Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

36. Fejezet

Pontosan úgy,ahogyan az emlékezetemben is megőriztem,10 perc elteltével meg is érkeztem egy,a gettótól is sokkal elhagyatottabb környékre. Amint kiszálltam az autómból,ösztönösen az volt az első dolgom,hogy felmérjem a terepet,azonban miután láttam,hogy egyetlen árva lélek sincs errefelé,és az egyetlen,ami a sivár pusztaságot képes feledtetni az emberrel,az az elhagyatott,és félig lebontott házak látványa volt. Olyan érzést keltett bennem ez az egész,mintha egy horrorfilmbe,azon belül pedig egy zombiapokalipszis kellős közepébe csöppentem volna,ahol én vagyok az egyetlen túlélő a városban. Azonban tovább nem is akartam agyalni a hátborzongató ürességen,ami a szemeim elé tárult,rögtön célba is vettem a néhány méterre elhelyezkedő hatalmas,első ránézésre kb.3 emeletes,elhagyatott gyárat,ahová megérzéseim szerint jönnöm kellett. Amint elővettem a Kennytől kapott csomagból a kis ezüst színű kulcsot és belepróbáltam a zárba,végre tényleg bizonyosságot nyerhettem afelől,hogy jó helyre jöttem. A hatalmas és rohadt nehéz vasból készült ajtó hangos nyikorgással nyílt ki előttem,amire a lábizmaimmal is egy kissé rá kellett segítenem,csak hogy az említett végtagjaimat is megtornáztassam egy kicsit. Amint beléptem,egy hatalmas nagy térrel találtam magam szembe,ami telis-tele volt mindenféle nem működésben lévő gépekkel,a terem két oldalán pedig egy-egy lépcsősor vezetett fel az emeletre. A földszinten,ahol én voltam jelenleg,semerre sem láttam ajtókat,amik esetleg még több szobát rejtenének,ezért a kutakodást az emelettel kezdtem. Miközben lassú léptekkel felsétáltam a lépcsőn,kezeim közé vettem a dobozt is,aminek a tartalma között megpillantottam az egyik madár formájú origamifigurán egy kettes számot,így hát azt hajtogattam szét. Az elsővel ellentétben ezen csupán egy 5 számjegyű kód állt,azonban szöveget,vagy bármilyen leírást nem kaptam ezúttal a feladathoz. Aztán miután benyitogattam az összes létező szobába az emeleten,ahol jelenleg tartózkodtam,rá is jöttem arra,hogy az egyik helység csukva van,és közvetlenül az ajtó melletti falra fel van szerelve egy kapucsengőnek kinéző kis szerkezet,amiken számok vannak. Hamar nyugtáztam magamban,hogy a kód,ami a papíron szerepel,valószínűleg ezt a szobát nyitja,amiben végül igazam is lett,hiszen amit beütöttem a számokat,el is fordult a zár,így be tudtam jutni. Alaposan körbenéztem a szobában,azonban furcsa módon csupán egy fából készült asztalt és egy vele szemben lévő széket találtam ott. Ismét kezembe vettem a dobozt,és ezúttal a hármas számmal jelzett origamifigurát hajtogattam ki,ami nem mellesleg egy kutyát ábrázolt. A papíron ismét csak volt egy rövidke,csupán pár mondatos levél.

"Yo,Levi! Nem gondoltam volna,hogy ilyen hamar el fogsz jutni idáig. Minden elismerésem a tiéd,kölyök. Azonban ha eddig azt hitted,hogy ez az egész feladatosdi csupán egy gyerekjáték,akkor most megtapasztalhatod,hogy innentől kezdve kemény áldozatokat kell majd hoznod azért,hogy elérhesd a célodat. A feladatod ismét nagyon egyszerű. Követned kell a kutya figurás jelzéseket,hogy megtalálj egy bizonyos tárgyat,amire szükséged lesz ahhoz,hogy befejezhesd a 3.feladatodat. Elöljáróban csupán annyit szeretnék elárulni,hogy ha megfogadod a tanácsomat,akkor sürgősen kerítesz magadnak valamilyen kötszert és fertőtlenítőt is,ha nem szeretnéd idejekorán feldobni a pacskert.

Kéz és lábtörést!"

Amint a levél végéhez értem,úgy éreztem,a szívem kihagyott egy ütemet az olvasottaktól. Szemeim kissé elkerekedtek,amikor tudatosult bennem,hogy itt bizony vér fog folyni...Jobban mondva az én vérem fog folyni. Gyorsan átgondoltam és átértékeltem magamban mindent,hogy valóban megéri-e az,hogy sérüléseket,vagy rosszabb esetben halálos sebeket szerezzek ezzel az egész őrültséggel,de végül arra az elhatározásra jutottam,hogy ha már eljutottam a feladatok feléhez,akkor végig is fogom őket csinálni,kerüljön bármekkora fájdalomba és szenvedésbe.