Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - Prológus

Soha korábban nem éreztem azt az ürességet, mint mikor apám szeméből tisztán kiolvastam megvető, lenéző gondolatait. Elpusztíthattam volna az összes jégóriást, Jötunheimmel együtt. Csillagok milliárdjai között omlottak volna porrá, mégis megállítottak. Thor inkább darabjaira zúzta a Bifröstöt mintsem, hogy lássa a jégvilág pusztulását.

Nem sok emlékem maradt az utána történtekről. Örökkévalóságnak tűnt, míg lebegtem a kilenc világ közötti térben. Az idő már nem jelentett semmit. Meglehet a harc utáni kimerültség okozta, vagy talán sokkal inkább céltalan üresség, ami bennem tombolt, de eszméletemet vesztettem. Azóta csakis kérdések záporozzák elmémet.
„Ki vagyok én valójában? Hová tartozom? Ki az, akire számíthatok igazából?"

Mindvégig éreztem, hogy különbözöm a körülöttem élőktől. A valósággal szembesülni mégis, oly kegyetlen volt, mintha Odin marokra fogta volna apró jeges szívemet és parányi kövekké morzsolta volna szét, és minden darabja porszemként vált semmivé akkor, és ott az űr sötét magányában.

De most itt vagyok!

A világ végén, egy sötét kis lyukba zárva egy rakás szánalmas semmirekellővel, és fogalmam sincs merre tartunk.