Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

37. Fejezet

(A fejezet olvasása közben érdemes hallgatni a fent található zenét,hiszen amellett,hogy gyönyörű,segít átérezni azokat az érzelmeket,amiket igyekeztem átadni! Jó olvasást!😊)

🚫Figyelem! Ebben a részben szexuális tartalom található!🔞

Hope

Egy újabb hosszú és fárasztó nap után,amit egyes egyedül kellett töltenem,éppen Emily szobájából sétáltam kifelé,miután nagy nehezen sikerült őt elaltatnom,amikor újból rám tört a sírás. Óvatosan bezártam magam mögött a kisszoba ajtaját,majd a szemközti falnak támaszkodva lecsúsztam a földre és összekuporodtam,miközben átölelve térdeimet karjaimmal,kiengedtem könnyeimet,amik végigfolyva arcomon,végül a kézfejemen landoltak.

"Már 2 napja...Már 2 napja elment,és én azóta nem hallottam felőle semmit. Még csak fel sem hívott,hogy megnyugtasson,hogy minden rendben van vele. Mi van ha...Mi van akkor,ha történt vele valami? Mihez fogok kezdeni akkor?...Levi,kérlek...Gyere haza! Nem bírom tovább nélküled. Képtelen vagyok másra koncentrálni,ha nem vagy itt mellettem. Kérlek szépen...Légy épségben és gyere haza,hogy végre magamhoz ölelhesselek...Annyira hiányzol..."

Ezekre a gondolatokra zokogásom még inkább fokozódott,amit ajkaim összeszorításával próbáltam meg visszafojtani,csak hogy ne ébresszem fel az ajtó túloldalán alvó kislányomat.

"Neki is nagy szüksége lenne most rád. Neki is ugyanúgy hiányzol,mint ahogyan nekem...Egyszerűen látom rajta...Érzem."-töröltem le könnyeimet arcomról,majd lehunytam szemeimet és elkezdtem abban reménykedni,hogy talán a következő pillanatban meghallom annak a férfinek a hangját,akire most a legnagyobb szükségem lenne...Akit a legjobban szeretek.

Épp hogy gondolatmenetem végéhez értem,fülemet hirtelen megütötte az ajtónyitódás,majd pedig záródás jellegzetes hangja. Elkerekedett szemekkel pillantottam föl karjaim takarásából,majd mintha csak az életem múlna rajta,fel is álltam addigi helyemről,majd leszaladtam,hogy megbizonyosodjak arról,hogy nem-e csak a képzeletem űz velem egy újabb kegyetlen tréfát. Azonban amikor orromat megcsapta az a kellemes aroma,amit oly' sok közül is felismernék,majd rögtön ezután a már jól megszokott morgós hang,már biztos voltam abban,hogy Ő lesz az.

-LEVI!-kiáltottam fel megkönnyebbülten,amikor megpillantottam az általam olyannyira szeretett személyt,ahogyan éppen arra készül,hogy feljöjjön hozzám.

-Hope!-kiáltott fel ő is ugyanazzal a hangsúllyal,majd rögtön ezután odaszaladtam hozzá és karjaiba vetettem magam,közben pedig meg sem próbáltam visszafojtani feltörni vágyó örömkönnyeimet. Szó szerint bömböltem a megkönnyebbültségtől,ami miatt Levi a hátam simogatásával és a puszik elhalmozásával próbált meg engem elcsitítani.

-Nyugodj meg,most már minden rendben lesz. Itt vagyok...-suttogta fülembe,majd belecsókolt vállamba.

Fogalmam sincs,hogy meddig ölelkezhettünk így,egyszerűen csak nem akartam őt elengedni. Azt akartam,hogy örökké így maradjunk,hogy örökké érezhessem a teste melegét,az illatát,az érintéseit. Azonban miután a kelleténél egy kissé erősebben szorítottam meg hátát,hirtelen elengedett,majd fájdalmasan felszisszent. Aggódóan pillantottam arcára és ekkor láttam csak,hogy valójában mennyire rosszul néz ki. A hófehér inge teljesen piszkos volt,és néhány helyen át volt ázva a vérétől. Sápadt arcán kisebb nagyobb karcolások helyezkedtek el,szemei alatt pedig sötét karikák húzódtak. Karjai tele voltak mély vágásokkal,amiknek a nagy része be volt ugyan kötözve,de még így is sikerült átáztatniuk a rájuk szorított vékony textil anyagot.