Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 12. A méreg ereje

– Skuld, mi lesz a legnagyobb hiba, amit elkövetek?

Vészjóslón mosolyodott el.

– Most megfogtál.

– Nocsak! A cserfesdi jövő nornája, jósok istennője, birodalmak romba döntője. Valamire még neked sincs válaszod?

– Ó, de bizony akad! Csak túl sok a lehetőség – forgatja a szemét.

– Te pimaszkodsz velem!

– Nehéz eset vagy, lássuk be – vereget vállon.

Fejbúbjához emelem a tenyerem, hogy összemérhessem magunkat. Skuld a kidőlt fatörzsön állva is épp csak a kulcscsontomig ér.

– Fele akkora vagy, mint én. Csak mondom. Ha esetleg továbbra is kekeckedni lenne kedved.

– Ez a sors fintora.

– Azt hittem ti vagytok a sors – enyhe grimasszal díjazta az észrevételem. – Legalább egy apró tippel megdobhatnál.

– Loki, higgy nekem! Erre a válaszra még nem állsz készen.

– Tégy próbára – csettintettem.

A tökmag bosszúsan fújtatott.

– Meg fogom bánni.

– Te már csak tudod – ugratom.

– Ne feszítsd túl a húrt, vagy úgy összekuszálom a kis fonaladat, hogy még atyád se segíthet rajtad.

– Mintha valaha is próbált volna...

– A harag beszél belőled.

– Igen az! És ez nem fog változni, amíg a lábam elé borulva nem könyörög a megbocsájtásomért.

– Naná! Odin arról híres...

Megingott alattunk a talaj, és csakhamar az ódon fa mély, fülsüketítő hangja szelte át a teret. Recsegése olyan erővel hasított az elmémbe, hogy minden más zajforrást elnyomott maga körül. Két tenyeremet erővel tapasztottam a fülemre, hogy megmenthessem a józan eszemet. Úgy éreztem, menten szétrobban a fejem a hangtól. Skuld lepattant mellém, nagyokat szökkenve kikerült. Egy pillanatig azt hittem, magamra hagy; idegesen fordultam utána. A lány könnyeden kapaszkodott fel az egyik termetes fára. Egy vaskosabb ágra lépve annak végébe mászott, hogy lekémlelhessen a szakadékba. Nidhogg újra tekergődzésbe kezdett, monumentális alakja beterítette a horizontot. Mikor elhaltak az égrengető zajok, követtem Skuldot, ám ő csak nem moccant odafent.

– Akkor ennyi? Nem segítesz?!

Már-már olyan hosszan hallgatott, úgy éreztem tétovázik. Felém se nézve kérdezte:

– Hogy tervezted?

– Mármint...

– Miféle segítséget kérsz? – pillantott le rám végre.

– Mi ketten nagyon hasonlítunk. És ezt akár az előnyünkre is fordíthatnánk. Szövetkezhetnénk újra. Ha most is támogatsz, és ellátsz a tanácsaiddal cserébe te is kérhetsz tőlem... akármit!

Skuld még egy utolsó pillantást vetett Yggdrasilra, mielőtt könnyű léptekkel elindult vissza az erős ágon, ami olyan szilárdan állt meg sem moccant kevéske súlya alatt. Gyermeki játékossággal dobta le magát rajta, beakasztotta lábfejét egy másik közeli ágba, és hanyatt dőlt. Arcunk így épp egymagasságba került, és amint találkozott a tekintetünk elmosolyodott.

– Akármit?

– Bármit, amit csak kérsz.

– Nem lesz olcsó.