Fekete koporsó nélkül ✓

star shopping

– Sajnálom – szólaltam meg hirtelen. Két napja, hogy nem beszéltünk, két napja, hogy idegenekként viselkedtünk egymás mellett.

Két napja.

– Nem kell – legyintett, csak futólag pillantott rám, mintha mi sem történt volna. A hangja hideg volt – fájt, hiányzott, szerettem volna, ha újra minden rendben lenne. Kék szemei még fagyosabbnak tűntek, beleborzongott még a lelkem is, hiába nézett rám csupán egyetlen másodpercre is. – Nincs semmi baj.
– De igen – már megint ugyanez, minden egyes áldott alkalommal így kötünk ki –, hallgass meg kérlek-
– Mindig meghallgatlak. – Közbevágott. Kieresztettem egy gyenge, de frusztrált sóhajt. – Bocsánat, hogy felidegesítettelek.
– Nem, nem – szabadkoztam –, én nekem kell bocsánatot kérnem. Sajnálom, hogy ilyen vagyok, hogy hagytam, hogy megbízz bennem, hogy közel kerüljünk egymáshoz, hogy szeress, hogy vesztegettem az időd, hisz rengeteg más, sokkal jobb ember van rajtam kívül, akik valószínüleg jobban megérdemlik az értékes idődet, mint én. Ne haragudj, hogy megbántottalak, sosem akartam, mégis megtörtént.
– Tényleg nincs semmi gond, ne kérj elnézést többet kérlek. – Majdnem kiböktem, hogy sajnálom, de szorosan összezártam az ajkaim. Annyira idegesítő vagyok, annyira utálom magam, annyira elegem van magamból, hogy azt szavakba sem tudtam önteni, ahányszor megpróbáltam, meg csak semmi baj volt a reakció. De igenis van baj: én. – Hagyj fel önmagad okolásával, mindenki vét hibát.
– Szerintem én csak hibákat vétek. Semmit sem tudok jól csinálni. Még téged is folyton csak bántalak.
– Ez nem igaz.
– Te is tudod jól, hogy de. Nézz csak ránk, alig beszélünk, ha igen, veszekedésbe torkollik, nem osztasz meg velem már semmit, azt sem tudom, mi történt veled az elmúlt egy hónapban és a legrosszabb az egészben, hogy együtt lakunk és így nem tudok semmit.
– Sajnálom.
– Nem, az én hibám – sóhajtottam –, mondom, hogy sokkal jobb lenne neked nélkülem.
– Ne hagyj el, kérlek, túl fontos vagy ahhoz. – Karomba markolt, mintha attól tartott volna, fogom magam és kisétálok az életéből, noha szívesen megtettem volna, de én éppúgy ragaszkodtam hozzá, mint fordítva.
– Inkább teher – húztam a számat. Tisztában voltam azzal, hogy mindkettőnket hergelem a szavaimmal, de képtelen voltam épésszel gondolkodni, a gondolataim teljes mértékben megfertőztek, átvették az irányítást egész lényem felett. Nem én cselekedtem, voltam én és én. – Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha nem születtem volna meg.
– Minden indokkal van a világon, még te is.
– Ostobaság. Nincs célom, szabályosan hasztalan a létezésem.
– Gyere. – Kezeinket összefűzte és az ablakhoz húzott. A hajnali sötét égboltot csillag milliárdjai borították be. – Nézd-
– Nézem.
– Ó, te- – elharapta a mondata végét. – Még a csillagok is okkal világítanak.
– És mi az? – kérdeztem.
– Nem tudom – vont vállat –, azt sem tudom, miért vagyunk a világon, de ahogy a csillagok rejtelmeit kutatják, nekünk is meg kell találnunk a célunkat, létezésünk miértjét az életünk során. – Nem válaszoltam, csak néztem az eget. Némán és mélabúsan, már kevésbé fájtam, inkább csak üres voltam.

200307