BNHA - Oneshots [KÉRÉSEK ZÁRVA]

Hangsebesség - 2

FireRedFox kérésére

Present Mic hős révén mindig betartotta a biztonságos közlekedéshez szükséges szabályokat, akár gyalog, akár biciklivel, akár autóval volt. Most viszont vagy öt piros lámpán hajtott át, majdnem elgázolt egy embert akit fának nézett, és több helyen is olyan sebességgel vette be a kanyarokat, hogy a keréknyomok az idők végezetéig beleégtek a betonba.

Csikorgó fékkel parkolt le a rádió sugárzási központja előtt, és nem is tudta, bezárta-e a járművet. Csak becsörtetett a hátsó ajtón, végigszáguldott a folyosókon az embereket kerülgetve, akik meglepve pillantottak utána. Mic csak a hajnali és reggeli adásokban volt jelen, hétvégenként néha a délutánt is felvállalta, de az esti műszakváltás után még soha nem látták az épületben.

- Yamada? - fordult felé meglepve a főnöke. - Mit keresel itt?

- Mennyi az idő? - kérdezte Hizashi.

- Mindjárt este nyolc. Hamarosan kezdődik az újabb megszakítás nélküli óra.

- Remek - sóhajtotta a férfi, majd leroskadt az egyik kis fotelba az ajtó mellett, ami abba a hangszigetelt helyiségbe vezetett, ahonnét a zenéket küldték ki és ahol mindig a műsorvezető ült, az esetleges vendégekkel.

- Csak nem találkozni szeretnél a mostani sztárunkkal? - kérdezte csipkelődve a felettese.

- De, pontosan azért vagyok itt, hogy végre lássam őt... - suttogta Hizashi, és fáradtan hátrahajtotta a fejét.

- Oh... - Sakura látszólag nem erre a válaszra számított. - Miért? Szeretnél vele egy reggeli műsort? Szerintem nem fog menni, az is csoda, hogy minket választott.

- Azért választott minket, mert ő is látni akar engem.

- Te meg miről beszélsz?

Mielőtt Mic választ adhatott volna, kinyílt az ajtó, és Shinji társaságában kilépett rajta az, akit olyan rég látni akart.

- Na, hogy ment? - kérdezte rögtön Sakura.

- Prímán! Hibátlan válaszok, semmi ööö-zés, semmi hallgatás... olyan, mintha erre teremtettek volna, (Név)-san! - nevetett Shinji, és lepacsizott a nővel, aki abban a tíz évben szinte alig változott. A haja talán kissé hosszabb lett, de ugyanolyan gyönyörű; a tekintete, a hangja és a kisugárzása pedig még mindig megbabonázó.

- (Név) - tápászkodott fel a fotelből, mire a megszólított felé fordult.

Arcán egy boldog mosoly jelent meg, minden teketória nélkül odarohant hozzá, és megölelte.

- Zashi! - kiáltotta boldogan. - Tudod, mennyire hiányoztál?

- Nem hinném, hogy annyira, mint te nekem - ölelt vissza Hizashi, miközben a gyomrában pillangók ezrei verdestek. Végre újra láthatja, végre újra megérintheti, végre nem csak telefonon kell beszélnie hozzá...

- Oh, bocsi - bontakozott ki (Név) az ölelésből. - A barátnőd gondolom nem örülne, hogy itt ölelgetlek... - motyogta zavartan, és szemlesütve, szomorúan elmosolyodott.

Hizashiban ekkor pattant el az utolsó cérnaszál is. Kezével (Név) álla alá nyúlt, megemelte a fejét, és a következő pillanatban hosszasan megcsókolta.

(Név) ezen annyira megdöbbent, hogy egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni. Végül viszonozta a csókot, amit Hizashi el is mélyített volna, ha Sakura nem nevet fel mellette.

- Úgy látom, tényleg csak miattad volt ez az interjú - kacagott, és rájuk vigyorgott. - Áldásom rátok, gyerekek.

- Huszonnyolc vagyok! - méltatlankodott Hizashi, magához ölelve vigyorgó szerelmét.

- Az én harminchat évemhez semmi se vagy, fiam! - intette le a nő, majd Shinjivel megindultak kávéért.

- Öhm... ezt vegyem úgy, hogy nincs barátnőd? - nézett fel (Név) Hizashira.

- A francokat nincs! Pont most lett, és szívesen elvinném vacsorázni.

- A meghívás elfogadva - kuncogott (Név), és a páros kézen fogva lépett ki az estébe.

Mindketten némán, de megfogadták, hogy soha többé nem fognak szétszakadni.