Fekete koporsó nélkül ✓

Leszek a vége

- Hegemón - szólt az ötös légió legatusa. Sisakját lekapta fejéről, amint belépett a csarnokba. Vigyázba vágta magát és várta a helytartó szavát.
- Tessék. - A terem közepén húzódó hosszú asztalnál ült a hegemón - az asztalfőnél természetesen -, mélabúsan bámulta a fadeszkát és ujjával körkörös mozdulatokat írt le. Nem nézett a legatusra.
- Hegemón, indulnunk kell. - A legatus homlokáról patakokban folyt a verejték, ami csípte a szemét. Páncélja alatt a tunika teljesen átázott és az egész testét izzadságcseppek borították. - Nemsokára delel a Nap, nem halogathatjuk tovább az indulásunkat.
- Minden készen áll? - kérdezte a helytartó unott hangon és hangosan fújta ki a levegőt. Forró tenyerébe ejtette a homlokát - mintha megszédült volna. A legatus ijedtében aprót megugrott a helyén és a csarnok sarkaiban álló katonáknak megrebbent a szempillájuk.
- Hegemón, jól van? Ne hívjak segítséget? - kérdezte aggodalmasan a légió vezetője.
- Kérdeztem valamit - morogta fenyegetően a helytartó és fejét felemelve villogó szemeit az előtte állóra vezette. A legatus újra kiegyenesedett és állát felszegte.
- Igenis, hegemón. - Ajkai megremegtek. - Az ötös légió indulásra kész. Felsorakoztak a főtéren. Az első, második, harmadik és negyedik légó a megbeszéltek szerint már elindult.
- Helyes - nyögte a helytartó szenvedve. A fájdalom hullámokban tört rá, felhevült teste valami fagyos, jeges után kívánkozott, szíve szerint vett volna egy jéghideg fürdőt, de nem tehette meg. El kellett indulnia, mögötte a légióval.
- Hegemón - szólt bátortalanul az egyik katona.
- Mondd - vetette oda félvállról és intett a legatusnak, hogy maradjon, várja a továbbiakat.
- Állítólag a városlakók zendülésre készülnek a közel jövőben. - Szemei ide-odacikáztak, mintha zavarban lett volna.
- Mégis miért tennék? - horkantott fel az asztalnál ülő hitetlenkedve.

Senki sem felelt.

Csak bizonytalan pillantásokkal illették a terem különböző pontjait. Ajkukat mintha egy természetfeletti erő összevarrta volna. Vagy esetleg nyelvüket kivágták, vagy hangszálaiktól fosztották volna meg őket.

- Kérdeztem valamit - csattant fel a helytartó. Tenyereivel az asztalra csapott. A csattanás visszhangzott az oszlopok között. Menekült a férfi kitörő haragjától, mint 79. augusztusában a herculaneum-i lakosok a Vezúv kitörése elől.
- Nem tudunk pontos indokokat - kezdte egy másik őr. - Csak feltételezések...
- ...folytasd...
- ...egy lator buzdítja a népet, hogy szálljanak szembe velünk. Neve, életkora, származása ismeretlen. Azonban magát Messiásnak nevezi és Ha'Nocri Joshua tanait is rendszeresen prédikálja.
- Az az a bitang, akit 30. tájékán kivégeztetett a dicső Pilátus hegemón - tette hozzá a negyedik őrszem.
- Tudom, ki volt az a suttyó - dörmögte a helytartó. A legatusra nézett. - Adja ki a légiónak, hogy pontban délben útnak indulunk.
- Igenis - vágta haptákba magát a férfi.

Amikor a napóra nem vetett árnyékot, felsorakozott az ötös légió összes tagja. Rendezett sorba, egymás mellé, mögé. Az élükön a legatus, aki izzadó homlokát törölgetve kémlelte a sárga talaj és az égkék égbolt határát, hátha valamerről meglátja a hegemónt.

A város néptelen volt. A kőépületek kísértetiesen üresen kongtak. Ismeretlen érzés fogta el a legatust, bajlós érzései támadtak - megborzongott. A lakosok ilyenkor általában az otthonuk hűsébe bújva próbáltak menekvést lelni a Nap perzselő sugarai elől, viszont ezúttal máshogyan hatott az egész.

