Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

9. Fejezet

Másnap reggel Levi mellkasán ébredtem. Ő még mély álomban volt, ajkai kissé el voltak nyílva, miközben egyenletesen szuszogott. Akaratlanul is elmosolyodtam látványától, hiszen hihetetlenül aranyos volt, ahogyan kócos tincsei rendezetlenül lógtak szemeibe, arcvonásai pedig teljesen ki voltak simulva, ezzel békéssé téve egyébként szigorú arcát.
Óvatosan lehajoltam hozzá, majd egy lágy csókot helyeztem puha ajkaira, aminek hatására eszembe jutottak a tegnap este történései, amit még most sem igazán tudtam elhinni, hogy valóban megtörtént.

Az éjjeliszekrényen álló órára pillantottam, ami 8:35-öt mutatott. Igazság szerint nagyon éhes voltam, viszont Levi-t semmiképp sem szerettem volna felébreszteni, hiszen ritka alkalmak egyike volt, hogy alaposan szemügyre vehettem őt, miközben nem kellett attól tartanom, hogy vajon mikor teszi ezt szóvá néhány rosszalló megjegyzés kíséretében. Végül azonban úgy döntöttem, hogy megpróbálok még eg kicsit visszaaludni, azonban amint lehunytam szemeimet, mocorgásra lettem figyelmes.

-Mondd, mégis meddig tervezed még, hogy rajtam tehénkedj? Nehéz vagy.-dörmögte álmos hangon.

"Na, pontosan erről beszéltem..."

-Jó reggelt magának is. Igen, nagyon jól aludtam, köszönöm a kérdését.-mondtam szarkasztikusan egy unott szemforgatást követően, miközben arrébb húzódva felültem, ő azonban úgy téve, mintha meg se hallotta volna megjegyzésemet, teljesen más irányba kezdte terelni beszélgetésünket.

-Tudod kölyök... Elég furcsa azt hallani, hogy a történtek ellenére még mindig magázol, főleg azok után, hogy már többször megkértelek arra, hogy a nevemen szólíts.-mosolyodott el haloványan, miközben egyetlen másodperc erejéig lehunyta szemeit, aminek láttán akaratlanul is pír szökött arcomra.

-M-Mintha maga különb lenne nálam. Ugyanúgy kölyöknek szólít, mint ahogyan eddig is tette, pedig már nagykorú vagyok.-válaszoltam kissé zavartan, miközben vöröslő arcomat kissé elfordítottam, hogy ne kelljen szemeibe néznem, arra ugyanis jelen pillanatban egészen biztos, hogy képtelen lettem volna.-Ez valamiféle... Lealacsonyítás akar lenni a maga részéről? Így próbálja a tudtomra adni, hogy hol is van a helyem?-tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdésemet, immáron kissé ingerült hangon, aminek hallatán a mellettem fekvő férfi meglepetten kapta rám tekintetét, ugyanis egészen idáig valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy ilyen dolgokat feltételezek róla.

-Fogalmam sincs, hogy mégis honnan veszed ezeket a baromságokat, de szó sincs ilyesmiről. Azért hívlak kölyöknek, mert hozzám képest még fiatal és tapasztalatlan vagy, de ez nem azt jelenti, hogy lenézlek téged. Viszont ha ez megnyugtat, akkor elárulom, hogy a korodbeliek közül mindenkit ezzel a jelzővel szoktam illetni, szóval nem kell magadra venned. De ha valóban ennyire zavar, akkor megpróbálok leszokni róla.-fordult oldalára, miközben fejét megtámasztva egyik kezében arcomat kezdte fürkészni, valószínűleg valamiféle reakcióra várva részemről.

-Nem kell. Ha tényleg csak ennyi az egész, akkor...-hallgattam el néhány másodpercre, ugyanis borzasztóan nehezemre esett kimondani azt, amire jelenleg gondoltam, de végül mégiscsak sikerült erőt vennem magamon hozzá.-Nyugodtan folytasd... Levi...-mondtam ki végül nagy nehezen, amit titokban már oly' régóta szerettem volna. Éreztem, ahogyan arcom egyik pillanatról a másikra felforrósodik, azonban mielőtt még elegendő bátorságot gyűjthettem volna ahhoz, hogy oldalra pillantsak a mellettem fekvőre, arra lettem figyelmes, hogy egyik kezét tarkómra helyezte, majd gyengéden szembefordítva fejemet sajátjával, ajkaimra hajolt, és lágyan megcsókolt. Ugyan csak néhány másodperc erejéig tartott mindez, ennek ellenére mégis úgy éreztem magam, mintha egy röpke pillanatra a mennyországba kerültem volna.