Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 6. Senkik arénája

Mély levegőket véve nyugtattam magam, ahogy a folyosó kijáratánál ácsorogva az aréna küzdőterét figyeltem. Én voltam a következő műsorszám. Türelmetlenül topogtam lábaimmal a burkolaton, míg fejben újra és újra végig játszottam az Adgerral megbeszélteket. Csak ki ne felejtsek valamit, menjen minden a terv szerint. Lehunytam szememet, míg halk imámat suttogtam, bár azt se tudtam kihez. Ateista vagyok.
A tömeg őrjöngött, a stadion padlója dübörgött a talpam alatt. Megborzongtam a győzelem mámorától megrészegülten visítozó tömeg hangjától. Akaratlanul is a küzdelemre terelődött a figyelmem, ami épp csúcspontjához közelített, ahogy azt a felhevült hangulatból sejteni lehetett.
Judak kegyetlen, de gyors halálnemet választott a centaurynak. A nő szilánkosra aprított végtagjai miatt mozgásképtelenné vált, így védekezni sem tudott. Az a vadállat egyetlen erős súlytással csapta szét ellenfele koponyáját, és az úgy toccsant darabjaira, mint egy dinnye. Borzalmas, és véres látvány volt. Mégis abban a pillanatban hirtelen minden félelmem elszállt. Nem éreztem semmit. Olyan elképzelhetetlenül távolinak, és lehetetlennek tűnt ez az egész. Úgy éreztem ez nem a valóság, mintha egy szörnyen elcsépelt filmben lennék, aminek förtelmesen rossz a forgatókönyve, és gyenge a szereposztása. Judak elégedetten gyűjtötte be a neki szánt tapsot, buzdító sikolyokat, és gazdája büszke szavait. Önelégült vigyorral a képén sétált ki a küzdőtérről, míg a nő maradványait a szolgák szorgosan takarították.
Elkezdtem bejáratni a lábizmaimat, aztán egyhelyben ugrálni kezdtem. Mindez egy bemelegítésnek álcázott ideg levezetés volt. Lelibegett, hogy perceken belül én következem és kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Szívem a torkomban dobogott, gyomromat az ideg mardosta. Ez lesz a negyedik küzdelmem, viszont a mostani ellenfelem hozzám viszonyítva egy félisten. Arról nem is beszélve, hogy véletlenül sem ölhetem meg, hogy mentsem az irhám, mert ő a szabadulásom kulcsa. Persze neki erről még fogalma sincsen, tehát semmi nem gátolja meg, hogy az első percben atomjaimra robbantson, ha úgy tartja kedve. Már, ha tud ilyet egy idéző, mert fogalmam sincs.
Összegezve; Esélyeim a túlélésre, jó indulattal is csak fifti-fifti. Ha nem tudom megvédeni magam Kha'ial szemben, meghalok. Ha Adger beindítja a "pucoljunk innen" hadműveletet, de elszúrom az időzítést, meghalok. Ha a legkisebb hibát is vétem menekülés közben, meghalok. Ah, csak kezdjük már el végre! Szívem szerint kihagynám a tőlem várt cirkuszi mutatványt, de Kha'ial való küzdelmünk az egyetlen elterelő hadművelete a szökési tervnek.

Újra lejátszódott bennem a felkészítőben történtek.
Hirtelen valaki megragadott hátulról, és ordas kezével betapasztotta a számat az orrommal együtt. Levegőhöz se jutottam, tépni kezdtem magamról a karjait, mikor felismertem Adger hangját.
– Egy pisszenést se, Sigyn. Csak figyelj.
Az ismerős orgánumra hamar megnyugodtam, de még mindig nem jutottam levegőhöz. Ütögettem a kezeit, kellett pár pillanat mire felfogta, hogy mi a gáz.

– Bocs – eresztett el végül én meg felhörögtem, mint egy TBC-s szurikáta.

– Mi ütött beléd? – tagoltam hangtalanul. – Meg akarsz ölni?

Atya ég, de rég örültem ennyire valakinek!

– Épp, hogy nem – vágta rá. De hiénaszerű maszkkal az arcán ezt első pillanatban igen nehéz volt elhinni. – Nincs sok időm, szóval, jól figyelj. – A vállamnál fogva megfordított a kijelző felé, hogy kiválasztva nekem egyet a vértjei közül, sietve a fegyverekhez navigáljunk, amiből többet is magaménak tudhattam a választás után.

