Fekete koporsó nélkül ✓

Inverz

- Anya! Egy szörny van az ágyam alatt! - sikította. Lépések, majd berontott az anyuka a szobába. A villanyt felkapcsolta és a gyermekéhez sétált. Óvatosan leült az ágyára és szeretetteljesen végigsimított annak arcán.
- Ugyan, kincsem - mondta és homlokon csókolta a fiatalt. - Szörnyek nincsenek.
- De igen! - erősködött a gyermek. Takaróját nyakáig felhúzta és szemében rémület tükröződött. - Láttam, ahogy kinyúlt a csupasz karja az ágy alól, láttam öt ujjat zongorázni a levegőben képzeletbeli billentyűkön.
- Képzelődsz csak - ingatta a fejét az anyuka.
- De anya...! Nézz be, kérlek - motyogta a végét a kisgyerek, szemei kikerekedtek.
- Ha benézek az ágy alá és nem lesz ott egy szörny sem, akkor muszáj lesz elaludnod, holnap iskola, nem szeretném, hogy fáradt légy, rendben? - kérdezte, mire a gyerek csak nagyot nyelve bólintott.

Az anyuka nagyot sóhajtott, eltűrte a haját és lehajolt. Bekukkantott az ágy alá és ami elétárult, az még őt is megrémisztette.

Egy ember ült ott. Törökülésben. Szemei éhesen csillogtak és megnyalta szája sarkát, ahogy a nőre pillantott.

Az anya lefagyott. Arcára ragadt a mosolya, ami vicsorrá változott inkább. Pánik fogta el.

A sötétben is jól kivehető ember el kezdett mászni felé. Lassan, nem sietve, hisz minden végtelen, még az idő is. Szüntelen peregtek a vissza nem térő másodpercek. Már-már épp elérte volna az édesanya arcát, nyújtotta felé rózsaszínes ujjait, mikor megszólalt a gyerek:
- Na? Találtál valamit?
Az ember visszahúzódott, az anya felegyenesedett.
- Semmit, kincsem, aludj csak. - Még egyszer megpuszilta gyermeke hegyes orrát, belenézett a vérvörös szemekbe és búcsúzóul ezt suttogta a fülébe: - Semmid se lógjon le az ágyról. Akkor nem érhet bántódásod sosem. - A gyerek karmaival belekapott édesanyja mancsába és addig fogta, míg az annyira elhátrált az ágytól, hogy kénytelenek voltak elengedni egymás kezét. Az anya lekapcsolta a villanyt és becsukta az ajtót.

190203