Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 3. Naudiz rúna

A kis társaság hangulata megzuhant, miután Sigyn közölte velük a rossz hírt. Pillanatokig nem tértek magukhoz. Nem teljesen értettem lehangoltságuk okát. Pyr'arc bizonyára egy rabtársuk lehetett, azonban így vagy úgy, de meghalt volna. Mire fel ez a nagy szomorkodás? A halandók túl érzékenyek – fintorogtam, de egyszeriben engem is elfogott a szomorúság. Fájdalmat, veszteséget éreztem.

Szentséges Yggdrasil! Hogy én mennyire vak voltam! Túrtam hátra csapzott fekete tincseimet, és szemem sarkából szőke lányt fürkésztem. Most értettem csak meg. Judyt nem ember. Képes befolyásolni a körülötte lévők érzéseit, ezért is nyíltam meg neki én is olyan könnyen. Ezért nem zavartam el azonnal minden lében kanál kisasszonyt. Mennyire nagyon bosszantó! Mégis tetszik, hogy ilyen ügyesen használja fel a képességét. Még engem is megtévesztett. Persze nem lehetek teljesen bizonyos, még próbára kell tennem az elméletemet.

Felpillantottam. Sigyn, aki eddig a bejáratot támasztotta, leengedte összefont karjait. Közelebb lépett, és legnagyobb meglepetésemre magához vette kötszereket. Találkozott a tekintetünk, és az övéből együttérzést olvastam ki, ami egészen meglepett. Végigmért és lábamra pillantott.

– Segítek ellátni a sebét.

Elvigyorodtam:
– Azt mondtad nem fogsz pátyolgatni.

– Jah, de ha reggelre megmurdelsz, akkor biztos, hogy az egyikünket fogják gyanúsítani és eszemben sincs meghalni olyasmiért, amit el sem követtem.

Fürkészőn figyeltem mozdulatait, kimértsége távolságtartásról árulkodott, miközben feltűnően kerülte pillantásomat, ami elárulta számomra, hogy nem mondott teljesen igazat. Valamit elhallgat mindannyiunk elől, és pechjére, én imádom a titkokat. Ez a nap sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint vártam.

Míg Sigyn a sebemet vette szemügyre, Judyt gond nélkül állt neki bontogatni a kezében lévő csomagot, amit a kis vörös hamar ki is vett a kezéből:

– A-a! Először hozz vizet légy szíves.

Rezgar egyből felajánlotta segítségét, és kikísérte a kisasszonyt. Sigyn ezután csakhamar Nerezát is elzavarta, mintha kettesben akart volna maradni. Még egy pillanatra az is felmerült bennem, hogy talán meg akar ölni, hisz ki tudja mi volt ez a hirtelen pálfordulás tőle. Egy ideig megfeszülten, támadásra készen és némán figyeltem őt. Varázsképességem hiányában, mély, tátongó sebbel a lábamon kevéske hátránnyal indulnék egy közelharci küzdelemben. Viszont a vörös olyan nagyon belemerült a sérülés vizsgálatába, hogy hamar eloszlatta a gyanúmat. Mi több, úgy festett végre valaki érti a dolgát. Megkönnyebbülten döntöttem a falnak a hátamat. Talán rábízhatom ezt a dolgot. Nem sok kedvem volt a sérüléssel bíbelődni, ami nyilván már a szúrás pillanatában megfertőződött, de ez a holnap gondja. Lehunytam egy kis időre szememet. Rossz ötlet volt. Azonnal megfordult velem a szoba, így ismét Sigynnek szenteltem a figyelmemet, hátha eltereli rosszullétről a gondolataimat.

A lány apró, vékonyka ujjaival határozott, mégis gyengéd mozdulatokkal húzta odébb az anyagot a sérült szövetről. Mikor láttam, hogy a széle besötétedett sejtésem beigazolódott, nem csak alvadt vér fedte a sebet. A kis vörös óvatosan fejtette le felhasított nadrágomat, próbálta kihámozni a beletapadt anyagot a sebből. Láttam, hogy szét akarja választani a kettőt, és már tudtam mi fog következni. Megszaladt a keze az anyaggal együtt, és kitépett egy darabot a sérülésből. Ijedten ledermedt. Fáj nem tagadom, de a korábbi sérüléseimhez nem is volt fogható. Sejtelmesen mosolyodtam el.

– Óvatosan, a lábamra még szükségem lesz.

Szavaim libabőrössé varázsolták porcelán bőrét, és egészen a füléig pirult. Elégedett vigyor terült el arcomon. Ó, jaj, hogy ez mennyire szórakoztató. Miért élvezem ennyire? Vajon meddig tűri? És hogy reagál majd, ha ráébred csak játszom vele? Muszáj még párszor ugratnom, mert ez nagyon mókás, de hamar kirázta magát pillanatnyi zavarából.