Gondoltam nem nagy baj.
-Mostanság többet alszok.
-Vajon miért?
-Mert biztonságban érzem magam melletted. Nyugodtabb vagyok. Ha mégsem lennék, a közeledben mindig megnyugszom. Te vagy a nyugalmam szigete ahová visszavonulhatok... Szeretlek. Észrevettem magamon valamit. Teljesen másmilyen lettem, mióta együtt vagyunk; valahogy kiegyensúlyozottan, nyugodtabb és higgadtabb.
-Igen, ez így van és azért, mert megtaláltál engem. Ráadásul vacsoraidő van. Sült hús...zöldségköret, félhomály...Jinxx főzött. Hoztam fel, mert átaludtad a vacsit.
-Csakugyan? Teli hassal édes a pihenés.

Nevetett majd, megette a vacsit és egy laza mozdulattal, a sarokba dobta a pólóját, amit mindig rosszalva néztem. Lehet azért, mert én azt szoktam meg, vagy csak azért mert nem úgy kellene.

-Legközelebb te fogod kivinni mosásba a cuccaid, ugye tudod?
-Persze. Nem akarsz aludni?
-Fürdés után, és te is jössz, mert így nem fogok az ágyadba feküdni.

A fürdőben egész hamar végeztünk, ha azt nem számoljuk vele, hogy legalább öt percig simogatta a hasam, miközben ölelt. Eme szeretett tevékenységét, később is folytatta az ágyban, aminek az lett a vége, hogy megint úgy aludt el, ahogyan ma délután is tette.
Nem bántam, mert már megszoktam időnként túláradó szeretetét, amiben az a vicc, hogy mindig túlárad. Komolyan mondom, hogy minden áldott héten legalább tizennyszor elmondja, mennyire imád; persze tudja, hogy nem szeretem ha túl sokszor mondja, éppen ezért szoktunk párnacsatát vívni, vagy egymást kergetni az udvarban.
Igen, elméletileg mindketten felnőttek és normálisak vagyunk. De mindenki tudja, hogy a normális, csak egy beállítás a mosógépen és senki nem akar az lenni.