Ülök az ágyon és sírok. Nem hangosan, csendben. Nem kell, hogy kiadjak valami hangot, jobb szeretek némán szenvedni, akkor senki sem tudhatja, mennyire fájok és kevésbé aggódnak az emberek. Nem ugrálnak körülöttem, ahányszor lefelé görbülne az ajkam, ha esetleg szomorúság csillanna meg a szemeimben, teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, ami mellesleg helyes.
Meghalt. Ő is.
Sorra jönnek a halálhírek. Meghalt ez is, meghalt az is. Mindenki meghal.
Meghalt.
Szeretnék üvölteni úgy, hogy a hangszálaim beleszakadjanak, ugyanakkor meg egy árva hangot nem kiadva ülnék egy magányos szobában.
Végletek, végem lesz.
Írtam neki egy jó éjszakát üzenetet. Remélem, neki jobb éjszakája lesz. Szeretem.
190625
YOU ARE READING
Fekete koporsó nélkül ✓
Short Story„Nem, többé sohase vállalom a szeretet megalázó rabságát és fájdalmát. Azok a kötelékek, melyek még megvannak, lassan bomoljanak szét, szakadozzanak el, aztán legyek végre szabad. Jobb úgy elmúlni ebből a világból, hogy a kutya se ugasson utánunk." ...