- A hegemón balról érkezik! - üvöltötte a hirtelen befutó hírnök. - A város nyugati oldaláról közelíti meg a légiót. Katonái vele vannak. Érkezése perceken belül várható.
- Hallották - harsogta a legatus. - Indulásra készüljenek. Percek választanak el minket attól, hogy elhagyjuk a földet.
A katonák között izgatott morajlás szaladt végig. A lovakra is átterjedt a feszültség, fel-felhorkantottak.

- A hegemón!
A légióban szolgálók mind térdre borultak a helytartó előtt, amint megjelent. Fejüket térdükhöz húzták és várták a férfi szavait.
- Testvéreim - zengte mély hangon. Karjait kitárta és intett a katonáknak, hogy keljenek fel. - Ezen a szent napon végre elérkezett a pillanat, amikor kimondhatom: hazamegyünk. Asszonyaitok, gyerekeitek tűkön ülve várnak benneteket. Imádkozzatok, hogy mind épségben hazatérhessünk.
Az ötös légió egyöntetű helyeslő üvöltése töltötte meg az üres utcákat.

A helytartó sarkát lovának az oldalához érintette és a kantárt balra húzta, a ló 180 fokos fordulatot vett.

A menet megindult.

Mintha a város lakói csak erre vártak volna. Egyenként tűntek fel az ablakokban, a tetőkön. Lesben álltak eddig. Várták a megfelelő pillanatot a leszámolásra. Kezükben különféle szúró-, dobófegyvereket tartottak: dárdákat, íjakat, volt, aki kést szorongatott.

Nyílzápor lepte el a meglepett katonákat.

Másodpercek alatt több száz harcos élettelen - vagy még vergődő - teste feküdt a földön egymás hegyén-hátán. A macskaköves utcát vér özönlötte el.

A még életben levők eszeveszetten menekültek, amerre láttak. Tejles fejetlenség volt.

Nem volt menekvés.

A helyiek sorra ölték az idegeneket, tudtukon kívül cselekedtek. Pedig Isten felebarátuk szeretésére szólította fel őket és egyetlen egyszer sem említette az öldöklést.

- Öljétek őket! - üvöltötte egy férfi, Messiás, egy magasabb épület tetejéről. A forró Nap égette barna bőrét, őrült mosoly kúszott ajkaira, ahogy nézte a vérengzést. - Ha nem mi bűntettük volna meg őket, Isten végezte volna be. Talán jobb így.

- Hegemón, jobbról! - szólt hirtelen a legatus, amint meglátott egy felbőszült asszonyt egy hatalmas karddal feléjük tartani. Az emberek lemerészkedtek az utcákra, amint a sereg nagyja elfogyott. A helytartó jobbra fordította fejét és saját fegyverét kivonva megfosztotta a nőt az életétől.
- Te átkozott!
A legatus szorosan a helytartó melett haladt lovával, amikor tudta, kivédte a mellette levőt célző támadásokat. Egyik ilyennél érte őt a baj.

Mellkasába, ahol nem fedte páncél, egy íj fúródott. Az íj szinte tövig hatolt belé, nyelének csak a tollas vége látszódott.
Leesett a lóról. Lova vadul futott tova.
Zavartan nézte a belőle kiálló íjt. Látta, ahogy a vér mindent körbespriccelt körülötte és egyre nagyobb foltban színezte meg tunikáját.
A helytartó egy pillanatra hátranézett.
A legatus kilehelte lelkét, szemei fennakadtak. Utoljára látta a Napot.

A helytartó szíve hevesen vert. Tudta, hogy egyedül maradt, így meg nem szállhatott szembe a feldühödött emberekkel. Lefékezte a lovát és megállt. Lováról leszállván a lakosok felbátorodtak és ócsárolni kezdték, illetve mindenfélével megdobálták őt.
Egyszercsak feltűnt Messiás a tömegből, a férfihoz ment. Szemben állt vele és lenéző pillantással figyelte őt.
- Délután háromra halott leszel te is - köpte felé. - Te leszel az utolsó. - A hegemón felszegte az állát.
- Természetesen. Leszek a vége.

181213