Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 14. Eskütétel

A kilátás valami elképesztő volt. A pilótaülés mögül széles vásznon kísérhettem végig, ahogy hajónk kiérve a létesítményből emelkedni kezd Xandar felett. Amint kiértünk, Rocket negyvenöt fokos szögbe állította a gépet és tettünk egy kört felfelé. Éreztem, ahogy a bolygó gravitációja maga felé húz, miközben fokozatosan nőtt a sebességünk. Egészen oldalra dőltem az ülésben, ahogy kanyarodtunk a magasba, és a szíj, amit keresztben csatoltunk fel, hogy a székhez szorítson, erősen tartott. Egészen belém préselődött.

Ahogy oldalra dőlt a hajónk tökéletes kilátás nyílt a felszínre. Most láthattam először Xandar igazi valóját. A légkör teljesen tisztának tűnt, és a bolygó három nap fényében sütkérezett. Az építményeik letisztultak, monumentálisak, köztük városszerte vízzel telt kutak és mesterséges tavacskák rejtőztek. Víztükrükön meg-megcsillant a napok fénye, és a többi helyet zöldellő fák takarták, hogy hűsítsék a felszínt. Xandar hihetetlen látványt nyújtott. Szebbet, mint bármelyik sci-fi film, amit valaha láttam moziban. Elöntött a honvágy. Mégis reménytelibb és izgatottam voltam, mint az elmúlt egy évben bármikor.

Rocket remek sofőrnek bizonyult. Könnyen kezelte a gépet, ügyesen siklottunk felfelé, kerülgetve az akadályokat. Oda haza volt pár rázós utam a levegőben, de ezt a hajót úgy rakták össze, hogy kicsit sem viselt meg az emelkedés okozta nyomáskülönbség. Kicsit ugyan éreztem a fejemben a változást, a fülem is bedugult kissé, de annyira nem is tűnt zavarónak. Az egyik kaput céloztuk be, és ahogy emelkedtünk a három nap fénye egyre vakítóbbá vált, szinte égették a bőrömet az ablakokon át. Alig vártam, hogy láthassam a sajátunkat. A mi Földünk Napját ragyogni. Pokoli izgalmas kaland volt meg kell hagyni, de azt hiszem egy életre elég a zŰrös kalandokból.

- Van rá mód, hogy a napok ne égessék ki a szememet? – fortyant fel Loki.

- Persze! Mondjuk ne nézz bele - kuncogott Rocket.

- Nehéz, mikor így rángatod a gépet - csipkelődött.

- Elnézést, ha uraságodnak nem elsőrangú a menekülési élménye. Italt ne szolgáljunk fel?

- Most, hogy említed...

- Van egy teli kulacs az ülés alatt - vágott közbe Rocket.
Ez hasznos infó volt, mert kezdtem nagyon kiszáradni. Persze, amíg vízszintben fekszem az ülésben legfeljebb vízespólózhatnék ivás helyett.

Elértünk az első kapuhoz, ahol már sorban haladtak át a gépek, itt apró pilótánk néhány ügyes forgó manőverrel előre tolakodott.

- Milyen régóta vezetsz űrhajókat? - érdeklődött Loki.

- Régebben, hogy apád először rámászott anyádra - mordult vissza rá Rocket. Kezdte bosszantani, hogy Lokinak mindenre van észrevétele. Mosolyogtam a műsoron, de valahol keserűnek is éreztem magam. Nerezára gondoltam, aki már nem élhette meg ezt a napot.

- Nem sértésnek szántam, de ha ilyen stresszel jár számodra a sofőrködés cserélhetünk, mikor kiérünk végre a légtérből - dobta fel Loki.

- Azt hiszed tudnád vezetni?

- Ahogy elnézlek, nem lehet túl nehéz.

Rocket őszinte kíváncsisággal a hangjában kérdezte Judyt és felém fordulva.

- Mit szólnátok, ha kidobnám? Talán még a zuhanást is túléli. Igaz, járni már nem nagyon fog.

Elképzeltem a dolgot, persze a fejemben viccesen játszódott le a dolog és jót nevettem. Főleg Rocket hangleejtése miatt. Elképesztő, mennyire nem fér meg két dudás egy csárdában.

- Miért bántjátok egymást? - sóhajtozott Judyt értetlenül.

- Én vagyok Groot - vont vállat másodpilótánk, hogy ő se maradjon ki.