Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 1. Egy nevesincs helyen

Több tucatnyian lehettünk ezen az elátkozott, gigászi lélekvesztőn, mágikus bilincsbe vert tagjainkkal, méghozzá univerzum legkisebb, legbűzösebb cellájába zárva. Mikor néhány napja magamhoz tértem, a szagtól olyan hányinger fogott el, ami legalább fél napig kitartott, és mostanra bizton állíthatom, hogy nem csak a helyből árad, hanem a körülöttem heverő csőcselékből is. Őket persze láthatóan ez nem zavarta. Az idegen, vad barbárok és messzi tájak lényei hegyén-hátán heverésztek. Asgard többük népével állt háborúban, és én addig maradok életben, amíg rá nem jönnek ki is vagyok.

Eddig nem kaptunk sem ételt, sem italt. Igaz őrökkel se találkoztam, ellenben minden szabadulásra szánt trükköm sikertelennek bizonyult. Pontosítok, nem működött. Mintha ellopták volna a mágikus képességeimet. Ironikus lenne, ha azok is épp most hagytak volna magamra. Mégis ez aggasztott legkevésbé. Az elmúlt órákban jobbára azon töprengtem, hogy a tag, aki a lábamnál kucorgott aludt, vagy már rég kimúlt. No, nem mintha bárki jókedvében ficánkolna fogságban. Jobbára elégedetlen zsörtölődtek, vagy idegőrlően szuszogtak magukban. A cellát uraló gyöngécske félhomálynak köszönhetően, igen keveset tudtam kivenni sorstársaim állapotából, de meg kell hagyni siralmas társaság.
Egy temetőben is több élet van.

Fejemet hanyatt döntve a cella falának támasztottam, és a sötét plafont bámulva cikáztak a gondolataim.
Mihez kezdjek most? Amint Asgardra gondolok, egyből mérhetetlen harag fog el. Gyűlölöm, és megvetem Odint álnok hazugságáért. Mindvégig megvezetett, kihasznált! Na és Thor? Thort, ne is lássam többé. Az egy majom, méghogy a testvérem! Önelégült balfácán, aki elragadta a trónomat, és kiűzött Asgardból. ráadásul szétzúzta a Bifröstöt! Valóban, a Bifröst... Ha akarnék se juthatnék haza egy könnyen. Jaj, elnézést! Ostobaságokat gondolok, hiszen Asgard sosem volt az otthonom. Az egész csalárd hazugságvolt, szemfényvesztés egy hamis család látszatáról!

Gondolataimból a rikácsoló sziréna éles hangja zökkentett ki. Erre már többen is felkapták a fejüket. A nornáknak hála, nem hullaszállítón vagyok, itt mások is élnek, nem úgy a lábamnál heverő alak, aki meg se rezzent. Undorított a gondolat, hogy a csizmámon heverő alak, tényleg megmurdelhatott. Kihúztam alóla a lábam, mire a teste ernyedten gördült hozzám közelebb, így most már a szagát is tisztán éreztem.

– Szent ég... – öklendeztem.

A mellettem kuporgó amorf alak is rögvest odébb rántotta a fejnek mondható tagját és láthatóan hasonló gondokkal küzdött.

Az űrhajó nagyot zökkent, majd egy hatalmasat nyikordult. Mintha megálltunk volna. A lámpák egyszeriben vörös fényárra váltottak, mindent beborított a karmazsin árnyalat. Egy aakoni férfi hirtelen felpattant a tömegből:

– Támadás érte a hajót!

A cellára pillanatnyi feszült csend ereszkedett, amit hamar aggodalmas zúgolódásra váltott. A falba kapaszkodva emelkedtem fel, egyből az ajtó felé vettem az irányt.

– Elnézést. Bocsánat!

Sorra lépkedtem át a földön fetrengők felett, ám egy váratlan pillanatban akkorát dobott rajtunk a hajó, hogy rögtön egy kylarian-i nőn találtam magam, aki velem együtt vesztette el egyensúlyát. Épp legördültem volna a kis hölgyről, mikor tenyeremmel sikeresen a combjaira támaszkodtam. Meglepődtem, és csak ennyit nyögtem:

– Hű, milyen puha.
A nő viszont feltehetőleg sértésnek vette mindezt, ugyanis gyengéd mozdulattal törölt képen.

– Ez pusztán félreértés! – Ellenkeztem a bánásmóddal, ő pedig teljes zavarban menekült ki alólam. A helyére masszíroztam állkapcsomat, és egy könnyed mozdulattal termettem az ajtó mellett, próbálgattam, kerestem a trükkjét, de nem nyílt. A hajó ismét megindult, a vörös fények halvány sárgára váltottak. Egyszeriben többen mellém ugrottak és dörömbölni kezdtek ijedtükben. Míg ők kétségbe estek, engem már mérhetetlenül dühített ez az istentelen bánásmód. A többi nyomorult sorsa teljesen hidegen hagyott, de én meg fogok lépni valahogy. A kitartó dörömbölésnek hála, valaki válaszként hangosan rávert az ajtóra a túloldalon.