Feel Invincible [Folyamatban]

[Loki] - 7. A szökés

Mikor a két őr átlépte a kaput az összes rab egyként fordult feléjük.

– Ellenőrzés! – dörögte az alacsonyabb, mire néhányan kelletlenül felkeltek a földről, mégis hozzám hasonlóan, sokan mozdulatlan csendbe burkolództak. – A fületeken ültök csótányok? Sorakozó! – üvöltött ránk bájosan.

Felszólítására egyszerre mozdult meg a tömeg. Kinyújtóztattam elgémberedett tagjaim, és lassú, kelletlenül tettem eleget az elvártaknak. Rezgar kicsit előrébb nyomult, mint mindig, a csapat védőreként most is elsőként akart információt szerezni.

– Te ott, százhuszoneggyes – mutatott egyenesen Egatra. – Döcögj csak ide – intette magához.

A nagyszájú adta az értetlent egy ideig, de kénytelen volt közelebb menni.

– Most mi lesz? – súgtam az előttem feszülten ácsorgó szőkeségnek.

– Nem igazán tudom... – tátogta felém szinte hangtalanul és hozzá hasonlóan sokakból éreztem az erős nyugtalanságot.

Zaeden sem mozdult a közelünkből, egyedül Nereza sorolt előrébb.

– Minden nyomorultat látni akarok – intett minket közelebb, de alig mozdultak néhányan. – Mutasd – ragadta meg az alacsony tag Egat csuklóját, majd a bilincsét kezdte vizsgálgatni. Forgatta, majd egy eszközt húzott elő zubbonya alól, amivel ellenőrizte a karperecet, de amit látott nem volt a kedvére.

– Mit műveltél? – ragadta meg grabancánál fogva. Egat értetlenül meredt vissza.

– Itt meresztettem a seggem, mint mindenki! – látszott, hogy sejtése sincs, de a katona nem hitt neki.

– Na, köpjed szépen, mit buheráltatok? – kicsit megrángatta a Xandarit, hátha kirázza belőle az igazat, de a nyomorultnak láthatóan fogalma sem volt, mit akar tőle az őr. Mindenki más mély csendben hallgatott.

– Szedd össze őket! Kezdve a kétszázhatossal – szólt hátra a nagydarab társának, míg markával sakkban tartotta kiszemeltjét. – Majd odakint csicseregtek. Úgy fest itt nagy a pofátok – sziszegte, Egat segélykérőn pillantott felénk, mielőtt válaszolt.

– Az életemre esküszöm, fogalmam sincs, miről van szó.

– Pont azzal fogsz fizetni! – ragadta torkon a nyomorultat. – Mindenkit ki vallatunk, és ha kell, az egész bagázs a kínpadon végzi! – üvöltött magából kikelve.

Egyetlen kézzel emelte meg a rabot a torkánál fogva. Egat levegő után kapkodott, kezei rémülten kapaszkodtak az őr karjába, aki csak erősebben fogta a nyomorultat. Mind döbbent értetlenséggel meredtünk a magából kifordult katonára. Társa is megelégelhette a stílusát, mert erélyesen indult felé. Azt hittem, leállítja a tombolását, mégis gyanúsan ügyelt rá ki kerülje a látóterét. Közvetlenül a háta mögött állt meg, öklét társa tarkójához nyomta, és mielőtt az felfoghatta volna mi is történik, a nagydarab csuklóvédőjéből kipattant egy kés, átdöfve a csigolyákat, a tarkójától a torkáig. Egat arcát betemette az őr vére. Judyt felsikkantva kapta kezeit szája elé. A hirtelen gyilkosság elborzasztotta. Sokan lélegzet visszafojtva meredtek a jelenetre, míg az őr kirántotta a tőrét társa torkából. Egat nyakát elengedték a katona görcsös ujjai, akivel együtt dőlt a földre. A torkát szorítva a páni félelemtől dermedten meredt az előtte heverő őr holttestére, majd felé magasodó gyilkosra, aki egyetlen mozdulattal rázta le a pengéjéről a vért. Elhűlten figyeltük a jelenetet, senki sem kapcsolt, hogy tenni kéne valamit, és mire Rezgar megindult volna az élve maradt őr felé, ő tömeg felé fordult, és lekapta magáról álarcát.

– Na, pucoljunk innen.

Rezgar megtorpant, mikor a férfi felfedte kilétét. Judyt szinte rögtön előre rontott a tömegen át és szorosan ölelte meg az alakot.