Feel Invincible [Folyamatban]

[Sigyn] - 7. A szabadság ára

Én sprinteltem elől, mert közel harcban kettőnk közül én voltam használhatóbb. A folyosó fordulójához érve láttam egy közelgő alak árnyékát, így kihasználtam a meglepetés erejét. Féltérdre ereszkedve csúsztam elé, és azonnal lendítettem a fegyveremet deréktájban. Támadásom pillanatában mégis megrekedt bennem a levegő, mikor felfogtam, hogy Loki áll előttem, és már túl késő. Egyetlen mozdulattal szeltem kettébe a lándzsámmal. A penge átsuhant rajta, mintha csak a levegőt hasította volna. Teste smaragd fényben izzott fel a vágásom mentén, majd egyszerűen a semmivé foszlott, akár egy árnyék. Döbbenetemben mozdulni sem tudtam. Tucatnyi kérdés futott át bennem e pillanatban. Mi volt ez? Egy látomás? Az igazi Loki? Vagy csak képzelődtem? Tényleg megöltem őt? Az ő népe csak így eltűnik mikor meghal? Ekkor megpillantottam a folyosón egy felénk kocogva közeledő szörnymaszkos katonát, aki megpillantva minket megállt és egy hasonlóan zöldes fényár kíséretében Lokivá változott. Rám mosolygott, amint felfogta mennyire ledöbbentem a történteken.

– Nyugalom, én vagyok!

– Loki! Jézusom, azt hittem...

– Hogy megöltél? – terült még szélesebb vigyor ajkaira, szinte pimaszul csillantak meg acélkékjei, mint aki élvezi a helyzetet. – Ez aranyos, de az közel sem ilyen egyszerű.

Annyira megijedtem, hogy mikor felfogtam az egész mindössze egy illúzió volt, egy egyszerű szemfényvesztés odarohantam hozzá és szorosan megöleltem. Fogalmam sem volt miért örülök neki ennyire, de már mikor megpillantottam őt megnyugtatott a jelenléte. Kha'ial olyan régóta kóvályogtunk ezen a pokoltanyán, hogy már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is kijutunk. Ezért szörnyen jól esett egy ismerős arcot látni, még ha Lokit alig egy napja ismertem, nagyon megnyugtatott a jelenléte. De az örömöm egyoldalú volt. Ő nem ölelt vissza, csak feszülten ácsorgott, egész testében ledermedt az öleléstől, mint akinek ez roppant kínos.

– Jól van, nincs semmi baj – lapogatta meg a karomat.

Gyorsan leesett, hogy bizonyára nem értékeli az ennyire közvetlen testi kontaktust, ezért zavaromban sietve eltoltam magamtól, talán túl gyorsan is. Még a személyes teréből is kihátráltam.

– Dehogy nincs! Ne csinálj többé ilyet! – aztán egyszeriben lelibegett, hogy rég a többiekkel kéne lennie. – Egyébként mit keresel itt?

– Érted jöttem – vont vállat, mintha mi sem volna természetesebb. Menten dobok egy hátast. Így a szemembe hazudni!

– Ő a férjed? – lépett mellénk Kha'i.

– Hogy mondod? – érdeklődött Loki is pontosítást várva.

– Dehogy!

Ez mégis hogy merült fel benne? Hogy lehetne bárki is valaki rokona? Még csak nem is egy népből származunk. Ő milyen zárkában kuksolt eddig? Értetlenül ráztam a fejem. Az viszont sokkal jobban furdalta az oldalam Loki valójában, hogy is került ide, ezért gyanakvón mértem végig.

– De most komolyan. Miért vagy itt? Hol vannak a többiek?

– Komolyan érted jöttem. Meg. A holmimért – ismerte be nagy nehezen. Már mindent értek, de vajon minek kellett a körítés?

– Értem. Az tiszta, hogy nagyjából tíz perc és felszállnak a hajók?

– Persze. De oda érünk – jelentette ki teljes bizonyossággal. – Csak kellene a holmim. Itt van a raktár részlegen. – mutatott a folyosó átellenes irányába. Mintha az volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy még gyorsan elugrunk a kabátjáért a ruhatárba.

– Nincs idő a gönceidet keresgélni. – világosította fel Kha'i. A számból vette ki a szót.

– Ez tényleg ennyire fontos? – faggattam. Tudtam, hogy ennél azért több ész szorult belé, és nem lesz olyan hülye, hogy kockára tegye az életét néhány pótolható holmiért. Szóval tudni akartam a teljes igazat.