Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 2. Fogságban

Alig pár pillanattal később tértem magamhoz, a két fős csapat még mindig tanakodott. A kis szőke midgardi a sebemet vizsgálgatta.

Körbe pillantottam és igyekeztem jobban megfigyelni a helyet, mint első döbbenetemben sikerült.

A belsőtér letisztult, és egyszerű volt. Fehér falak, plafon és padló. Szemeimet zavarta ez az egységes, erős fényár és a világos burkolat. Egyáltalán kinek jut eszébe, mindent egyetlen színnel borítani? Elmeháborodottakat nevelnek? Az ide vezető folyosók padlóját legalább színek tarkították, de ettől az ingerszegény kialakítástól szédült a fejem. A cella folyosóját semmi díszítés, dombormű vagy dekoráció nem ékesítette. Börtönnek mondhatni jól szituált és meglepően tiszta, bár a cellákat még nem láttam, szóval nem kell elhamarkodni.

Rezgar a velem szemben lévő falhoz lépet és nyomkodni kezdte, mint egy ütődött, de ekkor szöveg és képek jelentek meg rajta.

Szóval, az egy képernyő!

Alaposabban meg akartam figyelni mit művel rajta, mikor egy kellemetlen szúrást éreztem a combomban.

– Hé, mit művelsz? Szó nélkül a combomba nyomtad a fecskendőt?

– Igen. De ez egy vérzéscsillapító gyógyszer. Már nem is fáj, igaz? – mosolygott rám tökéletesen ártatlanul, boldogan. Lehet alapból hibbant a szerencsétlen.

– Tényleg nem. – A vérzés elállt, és már a szúrás helye sem fájt annyira. - Ez lenyűgöző. - Őszintén meg tudnak lepni ezek a halandó találmányok. Talán mégsem olyan reménytelen bagázs, mint eddig gondoltam.

– Ugye? Egy-kettőre jobban leszel, hidd el – simogatta meg a karomat megnyugtatóan. Na, nem mintha eddig a szívbaj kerülgetett volna.

– Mindjárt hozok a kötszeremből, ne mozdulj.
Sietve ugrott fel, és hagyott magamra, hogy gyorsan eltűnjön a közeli kanyarban.

– Tudod Loki, - fordult most felém a muspelli alak – nálunk van néhány szokás, amit saját érdekedben jobb, ha betartasz.

Magasba szaladt a szemöldököm. Halandók szabályai szerint éljek? Nem tudja, kivel beszél.

– Hallgatlak.

– Itt a kóterban nem firtatjuk egymás származását. Sem népét. Sem családját. – Visszanyeltem hangos kacajom. A társaság feléről sütött, melyik bolygó szülötte, de persze. Hunyjuk szemet fölötte. Szóval, bólintottam. Végül is Asgardi vagyok. Az ittlévők kis hányada istennek tartja népemet, a másik meg kivégezne, ha tudná, hogy onnan származom. Még szép, hogy nem firtatjuk.

– Nem teszünk megjegyzést a vallási, étkezési, pihenési szokásokra.

Újfent bólintottam.

– És nem beszélünk a vagyonról. Csakis a fogadások kapcsán.

– Mégis miben fogadtok? Mind rabszolgák vagytok. – Egyszerre morrantak fel a szó hallatán.

– Foglyok vagyunk, épp ahogy te. – Javított ki, Rezgar. – Az őrök időnként beküldenek közülünk valakit a Senkik Arénájába, ahol megküzdünk az életünkért.

– Halandók kényük kedve szerint másokat ugráltatnak, akár az életükkel is játszanak. Felénk ezt rabszolgának hívják. – Asgardban már rég nincsenek, de hallottam már, hogy más világok miként bánnak velük. – Szerintem minden ismert világ, így nevezi ezt.

– Te ne nevezd így.

– Fogolyként, hogyan tesztek szert vagyonra, amivel fogadtok?

– Ha nyersz, kreditet kapsz, amiért ételt, gyógyszert, és más dolgokat vásárolhatsz saját ellátásodra. De fogadhatsz is vele, ahogy az urak teszik.