Fekete koporsó nélkül ✓

Elmúlás

Augusztus van.

- Ez már az augusztusi levegő, nem? - kérdezi bágyadtan.

A levegőben egyfajta fanyar illat terjeng, amit a mezei virágok árasztanak, ahogy elvirágoznak és elszáradnak. Langyos és pállott szellő fújdogál a learatott szántó felett. A reggelek és az esték hűvösebbek, éjszaka már fájnak a csontjaim a hidegtől, ami lassan kúszik fel az ágyamra, hogy tudtom nélkül öleljen át és vígasztaljon meg, amikor egyedül vagyok és valakiért sírok.

- Ilyen az augusztus, nem? - kérdezi fáradtan.

Elmúlik a nyár, ahogy a jelenből múlt lesz.
Igazából sosincs jelen, csak múlt és jövő, amiből a jövő folyamatosan csökken. Kicsit elveszünk a jövőtől, a gazdag és sikeres jövőtől, hogy a csökevényes és gyenge múlt hízni tudjon.

- Ez a nyár is elmúlt.

Már ősz van.

Vagyis érzem, ahogy a nyakamban liheg és türelmetlenül várja, mikor teljesedhet ki. Éjjel-nappal zaklat, hogy mikor következik ő, mikor szórakozhatja ki magát. Eközben a nyár fáradtan piheg, megtámaszkodik minden egyes szilárd tárgyba és halkan sóhajtozik egy kiadós alvásért.

A már augusztusban elsárgult levelek merev mozdulatokkal tépik le magukat az ágakról és a szabadságról diskurálva pottyannak le a földre, majd belerohadnak oda, ahová én is fogok.

Megkopaszultak a fák, én is megőszültem. Meztelen ágak merednek az égnek és dideregnek, ahogy a fiatal téli szél átfurakodja magát köztük és hallom, ahogy virgoncan kiált egyet:
- Vigyázzatok, idősek!

Idősek lennénk?

A nyár már biztos.

Az ősz is már.

Én is?

Beköszöntött a tél.

Azaz erőszakos tettekkel elvette az ősz életét és diadalittasan üvöltött az éjszakába. Haragos felhői ellenére puha hó esik, viszont azok elveszik a színt az emberek életéből és csak feketében és fehérben hajlandó mutatni a tájat.

Érzem, ahogy a tél a fagyos karmaival egy óvatlan pillanatban elragadja meggyötört lelkemet és elrepíti egy másik világba.
De nem aggódok, nem félek, mert ennek így kell lennie.
Hisz az idő az elmúlás.
A tél a halál.

Bár, számomra mindig tél van és csak az idővel foglalkozok.

Végül elmúlik a tél, ahogy minden.

S talán aztán értem is eljön a tavasz.

Én is köszönöm.

180812