Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 16. Visszafojtott félelem

Őszintén nem is reméltem, hogy olyasvalaki vár idelent közvetlen a landolás után, aki olyan fontos nekem, mint Phil Coulson. Letörölhetetlenné vált a mosolyom. Lokiék csendben követtek minket az autóig. Coulson udvariasan kinyitotta Judytnak a terepjáró ajtaját a vezető ülés mögött.

- Bakker, ez komolyan egy Acura MDX! – lelkesültem fel a járgány láttán.

- Bizony! – paskolta meg a gép tetejét büszkén Coulson. Beült a kormány mögé, én meg rögtön bepattantam mellé az anyós ülésre. Loki közvetlenül mögöttem foglalt helyet.

- És crossover – simogattam meg a tökéletesen sértetlen műszerfalat. Gyönyörű, és még érződött az új autó illat! Belemerültem az automata kijelző vizsgálatába. Couslon sejtelmes mosollyal figyelt, mint, aki pontosan erre számított. Mikor végre ránéztem, érdeklődő arckifejezéséből lerítt, hogy megakarja várni, amig kiörömködöm magam. Magasba szaladtak a szemöldökei.

- Indulhatunk?

- Persze! Kössétek be magatokat – pillantottam hátra, majd Phil felé böktem, aki épp a mozdulatsort végezte. – Úgy, ahogy ő.

Judytnak segítettem, mert nem igazán ment egyedül a dolog. Igaz az űrhajón automata öveket használtunk. Lokinak ellenben nem okozott gondot leutánozni mindezt, de még csak rám se pillantott közben. Rossz érzés fogott el, mintha nem lenne önmaga. Furcsán csendesé vált, mióta kiléptünk a hajóból. Gyakran hallgat, de ez most más. Érzem. De nem tudom mire vélni.

- Kész? – érdeklődött Phil, így előre fordulva bólintottam.

- Hogyne – mosolyogtam rá. Phil beizzította a motort, és már úton is voltunk.

Összezavarodtam, furcsán kaotikus érzések kavarogtak bennem. Boldog voltam, hisz sikeresen földet értünk, épségben, senkit nem lőttek ki, Rocketék is egyben távozhattak. Phil jelenléte bárkiénél jobban megnyugtatott. Belül mégis idegesen liftezett a gyomrom, nyugtalan voltam, és a legbosszantóbb, hogy nem tudtam az okát.

- Most már minden rendben lesz – szólt halkan Coulson.

- Ó, tudom – mosolyogtam rá.

- Feszültnek tűnsz – szavai csendesek voltak, de nem suttogott. Talán csak még nem tudta milyen viszonyban vagyok a kísérőimmel. Tekintetével a kezemet fürkészte. Csak ekkor libegett le, hogy feszülten kapargatom a jobb tenyeremet. Furcsán viszketett, eddig fel sem tűnt igazán. Inkább leálltam vele, mielőtt sebesre vakarom.

- Ja, én se értem – csúsztam lentebb az ülésben, hogy kényelembe helyezzem magam. Jaj, Sigyn, próbálj már megnyugodni. Már nem az űrben vagy, nyugi van, biztonságban vagy.

- Sok mesélni valód lesz? – érdeklődött Phil. Nagyot bólintva meredtem az útra.

- De még mennyi!

Ah, nem akarok most rögtön bele fogni, órákig tartana. Kell egy kis idő. Feledni akarok és kifújni magam. Egyébként is jobb szeretném négyszemközt részletezni neki a történeteket. Nincs mit titkolnom Judyt és Loki elől, de rengeteg személyes dolgot akartam átbeszélni Phillel, mert felnézek rá, megbízom benne, a tanácsaiban, és a Xandaron történtek után a felét se fogja elhinni majd annak, amit előadok.

Nem vagyunk rokonok, se barátok, de hét éves korom óta ismerem. Mára ő maradt az egyetlen biztos pont az életemben. Mindig felelősséget vállalt értem, bár sose volt kötelessége. Nincs is más, akivel megoszthatnám mindazt, ami közel egy nappal ezelőtt felforgatta az életem.

Ki is vagyok én valójában?

Bármit megadnék, hogy száműzzük most ezt a végzetes kérdést, amíg nem érünk haza. Persze nem halogathattam sokáig. Phil kifogja szedni belőlem az utolsó aggasztó kérdést is, tuti kiszimatolja, ha bármit is elhallgatok. Ráadásul fogalmam sincs, mennyi változással kell szembe néznem, mikor visszaérünk New Yorkba. Csak kicsit jól akarom érezni magam, legalább a hátra lévő órákban, amíg a S.H.I.E.L.D. központba érünk. Egy kicsit nem törődni azzal, ami mögöttem van, se azzal, ami előttem. Csak élvezni az utat.