Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 3. Az áldozat

Elhangzott az ítélet, és máris harmat gyengének éreztem magam. Díszes fém ruházatom apró ezüstös fénygömbökként foszlott le rólam, és amint a páncél is eltűnt elvesztettem egyensúlyomat. Testem rongybaba erejével tartotta magát, lelkem mégis megkönnyebbült, amint a sziklányi terhek legördültek róla. A boldogság hullámként özönlött végig porcikáimon és tudtam, sóvárgó lelkem végre elhagyja koszos kis porhüvelyét. Utolsó leheletem jól eső, szívem kellemesen gyengéd végső dobbanást hallatott, egy dallamsor lezáró akkordjaként.

Arcomat patakokban mosták könnyeim. Lassan tértem magamhoz, minden izmom sajgón, zsibbadón lüktetett, kimerülten ébredtem, és áhítottam a boldogságot, mit imént megálmodott halálom kínált meggyötört lelkemnek. Némán nyeltem vissza hangjaim, de elfeledtem, hogy hiába is próbálom eltitkolni érzéseimet. Judyt türelmesen kivárta, míg megmozdulva hátamra fordulok.

– Jól vagy, Sigyn?

– Persze. – Hazudtam, és ezt ő is tudta. Lassú remegő sóhajt engedtem el, amint újra felidéztem magamban az iménti megkönnyebbülést. Valóban ez volna az elmúlás? A halál pillanata? Úgy érzem, már nem is félek tőle annyira.

Kivágódott a cella ajtaja. Összerándultam a váratlan hangra, úgy festett én voltam az egyetlen, akire a frászt hozta ez a zaj, mert Judyt lelkesen pattant ki az ágyból, Zaed csak halk morgás közepette fordult a fal felé, hogy zavartalanul aludjon tovább, Loki viszont meg se moccant. Aggódva könyököltem fel, hogy jobban lássam őt. Ugye nem halt meg? A nyitott ajtón át beszűrődő fénynek hála, már tisztábban láttam körvonalait. Kivártam pár másodpercet és néhány pillanattal később mellkasa lassan emelkedett, majd süllyedt. Hű. Rendben, lélegzik.

Judyt nagyot nyújtózott a kijárat előtt. Hajnali hat óra. Irigylem komolyan. Honnan van ennek a csajnak ennyi energiája? Minden nap pontban, ekkor nyitják a cellákat. Összevissza hét órára csukják ránk a zárkákat éjjelente, és ez egyeseknek több mint sok, másoknak meg túlontúl kevés, mert igen különböző szokások szerint pihenjük ki magukat. Ezúttal kivételesen mégsem bántam, hogy korán ébresztettek. Letörölgettem arcomra száradt nedvességet, hogy kevéssé tűnjek megviseltnek, persze ezen egy erős fekete kávé, meg egy kiadós zuhany segítene. Szép lassan kezdtem fellélegezni, mégis iménti álmom vissza–vissza köszönt, fejem zavarosan kóválygott a jelen és az éjjeli képek között. Most valamiért úgy visszamennék. Még akkor is, ha ez volt a vége.

– Ehetnénk valami finomat. Meghívlak – dobta be Judyt jókedvűen.

– Egy kiadós reggelire mindig vevő vagyok! Viszont most kell egy zuhany.

Löktem le magam könnyed mozdulattal a placcról. Hangtalanul értem földet harisnyába bújtatott lábam gyengéden surrant végig a padlón. Szent ég, de jól esne már egy puha matrac, finom takaróval, hogy kényelmesen kialudhassam magam! Felkaptam magamra zoknimat, és belebújtam lábszárig érő bakancsomba. Ha tudtam volna, hogy elrabolnak az ufók tuti nem party göncben jövök el... Totál alkalmatlan ide, és akad ugyan kényelmesebb ruha a raboknak is, de az sincs ingyen, nekem meg nem tellett rá.

Halkan osontam végig a folyosón, a többség még a zárkájában feküdt, csak páran lébecoltak kint. Sietős léptekkel tűntem el a fürdőhelységben. Miután megbizonyosodtam róla, hogy senki nincs bent magamra zártam minden létező reteszt. Tudtam, hogy az őrök figyelik minden lépésünket, de az ördög nem alszik, és hülye lennék kísérteni a sorsot. Elvileg a rabok nem érhetnek egymáshoz. Pontosabban kárt nem tehetünk egymásban, mert ha csökken valamelyikünk értéke, azért halállal lakol, aki a kárt okozta. Épp ezért melegen ajánlom Lokinak, hogy túlélje a következő pár napot, mert nem fogok egy őr rohadéksága miatt bűnhődni.