BNHA - Oneshots [KÉRÉSEK ZÁRVA]

Vetélytárs - 2

– Öhm... Midoriya...

– Tessék, Kaminari-kun? – fordult felé a megszólított, aki épp a szobája felé tartott.

Denki fejében különféle forgatókönyvek zajlottak le erről, de első körben nem gondolta ennyire nehéznek.

– Izé... v-van kedved eljönni velem vidámparkba...? – hebegte. – Nyílt a városban nemrég egy új, és gondoltam elmehetnénk...

– Persze! – bólintott lelkesen Midoriya. – Mikor mennénk? Nekem jó a holnap is.

– A-Akkor holnap, az úgyis szombat... induljunk délelőtt tízkor az iskolakaputól, az jó, remek, köszi, szia!

Olyan sebességgel száguldott végig a folyosón a szobájáig, hogy Iida is megirigyelhette volna. Meg se várta, hogy a kis brokkoli választ adjon... mi van, ha az az időpont nem jó neki?

A telefonja ekkor azonban csipogott egyet. A kijelzőn Midoriya neve villant fel. Az osztály chaten kívül a fiú most írt neki először.

Nekem megfelel

Rövid, lényegre törő üzenet. Denki elsápadt szőke tincsei alatt. Mi van, ha most Midoriya totál lúzernek tartja? Ha mogorván fog eljönni? Vagy ami még rosszabb... elhozza magával Todorokit?!

Denki megrázta a fejét. Ugyan, miért hívná el Midoriya Todorokit? Uraraka szerint nem szereti őt. Semmi logika nem lenne a dologban.

Persze, hogy logikusan butaság volt, de amikor az ember izgul, főleg ha az ember szerelmes az egyik osztálytársába, akinek az évfolyam legjóképűbb fiúja is udvarol... akkor az ember nagyon sok rossz dologra tud gondolni. Denkiben az is felmerült, hogy inkább lemondja az egészet.

Durcásan felmordult, és gondolatban felpofozta magát. Megígérte magának, hogy nem fogja feladni a szerelmét, igaz?! Akkor ne legyen beszari!

Holnap azért rendesen remegett, mikor Midoriya felé tartott a kapuhoz.

– Mehetünk? – mosolygott rá a zöld hajú.

– Aha...

Denki lassan oldódott fel, de azért örült, hogy a metróból kilépve már folyékonyan beszélgettek egymással. Kiderült, ha a tanulás nem is, de ezen kívül rengeteg közös témájuk volt. Midoriya imádta a hősöket, és Denkinek is megvoltak a maga kedvencei.

Az pedig külön büszkeséget ébresztett benne, hogy Midoriya egy európai hőshöz hasonlította leginkább, akinek a híre Japánig is eljutott. A férfi ereje szintén elektromosság volt, mutatott róla egy képet a jegyzetfüzetében, amit ő rajzolt. Denki kíváncsi volt, őt vajon bekerült-e egy ilyen füzetbe. Midoriya szépen rajzolt, ha a hősökről volt szó.

A vidámpark hatalmas volt. Jegyvásárlás után először azt se tudták, hova menjenek először.

– A hullámasút van a legközelebb – javasolta Midoriya. – És ha ezen az úton haladunk végig, akkor minden nagyobb látványosságot meg tudunk nézni, és beugorhatunk az ajándékboltba is, és meg tudom nézni, van-e limitált All Might figura...

Az élmény hatalmas volt. Midoriya az ijesztőbb vagy vadabb játékoknál rettentően izgult, a kísértetházban mindentől halálra rémült; Denkinek külön örömet jelentett az, hogy a fiú minden egyes ilyennél ösztönösen belé kapaszkodott, és addig nem engedte el a kezét, amíg meg nem nyugodott.

A vidámpark tava mellett ebédeltek egy kis büfében, és délutánra mindketten alaposan kifáradtak.

– Fú, alig várom, hogy visszaérjünk, és aludjak egy jót – nyújtózott nagyot Denki.

– Igen, én is kifáradtam – mosolygott Midoriya, kezében az üdítős poharát szorongatva.

Denkinek eszébe jutott, hogy mit mondott neki Uraraka.

– De persze élveztem! – tette hozzá gyorsan.

– Ideges vagy? – kérdezte meghökkenve Midoriya. – Fáj valamid?

– Nem, nem semmi, dehogy...! Csak nagyon jó volt a mai nap, ennyi – Denki kezdte túlreagálni a helyzetet, és ez Midoriyának is feltűnt.

– Nem kell tettetned... – motyogta.

– Mi? – hökkent meg Denki.

– Kaminari-kun, gondolom azért hívtál el magaddal, mert Todoroki-kunt nem merted, és így inkább velem mentél, hogy több dolgot tudj meg róla rajtam keresztül... – motyogta Midoriya, és szomorúan lesütötte zöld szemeit.

Denki erre megtorpant az út közepén. A U.A. melletti parkon vágtak át éppen, hogy elérjék a főkaput. Nyugaton a nap vörösre festette az eget. A tavaszi rügyeket hozó fák között futó kis ösvényen Midoriya is megállt, és kérdőn nézett Denkire.

– Kaminari-kun... valami rosszat mondtam?

– Most már teljesen értem, mire célzott Urarka – nevetett fel a fiú. – Te jó ég...

Midoriya meghökkenve meredt rá. Bizonytalanul megmarkolta a táskája vállpántját.

– Kaminari-kun...?

– Midoriya – nézett rá halálos komolysággal Denki. – A francot érdekel engem Todoroki. Azért hívtalak el, mert... mert szeretlek. Szeretem azt, ahogy mosolyogsz, ahogy nevetsz, szeretem azt, amilyen okos, önfeláldozó, erős és tettre kész személy vagy, aki minden erejével küzd az álmaiért. Szerelmes vagyok beléd, mert csodálatos vagy.

Könnyebb volt kimondani, mint hitte. Már csak a reakciót kell túlélnie...

Midoriya döbbenten meredt rá pár pillanatig. Denki azt hitte, felpofozza, vagy valami hasonló, de a fiú végül csak minden átmenet nélkül sírni kezdett.

– Midoriya!

Denki úgy megrémült, hogy a táskája is leesett a válláról, ahogy Midoriyához ugrott, hogy megnézze, mi baja. A fiú minden teketória nélkül átölelte, úgy zokogott.

– Bocsánat, Kaminari-kun, hogy nem én vallottam be, csak azt hittem... azt hittem neked Todoroki-kun tetszik!

– Az első értelmetlen kijelentés, amit tőled hallottam – mosolyodott el Denki, és repülni tudott volna, mikor Midoriya a könnyeivel küszködve ismét megszólalt:

– Én is szeretlek Kaminari-kun... ez ugye nem értelmetlen kijelentés?

– Többet ér nekem minden tananyagnál, amit Aizawa valaha leadott.