Fekete koporsó nélkül ✓

W.D.Y.W.F.M [hun]

„Two nights ago she got that look in her eyes"
Azonnal balra fordult. Néhány szék és ott ült a szívszerelme. A hosszú vörös haja puhának tűnt, mint a bársony. Teljesen elfedte a hátát, egészen a derekáig. Olyan volt, mint a friss vér egy mély vágáson. Pár csepp, aztán el kezd folyni, mint a megáradt folyó. Sápadt bőre volt. A hóra emlékeztette. Hétéves korában látott először havat. Előtte a családjával Mexikóban élt. Hiányzott neki a forró idő, a száraz levegő, az elbűvölően kék ég. Úgy érezte, sosem ér véget az és kezdete sem volt. És az emberek mindig vidámak voltak - legalábbis az emlékei akkoriból igen.
Nem úgy, mint itt. A hatalmas Amerika északi részén. Az ígéret földje. Ahol semmi sem lehetetlen. Ahol az álmok valóra válnak.
Tél volt. Mindent beborított a hó. A szél fáradhatatlanul tombolt. Unalmas volt ez számára, utálta a szürkeséget, a havat, a jeget az utcákon iskolába menet. Mindent utált ezzel kapcsolatban, annak ellenére, hogy a hófehér bőrű lány elviselhetőbbé tette.

Észre sem vette, már a dal felénél járt. Elbambulva nézte a lányt. Valószínűleg csillogtak a szemei.

„What do you want from me?"

A lánynak - akibe szerelmes volt - nagy, barna szemei voltak. Mandulára hasonlítottak. Szeretetteljesen nézett, mintha szeretetből és kedvességből lett volna felépítve. Sosem fogyott ki mosolyokból.

„Maybe she's right, maybe I'm wrong"

De tudta, hogy őt nem a lányok érdeklik. Azt is tudta, hogy nem lett volna szabad érzéseket táplálni iránta, hisz a szülei szeretnék, hogy férjhez menjen egy helyes férfihoz és családot alapítson.

Őrjítően rossz volt ez.

Szerelmes volt egy lányba, de már meg volt tervezve a jövője. Fájdította ez a lelkét. Gyakorlatilag egy olyan álomért küzdött, ami sosem fog teljesülni. Igazából saját magát bántotta.
- Huh? Az ígéret földje? - motyogta, eközben érezte, ahogy lomhán legördült az orcáján egy könnycsepp, lassan, mint, ahogy megerősödtek az érzései a másik iránt. - Ez csak egy rossz vicc lehet. - nem tudta elhinni mindazt, amit az édesanyja mondott neki. El fog halványulni, ahogy nő. Ez nem végleges, ez csak egy átmeneti időszak. Egyszer megkérdezte őt, mi van, ha nem fog ez változni?

Soha nem látta még az anyjának ezt az arcát. Mintha a szemeivel ölt volna. Száraz és szigorú hangon válaszolt neki:
- Akkor egy fattyú vagy.
A lány nem tudta elfeledni ezt. Az álmaiban sem hagyta nyugodni.
Tudta, hogy az édesanyja mit szeretne tőle, de nem tudta, hogy őmaga mit akar, egészen, addig, míg az osztálytársnőjével nem találkozott.

Gyorsan telt az idő a találkozásuk óta. Nem volt lehetőségük jobban megismerni egymást, de mégis kedvelték egymást - azaz a lány igen, de nem tudott semmit a másik érzéseiről.

Elmélázott.

A következő, amit látott az egy apró kéz volt az arca előtt. A vöröshajú lány észrevette, hogy sírt és azonnyomban felállt a helyéről, hogy odamenjen a síróhoz. Tenyerei közé fogta a másik kivörösödött és nedves arcát. Megajándékozta egy hatalmas mosollyal. A másik lány szíve millió darabra tört.
- Mi a baj, kedves? - Angyali hangja volt.
- Semmi - rázta a fejét, miközben könnyeit törölte.
- Valami biztos van. Az emberek nem sírnak csakúgy.
- Tényleg semmi. - Visszatartotta a kibuggyanó könnyeit. El akart menekülni. - Ne aggódj. Túlteszem magam. - Rajta.
A vöröshajú nem tudta elhinni ezeket a gyenge szavakat, de jobbnak látta nem erőltetni a másikat beszédre. Otthagyta egy szomorú mosollyal és visszaült a helyére.

Megdörzsölte a szemeit és leállította a zenét. Idegesítette.

190104

*~*~*~*~*
Jó estét.
Hogy ne kelljen az angolul nem tudóknak fordítaniuk, lefordítottam nektek.
Jó olvasást. Majd holnap átolvasom.
Jó éjt.