– Elmagyarázom, hogyan használd, amíg viseled őket, de minden utasításom pontosan kell követned.

Kizökkenve az emlékből sietve újra ellenőriztem a felszerelésem, az akkor hallottak szerint.
Az Adgertől kapott nanotechnológiát használó ruhám hihetetlen kényelmes volt, mintha csak rám öntötték volna. Minden milliméterre illeszkedett alkatomhoz. Az egész apró és intelligens nanoszálakból állt, amik folyton változtak, követték viselőjük mozgását. A ruha eredetileg egyetlen övből állt, amit bármilyen valódi anyagra felcsatolva aktiválhatott a viselője. Ezután csak össze kellett kalibrálni a halántékra helyezett korongokkal, így az anyag már irányítható is volt, gondolattal. Brutálisan bonyolult szerkezetnek tűnt, és évekbe telt volna, mire kitapasztalom használatát, ha Adger nem mutatja meg lépésről-lépésre. Miután beavatott az alapokba legalább két órát töltöttem vele, hogy begyakoroljam a használatát. Például ki kellett tapasztalnom, hogy egy fegyver vagy pajzs létrehozásakor, hogyan módosítsam a viseletet, mert – és itt jön a trükk – a technológia lehetővé tette, hogy a ruhát atomjaira szedjem, tetszés szerint. Így érthető módon fegyvert vagy pajzsot is kreálhattam az anyagából, amit csak ki kellett emelnem a ruhából, miután felvette a kívánt alakot. Pont, mint a gyurmázás, csak ez egy leheletvékony anyag, ami nem kézzel, hanem az agyunkkal irányítható. Az egyetlen baki a dologban, hogy az elem kiemelésekor könnyen fedetlenné válik a bőrfelület, és egy kis idő kell, míg a szálak összekapcsolódnak a rés helyén. Erre külön figyelmet kellett fordítanom, mert ha egy hatalmas pajzsot akarnék létrehozni, akár a fél testem is fedetlenül maradhat. Szerencsére sikerült módjára, hogyan is működhet ez a leggyorsabban, de semmi garancia nincs rá, hogy élesben is tudom majd kontrolálni. De egyszer élünk! Ha választanom kéne, hogy meghalok odabent, vagy összekapom magam, és élesben tapasztalok ki egy ilyen elvetemülten zseniális technológiát, akkor az utóbbira teszem a voksom.
Adger beavatott még néhány trükkbe a ruhát illetően és alig vártam, hogy kipróbálhassam élesben is támadó erőmet ebben a göncben. Állítólag megsokszorozható a pusztakezes harc ereje. Bárcsak lett volna alkalmam a váróban kipróbálni mit tudok kihozni belőle, de csak néhány ütésre, és az átalakítás gyakorlására maradt időm.
Adger a biztonság kedvéért adott a ruha mellé egy tenyérnél kicsit nagyobb hosszúságú, vékony fém darabot, amit fegyvernek nevezett. Állítása szerint egy vibránium nevű anyag, ami az univerzum egyik legerősebb fémje. Hallottam már róla korábban, a földön is akad belőle, de olyan elenyésző mennyiségben, hogy még Tony Stark birodalomnak sem éri meg felvásárolni fegyver vagy páncélkészítésre, ezért igen nagy megtiszteltetésnek éltem meg, hogy egy ilyen értékes holmit bízott rám. A kezemben szorongattam apró darabot, értékesebb volt mindennél, ami valaha is a birtokomba került. Jól kiegyensúlyozott, kényelmesen könnyű darab lévén bárhol elrejthettem volna a ruhámban, nekem mégis a derekam mentén húzódó övterületre esett a választásom, mert kézre állt. Mégis a józan eszem azt diktálta meg se próbáljam használni, mert a súlya alapján az első jól irányzott csapásnál ripityára törik majd a kezemben, de én se ma kezdtem űrlényekkel lógni. Tudtam, bízhatok Adger érték ítéletében, és ez egy piszok jó cucc. Tetszés szerint egy vagy kétkezes bottá tudom majd alakítani, sőt lándzsa hegyet is lehet rá varázsolni szúráshoz, ha úgy tetszik. Így, ha ruhát le is szedik rólam, akkor se maradok teljesen védtelen.
Végig mértem a ruházatom. A nanovért ezüstkék szálakként kapcsolódtak össze, a fény felé fordítva festett, mintha hullámozna a felülete. Tetszetős ruci, ráadásul nagyon elevennek, mozgékonynak éreztem magamat benne.