- Szerinted az ember mi? - kérdeztem tőle és fejemet óvatosan a zöld fűre hajtottam. Töprengve néztem a kék eget, ami már nem volt olyan rikítóan kék, mint nyáron, de nem is az a megfásult őszi ég volt még. Kockás ingembe belekapott a szél és erőszakosan marcangolta azt szálanként.
- Hogy érted? - kérdeztél vissza értetlenkedve és összevont szemöldökkel vizslaltad az arcomat. Hajad hiába volt kontyba fogva, a szél azt is tépte és a világos barna tincseid időnként az arcodba hulltak.
- Állat az ember? - Annyira utáltam magam, mint ember. Gyűlöltem, hogy embernek születtem. Bűnösnek éreztem magam az emberi mivoltom miatt.
- Nem hiszem - mondtad hosszas gondolkodás után. - Hisz úgy váltunk el az állatoktól, hogy az ember az eszközök használata után ugyanúgy használta az adott eszközt, míg emberszabású társaink csak egyszeri alkalom erejéig használja.
- Mégis néha lealacsonyodunk az állatok szintjéig - sóhajtottam -, vagy lejjeb is esetenként.
- Sajnos - hümmögtél és mellém feküdtél. - Miért gondolkozol ilyeneken?
- Nem is tudom - feleltem bizonytalanul. - Fura az élet. A létezés. Az emberek. Annyi mindenben hasonlítunk az állatokhoz. Közösségekben, csoportosulásokban élünk, városokat alapítunk, gyereket nevelünk, vadászunk, a férfiak versenyeznek a nőkért...
- Végülis. - Ujjaidat az enyéimbe fűzted és a szádhoz emelve kezet csókoltál. - De ezektől függetlenül az ember nem állat. Az állat nem jutott el odáig az egyedfejlődésben, hogy többször használjon egy tárgyat. Ez az a mérvadó idnok, ami által az ember elkülönül az állatoktól, bármennyire is hasonlít rájuk.
180929
ESTÁS LEYENDO
Fekete koporsó nélkül ✓
Historia Corta„Nem, többé sohase vállalom a szeretet megalázó rabságát és fájdalmát. Azok a kötelékek, melyek még megvannak, lassan bomoljanak szét, szakadozzanak el, aztán legyek végre szabad. Jobb úgy elmúlni ebből a világból, hogy a kutya se ugasson utánunk." ...
