Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 10. Fertőzés

– Loki...?

Hosszan fürkésztem, de nem válaszolt, felém se pillantott, csak a padlóra meredt és úgy markolta az asztal szélét, mintha az élete múlna rajta. Tudtam, hogy baj van, oda ugrottam, hogy elkapjam. Még Rezgartól hallottam egy elejtett „óvatosan" kijelentést, de mire felfogtam mire is akar figyelmeztetni Loki eldőlt, mint egy zsák, és magával rántott engem is. Konkrétan rám zuhant. Regzar persze pokolian jót nevetett a látványon, egyértelmű volt, hogy mostanra ő is csúnyán elázott.

– Ne röhögj, inkább segíts! – Próbáltam letaszigálni magamról a „nem asgardi istenségünket", de meg se moccant. – Loki... – nyögtem kérlelőn, hátha magához tér, de semmi.

Nagy szerencséjére Judyt és Nereza hamar ott termettek, hogy segítsenek lehámozni rólam, mert én legfeljebb lerúgni tudtam volna szerencsétlent. Amint feltápászkodtam és vetettem egy pillantást sérüléseimre, Rezgar kacagva veregetett vállon.

– Hogy lehetsz te mindig ennyire kétbalkezes?! Figyelmeztettelek, nem? – vihogott.

– Mit mondhatnék? Loki levett a lábamról – vontam vállat, és a reakciómon, ha lehet még hangosabban nevetett.

– Tűz forró a bőre! – Így szólt Judyt.

Nerezával összeakadt a tekintetünk, és az ő pillantásából nekem úgy tűnt lehet valami sejtése mi ütötte ki ennyire az istent. Judyt lágy, kedves hangján ébresztgette, Nez is megpróbálta felrázni, de se kép, se hang. Kicsit kezdett aggasztani, hogy még mindig nem tért magához, de valahol biztosra vettem, hogy ez is valami furcsa tréfa. Loki szeret a középpontban lenni, ha megkergült nyulakként kezdünk majd futkorászni kétségbe esetten, hogy mit csináljunk, ő nevet majd a legjobban. Nagyon ügyesen adta a műsort, de Rezgar még előttem megunta a dolgot, úgy döntött kezelésbe veszi az ügyet.

– Eressz oda! – Könnyed mozdulattal pakolta odébb a szöszit. Letérdelt a magatehetetlen istenség mellé, és mikor a nevére ismét nem reagált lazán képen törölte az ájultat. Akkorát lesomott neki, hogy szegény Lokinak a padló adta a másikat. Semmi. – Ó, bocs! – mentegetőzött Rez, az eszméletlen párának. Íme egy démon fajzat, aki többet ivott a kelleténél. Gamora pillanatokon belül felbukkant. Rögtön vágtam, hogy nem boldog. Dühösen pásztázta végig a csapatot, és amint kiszúrta Loki arcán az ütés nyomát, mérgesen csattant fel.

– Egymásnak ugrottatok?

– Aha! De nyugi, nem volt durva, csak csirkeboksz módban nyomták. Viszont Rez, így is túl nagyokat üt – intettem felé hanyagul.

Fogalmuk sem volt miről beszélek, így imitáltam nekik csirkeboksz fogalmát, a cicababák tipikus harcát, akik vaktában kalimpálnak a levegőben egymás arca előtt, hátha véletlen kikaparják egymás szemét a műkörmökkel.
Senki nem nevetett.

– Nincs meg? – kérdeztem. Láttam, hogy keresik a politikailag korrekt választ a poénomra, szóval legyintettem. – Inkább hagyjuk.

– Rosszul lett, és nem reagál ránk, nem is tért magához. Tennünk kell valamit! – kérlelt minket Judyt.

Türkiz tekintetében olyan aggodalom ült, ami bennem is rögtön feszültséget ébresztett. Talán nem vettem elég komolyan Loki állapotát. Kezdtem rosszul érezni magam. Túl durva volt tőlem az iménti poén? Egészen eddig azt hittem, hogy őfensége hirtelen felpattan egy „csak vicc volt" felkiáltással, viszont ez az elképzelésem minden eltelt perccel egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Pokolba is. Talán tényleg komoly a baj.
Gamora közelebb jött, és vetett rá egy pillantást. Türelmetlenül csettintett nyelvével:
– Beteg?

Nez, egy igen feszült sóhaj kíséretében válaszolt:
– Nem tudunk róla.