BNHA - Oneshots [KÉRÉSEK ZÁRVA]

Brilliáns

Villain Deku X Bakugo

Kookendry kérésére

Az éjszaka a város bulinegyedében vad és félelmetes, ha az ember nincs hozzászokva. Mindenhol zaj, idegen, gyanús emberek, az épületek falánál kidőlt részegek és drogosok. Megzabolázhatatlan rohanás, sötét figurák és kisminkelt utcalányok várják az érkezőket.

Izuku tudta, ez itt az illegális üzletek, bűntények és hazugságok japán melegágya. A közönséges emberek azért térnek be ide, hogy kicsit kiszabaduljanak a mókuskerékből, de a többség fél. Rettegnek a lelepleződéstől és az idegen környezettől.

Hiszen tudták, hogy ne tudták volna; a Zöld Démon is itt tanyázik.

Midoriya felé senki nem nézett. Ő birtokolta az egész utcát, így teljes nyugalommal szívta a cigijét az egyik épület impozáns, giccses erkélyén, ami az utcára nézett a füsttől kissé sötét, rózsaszín művirágaival. Erre az épületre kellett pompa, a bűbájosság... elvégre egy sztriptízbárat mindig is belengte a kurvák mézesmázas, édesen bűzlő varázsa.

Izuku belenyomta az egyik műanyag cserépbe a csikket, és unottan visszament a meleg, parfümillatú szobába. Ide csak ő jöhetett be. Csak az övé volt az íróasztal és a képek, a félig üres könyvespolc, a lezárt kartotékszekrény és az ágy – meg persze azé, akivel ő meg akarta osztani.

Mivel lentről feldübörgött a zene, ami egész éjjel szórakoztatni kívánta a nézőket, nagyot sóhajtott és az üres helyiséget maga mögött hagyva lebaktatott a lépcsőn. A színpad mögé ért, oldalt lelépett a nézőtérre. A sarokból pont rálátása nyílt a műsorra.

A rúd körül táncoló kecses, hajlékony és kifejezetten alulöltözött fiú mindenki tekintetét magára vonzotta, nem ok nélkül. Szőke haja, kidolgozott teste, karcsú dereka és fehér bőre a legegyenesebb erkölcsű embert is próbára tette volna. Mikor Izuku felé fordította csinos arcát, s találkozott a tekintetük, halványan elpirult.

Bakugo Katsuki nemhiába volt a hely büszkesége, hiszen a szépségén kívül a Démon kegyeit is elnyerte. Mindenki tudta, hogy ő csak táncol. Aki eddig megpróbált közel férkőzni hozzá, esetleg hozzáérni, annak a hulláját a tenger mosta ki egy hét múlva a kikötő partjára.

Mint egy hibátlan, fehér brilliáns, úgy tündökölt ebben a mocsokban fuldokló világ tetején.

Az előadása végén egy pillanatra sem foglalkozva az őt éljenző tömeggel, hosszú léptekkel levonult a színpadról.

Izuku is visszament a sötét függöny mögé, és Katsukira mosolygott.

– Ügyes voltál.

– Mint mindig – bólintott a szőke, és a fejéről leszedte a nyuszifüles hajpántot. – Máris hiányzom, azért jöttél?

Az incselkedő hangnemre Izuku felmordult, és Katsuki mögé lépett. A fiatal férfi az asztala tükrén keresztül a szemébe nézett, és a csuklóira kulcsolta vékony ujjait, ahogy Izuku végigsimított meztelen mellkasán.

– Okos tipp – susogta a fülébe. – És ha sokáig még így maradsz, a következő körödre fájó seggel fogsz riszálni.

– Most van egy szabad tizenöt percem – dőlt előre Katsuki, és habár látszólag csak a rúzsát frissítette, feszes fenekét – amit csak egy vékony, fekete tanga fedett – Izuku már enyhén feszülő nadrágjához nyomta.

– Ez volt a végszó, te számító kis ribanc? – morogta Midoriya, és ráhajolt Katsukira.

– Csak a tiéd vagyok, Deku... Mellesleg nem érdekelne, hogy miként mozognék a parketten közvetlen utánad? – susogta a fiú. – Viszont siess, már csak tíz percünk van.

– Engem ne siettessen senki – vágott vissza Izuku, és Katsukit megragadva elindult felfelé.