Deathlyn...🔯BEFEJEZETT🔯

🔯09.🔯

Amikor reggel felkeltem iszonyatosan rossz kedvem volt.Semmihez sem volt kedvem,fáradtnak éreztem magam,letörtnek.Folyamatosan kerülgetett a sírás és egyszerűen azt éreztem hogy nem akarok felkelni.Eszembe jutott minden,az előző iskolám,a barátaim,az otthonom,Seth...
Volt bennem egy olyan érzés hogy én nem ide való vagyok és hogy nem tartozom a srácok közé.
Egy pillanatra megfordult bennem,hogy kihagyom a sulit és megpróbálok lógni,de eszembe jutott apa tegnap esti kikészülése és meg sem akartam kockáztatni,hogy esetleg mégjobban felidegesítsem.Végülis kikeltem az ágyból,elkészülődtem és elbattyogtam az iskolába.Nem vártam meg a kapuban Bonniet,mint ahogy szoktam,csak felmentem a terembe és beültem a sarokba.Kicist egyedül akartam lenni.Próbáltam a könnyeimet visszatartani,hogy a többiek ne lássanak sírni.Ez nagynehezen sikerült.

Nemsokára beszivárogtak az emberek a terembe.Én felpattantam a sarokból,és gyorsan felültem a padra,ahol üldögélni szoktunk a többiekkel.
-Nem tudom hol lehet,nem láttam a kapuban...-hallottam Bonnie kétségbeesett hangját.
Hirtelen berontott az ajtón és ijedten körülnézett.Amikor kiszúrt engem azonnal odarohant és megölelt.Mögötte voltak a többiek is.
-Detka hol a francba voltál,ott vártalak a kapuban?!
-Ne haragudj...csak hamarabb bejöttem...
-Történt valami?-ült le mellém Serena.
-Nem semmi...-feleltem egy mosolyt erőltetve az arcomra.
A csajok furcsán néztek rám.Látszott rajtuk hogy nem hisznek nekem.
-Biztos?-kérdezett vissza Bonnie.
-Persze...biztos-feleltem de ekkor már nem tudtam mosolyogni.
Csak felálltam a padról és a helyemre sétáltam.Lebasztam a táskámat a pad mellé és levetettem magam a székre.Lehajtottam a fejem és a kezemre raktam.Visszafolytottam a folyamatosan kitörni akaró sírásomat.Valaki megérintette a karomat,amire felkaptam a fejem,melyen már az eslő könnycseppek elindultak.
-Na jó,most szépen elmondod hogy mi történt!-ragadta meg Bonnie a karomat és kirángatott a terem egyik sarkába.
Lehuppantam a földre és ekkorra már sírtam.Bonnie és Serena mellettem guggoltak és várták hogy elkezdjek mesélni.
-Csak...annyi történt hogy összevesztem apával,meg rettenetesen honvágyam van.Imádlak titeket de nem érzem magam ide valónak.Nem tartozom közétek.Hiányoznak a régi barátaim,az otthonom...-hadartam és csak bőgtem összekuporodva.
A csajok tátott szájjal hallgatták amit mondok és sokként érte őket minden egyes szavam.
-Detka ez hülyeség hogy nem tartozol ide.Mi itt vagyunk és szeretünk téged.Tudom hogy nehéz most neked ez a költözés.De ne feledd el hogy mi itt vagyunk és segítünk,oké?-vigasztalt Bonnie.
Én felpillantottam rá és mindkét lányt szorosan átöleltem.Kicsit megnyugodtam,de a rossz kedvem nem ment sehova.Visszamentünk a helyünkre,mivel kezdődött az óra.Történelmünk volt,szóval a Mr. Ross féle,"semmi értékelhetőt nem csinálunk órán" elvet követtük és elvoltunk mint a befőtt.Mr. Ross berakott valami filemt,amit konkrétan ő és a két nyomi gyerek nézte,rajtuk kívül mindneki valami mással foglalkozott.Én effektíve azzal,hogy kisírtam magamból mindent és lehajtott fejjel bambultam a földet.
-Helloooo!-szólalt meg hirtelen valaki.
Én felkaptam a fejem és láttam hogy Andrew dumál Serenával.
Hülyéskedtek és ebből következett hogy Andrew a maga sajátos vontatott hangján "Hello!"-t szajkózott.Amikor Serena meglátta hogy őket figyelem hirtelen megszólalt.
-Dethlynnek mondd!-mutatott rám.
Andrew felém fordult és gondolom meglátta az elfolyt szemfestékem és a búvalbaszott fejem.Kikerekedett szemmel,az előző vontatott hangon mondta:
-Hellooooo!
-Hello...-feleltem egy apró mosollyal.
Ő ekkor hirtelen felkiáltott.
-CSÓKOLOM!
Erre felrezzentem és azon kaptam magam hogy nevetek.Csak bámultunk egymás szemébe mosolyogva és hirtelen megfeledkeztem minden gondomról.Mostmár mosolyogtam és nem éreztem magam letörtnek.
Ekkor kicsengettek és Andrew kiment szünetre.Én csak ott ültem és néztem ki a fejemből.
-Mi a frász történt most?-kérdeztem Serenától,aki közben ott állt és vigyorogva figylet minket.
-Csak annyi,hogy Andrew felvidított.Csupán csak ennyi-nevetett és kimentünk mi is szünetre.

A szokásos helyünkön ültünk és beszélgettünk.Nekem mostmár sokkal jobb kedvem volt.
-Látom Detka mostmár nem szomorkodsz-jegyezte meg Bonnie mosolyogva.
-Hát...nem...-feleltem szintén mosolyogva.
-Na és kinek köszönhetjük hogy felvidított?-vigyorgott Dima.
-Mintha nem tudnád-nevettem.
-Annyira várom már a pénteket-dűlt hátra Serena.
-Én is-feküdtem én is mellé.
Már csak két nap.Két nap és elmegyünk az eslő közös programunkra a srácokkal.Talán még semmit nem vártam így eddigi életemben soha...

Sziasztok démonkáim!
Here is the next episode!Remélem hogy tetszett nektek és köszönöm hogy elolvastátok!
Találkozunk legközelebb!

PEACE out!💙