Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

3. Fejezet

Reggel arra ébredtem, ahogyan a napfény bevilágítja az egész szobát, ezzel felébresztve engem édes álmomból. Rég volt már, hogy ilyen nyugodtan végigaludtam egy teljes éjszakát.
Egy nagy nyújtózást követően kinyitottam szemeimet, és mivel még szinte félálomban voltam, rögtön eluralkodott rajtam a pánik, amint megpillantottam a szobát, amiben tartózkodtan, és az ágyat, amiben feküdtem. Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom és realizálnom a helyzetet, oldalra pillantottam, de nem feküdt mellettem senki. Akaratlanul is eszembe jutottak a múlt éjszaka elmékképei és azon kívül, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, számtalan kérdés merült fel bennem.

"Miért próbált megvígasztalni engem? Miért viselkedett velem kedvesen és gyengéden? Miért ölelt olyan szorosan magához? Miért éreztem azt, hogy szükségem van a közelségére?"

Számtalan ehhez hasonló kérdés volt még, amikre válaszokat szerettem volna kapni. Gondolkodásomból a gyomrom korgása zökkentett ki, jelezve, hogy ideje lenne harapni valamit. Rápillantottam a falon lévő órára és meglepődve konstatáltam, hogy már 10 óra is elmúlt. Kimásztam az ágyból, majd a konyha felé vettem volna az irányt, persze ha tudtam volna hogy a kismillió helyiség közül melyik lehet az. Lesétáltam a földszintre, ahol azonnal megcsapott a finomabbnál finomabb ételek illata. Csak követnem kellett az orromat, hogy odataláljak, és végül célba is értem.

A konyhába belépve az a látvány fogadott, ahogyan a nyomozó az asztalnál ülve újságot olvasott egy bögre tea kíséretében, a szemben lévő helyen pedig már előre ki volt készítve nekem a reggeli egy tálcán, ami még gőzölgött, ebből pedig arra következtettem, hogy valószínűleg nemrég készülhetett.

-Jó reggelt kölyök.-szólított meg, mindeközben fel se pillantott tevékenységéből.

Ahelyett, hogy visszaköszöntem volna, nem hagyhattam szó nélkül a már jól ismert becenevemet, amit rám aggatott.

-Már megmondtam, hogy ne hívjon kölyöknek. Idegesít.-mondtam kimérten. Ha meg kéne neveznem valamit, amit nagyon gyűlölök, akkor az az lenne, amikor valaki kölyöknek hív.

-Én pedig azt, hogy akkor ne adj rá nekem okot.-ezzel le is volt rendezve a kis eszmecserénk.
Azt hittem, hogy a tegnapi után valamivel kedvesebb lesz velem, de ugyanolyan arrogáns, ami be kell valljam, egy cseppet rosszul is esett, bár azt magam sem tudom, hogy miért.

Duzzogva helyet foglaltam a vele szemben lévő széken, majd ránéztem reggelimre.

"Pirítós tükörtojással és szalonnával. Idejét sem tudom már, hogy mikor ettem friss reggelit utoljára. Bár meg kell mondjam, egész jól néz ki. Látszik rajta, hogy jó a konyhában és tud főzni."

Azonnal neki is láttam reggelim elfogyasztásának, ami azon kívül, hogy rettenetesen jól esett, meglepően finom is volt.

Miután végeztem, megköszöntem, majd a koszos tányéromat a mosogatóba tettem és már éppen indultam volna vissza az emeletre, amikor utánam szólt.

-Kölyök, öltözz fel és szedd rendbe magad. Ha elkészültél, elmegyünk a rendőrségre.-állt fel helyéről, majd elkezdett mosogatni. Egy bólintással jeleztem, hogy felfogtam, amit mondott, majd a fürdő felé vettem az irányt. Ott gyorsan lezuhanyoztam, majd megmostam az arcomat és a fogaimat. Miután végeztem, elindultam a hálószoba felé, hogy felöltözzek, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy nincs semmilyen ruhám azon kívül, ami tegnap rajtam volt. Nem szívesen kértem tőle segítséget, de ezúttal sajnos kénytelen voltam.