Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 15. Midgard

Hajónk könnyedén siklott az ugrópont felé. A hölgyek csacsogtak, én meg azon töprengtem, hogy a térkapu egyenesen a kilenc birodalomba repít majd minket. Fel kell készülnöm minden eshetőségre, és amint ott leszünk Heimdall bizonyára jelentést tesz Odinnak a jelenlétemről, ez pedig a legkevésbé sem volt ínyemre. A hajón tartózkodásom alatt bizonyosan könnyebb kiszúrnia, mint Midgardiak milliárdjai közt, tehát a hátralévő időben kénytelen leszek elrejteni magam a mindent látó szemek elől, hogy a lehető legnagyobb titokban térhessek vissza Asgardba. A bifröst még bizonyára működésképtelen, így ha Thor nem is tud utánam jönni, de számítanak az érkezésemre az komoly hátrányt jelenthet. Eltökélt szándékommá vált visszakapni, amit elvettek tőlem. Minden jogos jussomat.

Lassítottunk. Szemközt az űrben az ugrópont elemei bíbor fényben izzottak, míg össze nem kapcsolódtak egyetlen vakító fénysugárként. A fehérség betöltötte a teret, majd kinyílt a térkapu. Hatalmas átjáróval néztünk farkasszemet. A képernyőn lévő radar szerint a közvetlen környezetünkben egyetlen jármű sem tartózkodott, ami számomra gyanúsnak tűnt. Rocket azonban magasabb sebességre kapcsolt, hogy megadja a gépnek a lendületet az ugráshoz.

- Most, imádkozzatok, ha van kihez - figyelmeztetett.

Forgattam a tekintetem. Mindjárt elmormolok magamhoz egy imát, és mivel rólam van szó, még időt is szakítok, hogy meghallgassam.

Egyenesen az átjáróba repültünk. A gépünk komoly nyomás alá került, a tértorzulás alaposan megkínzott még engem is, tagjaim sajogtak az ellentétes erőhatásoktól, amik darabjaimra akartak tépni a hajóval együtt. Az ugrás vonszolt minket a túlvég felé, és az ablakon át tisztán láttuk, amint a kinti tér megnyúlik, és ahogy a csillagok fényei vonallá préselődnek. A görbület során átnyargalhattunk jó pár galaxison, mert a szivárvány számtalan változata villódzott a szemünk előtt.
A túlvégen álló kapun úgy repültünk ki, mintha valaki áthajította volna a hajónkat rajta. A lendület hatására messze sodródtunk a kijárattól. A motor búgása feszült csendé enyhült. A színek kavalkádját vaksötét váltotta fel.

Fejben elmormoltam a varázst, ami egy időre elrejthet Heimdall elől, bár szinte zsigeri fájdalmat okozott a szemfényvesztő mágiám használata egy ilyen kellemetlen megpróbáltatás után. Kellett némi idő, mire hozzászoktam a sötétséghez. A többiek mozdulatlan feküdtek az üléseikben. Eltelt néhány kíméletesen csendes perc, majd elsőként Rocket kezdett mocorogni. A fejemet eddig ért kínzó hatások követkeményeként késszúrásszerű fájdalomként hasítottak a halántékomba. Lüktetett a koponyám, a fülem sípolt, de a csillagtánc legalább eltűnni látszott a perifériámból.

- Hé, potyautasok. Ébresztő! - vinnyogott a rágcsáló a pilótaülésben. Számomra kész kínzás volt a hangja. Szörnyen nehéznek éreztem a tagjaim, a szemem égett, és a félhomály csak rontott a helyzeten, így inkább tenyerem takarásába rejtőztem. Ujjbegyeimmel óvatosan masszíroztam a homlokomat.

- Jól vagytok? - érdeklődött Sigyn. A hangjából ítélve ő sem lehet túl rózsásan.

- Szörnyen fáj a fejem, de azt hiszem, nincs nagy baj – nyögte halkan Judyt.

Egy ideig csendben maradtak, éreztem, hogy talán a válaszomra várnak, így lassan bólintottam. A legkevésbé sem vágytam társalgásra. Bőröm furcsán bizsergett a varázslatom hatására. Önmagam árnyéka voltam, mintha kívülálló lennék, aki nincs is jelen a pillanatban. Szörnyű, idegtépő érzés volt, de csúnya mellékhatása ez a túlcsordult mágia használatnak.

Magamban összegezve a dolgokat rá kellett ébrednem, hogy rosszullétem nem is oly' váratlan. A vírus, amit le kellett gyűrnöm; az eskü, amit alig egy órája Sigynnel kötöttem; a térugrás és most ez az árnyék varázs, túl sok erőmet emésztette fel egyszerre.
Nem csak bizseregtek, fájtak a tagjaim, így próbáltam elterelni figyelmem, és a többiek üres fecsegésére koncentráltam.