Deathlyn...🔯BEFEJEZETT🔯

🔯31.🔯

Teltek,múltak a napok.A nagy bulinknak,már lassan egy hete.Azóta sokminden történt.Andrew és én összejöttünk,Dima és Serena is jobban összeboronálódtak,Seth rengetegszer eljött meglátogatni és már elég jól kijön mindenkivel,kivéve Dimával.Valahogy mindig megtalálják azt a témát amivel tudják húzni egymás agyát.A suli is nemsokára kezdődik,így többet tudunk majd találkozni.Seth ugyanabba az osztályba fog járni,amibe mi és ennek én rettenetesen örültem.A családom nem jött rá hol vagyok hálistennek,így nyugodtan éldegélhettem Andrewnál,akinek a szülei két hónapra elutaztak.Úgy éreztem minden rendbejön körülöttem és teljesen elfelejthetem apámat és a terrorát.A sebeim soha nem gyógyultak be teljesen,a hegek még mindig ott virítottak a karomon és a hátamon is.Minden nap amikor Andrew kiszúrta őket csak dühösen bólogatott és azt szajkózta.
-Megbosszuljuk hogy ezt tette veled.
Én mindig ráhagytam,mert legbelül nem akartam apával újra találkozni semmi esetre sem.Viszont...Eszembe jutott hogy a suliban nem leszek biztonságban.Ha elkezdek iskolába járni,onnantól apának már csak egy hajszálnyit kellene megerőltetnie magát hogy megtaláljon.De reménykedtem benne hogy igazán nem is akar megtalálni.Elvégre ha nem szeretett,akkor minek akarná hogy hazaköltözzek.Persze,hogy rajtam töltse ki a dühét...Vajon anyáékkal mi lehet?Mi van ha apa már halálra verte őket és mind ott fekszenek a pincékben egy faládában?

Elhesegettem ezeket a gondolatokat és próbáltam arra koncentrálni ami most van körülöttem.Andrew.Ő lett ebben a pár napban a mindenem.A támaszom,a jókedvem és a szeretőm.Tudtam hogy nélküle nem lenne hol laknom,nem lenne senkim igazán.Nem tudtam elképzelni hogy elveszítem vagy nélküle kéne élnem.De féltem tőle.Seth is megmondta,Andrew halandó.És igaza van,nagyonis igaza.Egyszer megfog halni,ha tetszik ha nem.Én pedig vagy beleőrülök a bánatba vagy öngyilkos leszek.Majd meglátom...de ha így nézzük egyik sem valami kifizetődő hosszútávon.Viszont egyet megfogadtam magamban,ha ő megy,megyek vele én is...

*Néhány nap múlva,a suli első napján,a tavasziszünet után*

Reggel az ébresztőmre keltem.Andrew mellettem aludt és nem nagyon érdekelte az ébresztő.Én csak kinyontam a zenét és felültem az ágyban.
-5 perc szundi,nem több!-mondtam Andrewnak és legaloppoztam a konyhába.
Hatalmasat ásítottam és feltettem egy kávét.Amíg vártam hogy lejöjjön,megnéztem az üzeneteimet. Tegnap beszélgettünk a srácokkal és azt olvastam vissza.

"Bonnie megváltoztatta a csoport nevét:The others"

Dimithry:
Ezt így why?😆

Bonnie:
Mi vagyunk a többiek.Ez lesz a nevünk😁

Serena:
Nekem bejön.Találó.

Deathlyn:
Nekem is tetszik

Roy:
Azon még nem gondolkodtatok hogy holnap suli?

Carlos:
Akar a fasz sulira gondolni😂

Deathlyn:
Ott a pont!😆

Bonnie:
Mondjuk ja...A többieknek nem feltétlenül kéne mindenről tudniuk.Nem?

Serena:
Dede.Sőt.Szeretném ha semmiről nem tudnának.Nem akarok a hülye kérdésekre válaszolni egész nap.

Dimithry:
Serenának igaza van.Szerintem ne mondjunk erről semmit.Nem kell tudniuk sem rólunk,sem Detkáról meg Andyről.

Andrew:
Támogatom az ötletet

Deathlyn:
Me too

Serena:
Szuper,akkor nem beszélünk róla.Megtartjuk magunknak😊

Deathlyn:
Pontosan!👌

Leraktam a telefont és kiöntöttem a kávét.Egy bögrével a kezemben elindultam vissza a szobánkba.Letettem az ágy mellé,a komódra és kinyitottam az ablakot.
-Gyere Andrew!Nézd milyen szép tavaszi napunk van!-nevettem és elhúztam a sötétítőt.
Andrew fájdalmasan kapott a fejéhez és húzta magára mégjobban a takarót.Én felugrottam az ágyra és elkezdtem leráncigálni róla a takarót.
Ő nem volt hajlandó elengedni,így addig rángattuk amíg én el nem vesztettem az egyensúlyomat és le nem dőltem az ágyról.Andrew is esett velem és telibe rámzuhant takaróstul,mindenestül.
-Na most ki esik rá kire?-nevettem és megütöttem Andrew vállát.
-Te rántottál le az ágyról-mosolygott kómásan.
-Hát,úgy tűnik ez már így marad.Nem mossuk le magunkról hogy folyamatosan egymáson kell kikötnünk.Legközelebb ha valamelyikünk elesik azért sem fogok rádesni.Direkt figyelek majd rá.
-Na azt majd meglátjuk.Amennyire ismerlek,leszel olyan szerencsétlen hogy engem megtalálsz,ne aggódj-nevetett fel.
Én csak kedvesen,nőiesen nyakon vágtam és feltápázkodtam a földről.

Nagy nehezen összeszedelőzködtünk és elindultunk a suliba.Út közben végig fogtam a kezét,egy percre sem engedtem el.Titokban akarjuk tartani a kapcsolatunkat,legalábbis nem akarunk feltűnősködni,ezért próbáltam közel menni hozzá,hogy azért csak úgy szolidan fogjam a kezét.Amikor odaértünk a suliba rögtön Serenával és Dimával futottunk össze.Meglepetésünkre ők is hasonlóan jöttek mint mi.Miután köszöntünk nekik együtt indultunk el a terem felé.Kezdődhetett az első sulinapunk egy hosszú kihagyás után...

Sziasztok démonkáim!
Itt is lennék a következő résszel.Remélem hogy tetszett nektek és köszönöm hogy elolvastátok!
Találkozunk legközelebb!

PEACE out!💙