Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 4. A megcsillanó remény

Miután a szörnymaszkos őrök, Erock holttestét a lábánál fogva rángatták ki a főkapun, egy robotlény jött feltakarítani a belsőségektől és vértől bűzlő padlót. Rezgar, próbálta szétzavarni a tömeget, jogosan, hisz innentől már csak bámészkodó csőcsellékként figyeltük, ami a történik, és a férfi unszolására szép lassan oszolni is kezdtek. Zaeden mögött bujkáló Judyt próbálta felitatni könnyeit.

– Bocsássatok meg – motyogta magába zuhanva és sietve távozott. Ő nem igazán tudta elrejteni az érzéseit, mi meg csendbe burkolózva figyeltük, ahogy elrohant.

A foglyok három-négyfős csapatokban verődtek össze, vigyázva, ne legyen túl nagy a csoportosulás, mert az őröknek alaptalan gyanúra adtak volna okot. Kihallottam egy-egy félmondatot innen-onnan, amik a szökés mikéntjéről, az iménti incidensről, és Adger vallatásáról spekuláltak. Mély sóhajt engedtem el. Merengve figyeltem a takarítást, de csak Adger járt a fejemben. Vajon, kerülgeti most a bűntudat? Hibásnak érzi magát? Miért nem lépett még meg innen? Úgy döntöttem meg kell tudnom, mi történik pontosan, és azt is ki kell találnom, hogy vehetném fel vele a kapcsolatot anélkül, hogy a helyi erők gyanút fognának.

Tekintetemmel a környéket pásztáztam, mintha isteni sugallatot várnék. Reméltem megpillantok valamit, amiről támad egy remek ötletem, de csakhamar magamon éreztem Zaeden fürkésző, kökény szemeit.

– Mi az?

– Gyanús vagy nekem – azzal fogta magát és ott hagyott.

Hát, nagyon köszi. Az ördögbe már. Ennél azért jobban tudom álcázni, ha titkolok valamit. Oda kell figyelnem. Szúrós tekintettel néztem utána. Korábbi dühöm és idegességem, izgatottságba fordult át. Felpörgetett a gondolat, hogy talán lenne esélyem Adgerrel meglépni innen. Legszívesebben kirohantam volna utána, hogy kiszedjem belőle a tervét. Legalább pár szót válthatnék vele, talán még segítségére is lehetnék! Buzgott bennem a tettvágy, e helyett itt kellet poshadnom a legnagyobb semmittevésben.
Tengelyem körül kezdtem forgolódni, majd türelmetlenül elindultam egy irányba, hogy kijárkáljam magamból a feszkót. Gyűlölöm ezt. A tehetetlenség mindennél jobban bosszant. Céltalanul császkáltam egymagam fel-alá a folyosón, miközben gondolataim magukkal ragadtak.

A többieknek nem mondhatok semmit. Ha elárulom, hogy Adger az őrség tagjai közt van veszélybe sodrom őket. Oka van, hogy Adger megkeresett tegnap, nem véletlenül közölte ő velem a mai küzdelmemet. Hisz még várt is, mint aki akarja, hogy felismerjem. Biztos, hogy azt akarta tudjak a szökéséről és most is szándékosan terelte magára a figyelmemet. De miért? Biztosan vár tőlem valamit. Ah, szörnyen nehéz így, kitalálni mire gondolhat a másik. A szökése előtt kellett volna beszélnünk.

A folyosó végéhez érve lazán megfordultam, és vissza poroszkáltam a kapu felé.

Adger, nyilván tudta, hogy a többiek hallani se akarnának a tervéről, ezért még én sem beszélhetek nekik a dologról. Illetve, amíg ki nem derítem, hogyan léphetnénk meg innen közösen. Persze az is lehet, hogy ő szép csendben szeretne innen elsunnyogni, és max egy-két rabot vinne magával nem az egész bárkányi hordát. Ha együtt szállunk fel egy hajóra az lenne ám a Noé űrrapszódia.

Visszafelé menet megálltam a kijelző előtt és a bilincsemet használva beléptem a rendszerbe. Nem tudom pontosan mit keresek, de valami jelet. Láttam az adataimat, az értékeimet, az ismertető jelemet, de semmi. Percekig nyomkodtam a felületet, kezdtem teljesen feleslegesnek érezni, hogy bambulom a képernyőt, mikor felfedeztem valamit. Szentséges sajtos rágcsa! A módosítás, csak a szememet szúrta ki: a rangsoromat megnövelték száznegyvenkettőről hatszázhatosra! Mi a halál? Várjunk. Ez korábban Adger száma volt. Az ő értékét kaptam? Sietve néztem át a hozzám rendelt felszerelést, fegyvereket és kredit pontokat. Egyik döbbenetből a másikba estem. Nanotechnológiájú páncélzat, pajzsok és fegyverek sorakoztak a holmijaim között. Még sose használtam ilyesmit, de a korábbi mérkőzéseket látva, úgy tűnt bitang jó holmik.
Próbáltam felkaparni a padlóról az államat és érdektelen arckifejezést varázsolni a képemre. Életem legnehezebb öt perce volt. Oké, jó, nyugi van. Nem szabad feltűnést keltenem. Csak nyugi. Mintha mi se történt volna.
Bakker! A kreditjeim száma kilencezer-nyolcszáz-hatvanegy! Sose voltam ilyen "gazdag". Ez már lottómilliomos szint! Eddig úgy kétszáz és ezer kredit közt mozogtam. Most pedig majdnem tízezer van a számlámon, rám szakadt a bank! Egyetlen győztes meccsem se fizetett jobban hatszáz kreditnél. Ez tuti Adger műve. Valahogy meghekkelte a rendszert, ilyen felszereléseket csak nála láttam. Az ő hatszázas értékével ki is érdemelte az ilyen extravagáns holmikat. Majd kiugrottam a bőrömből boldogságomban, visítani tudtam volna, mint egy kisgyerek karácsonykor, aki megkapta a legújabb Xboxot. Az új cuccokkal, jó eséllyel túlélem a mai mérkőzést!