Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

24. Fejezet

Eren

"Lehet,hogy túlságosan messzire mentem? Nem állt szándékomban Hope-ot ilyen lehetetlen helyzetbe hozni,de muszáj volt mindenkinek megtudnia,hogy milyen ember is a nyomozó valójában. Egy ilyen rohadékkal nem dolgozhatunk tovább úgy,mintha mi sem történt volna. Ráadásul...Hope sem élheti le az életét a családja gyilkosa mellett...Vajon most mit csinálhatnak? Veszekednek? Nagyon aggódom Hope miatt. Jobban belegondolva talán nem lett volna szabad egyedül hagynom azzal az állattal. Ki tudja,hogy mit fog vele tenni. Nem bírnám elviselni,ha bármi is történne vele...Vissza kell mennem érte..."

-...Eren,figyelsz te arra,amit mondtam neked?-zökkentett vissza a valóságba szőke hajú barátom,Armin. Egy ideig fel sem tűnt,hogy bárki is beszélne körülöttem. És ez nagyon ijesztő.

-...Vissza kell mennem Hope-ért.-mondtam feleszmélve,majd már fordultam is volna sarkon,ha Mikasa vissza nem ránt a csuklómnál keresztül.

-Szó sem lehet róla. Velünk maradsz,szépen hazakísérünk,aztán pedig kipihened magad.-mondta ellenkezést nem tűrő hangon,ami kb.a tízmilliomodik alkalom után már kezdett nagyon felbaszni.

-Mikasa,eressz már el. Nem vagy se az anyám,sem pedig a testvérem,szóval ne mondd meg,hogy mit csináljak!-rántottam ki karomat szorítása alól,majd durván ellöktem magamtól,ami miatt kis híján hátraesett,de Arminnak sikerült elkapnia,így nem zuhant a betonra. Egy alig hallható morgás után éppen készültem volna faképnél hagyni őket,azonban Armin utánam szólt.

-Eren,nem veszed észre,hogy mennyire kifordultál önmagadból?-kérdezte indulatosan.-Nem az vagy,akinek megismertelek. Nem veszed észre,hogy amit csinálsz,az nem jó? Nem csak nekünk,hanem saját magadnak is ártasz azzal,hogy mindenkit ellöksz magadtól. Tényleg ezt akarod? Komolyan...Megér ennyit ez az egész?-kérdezte határozottan Armin,azonban a hangjából tisztán kihallatszódott a csalódottság.

-...Nem tudtok ti rólam semmit. Nem tudjátok,hogy mit érzek,hogy min megyek keresztül nap mint nap.-mondtam makacsul.

-Ha elmondanád,akkor tudnánk róla.-mondta Mikasa elkeseredve,szinte már a könnyeivel küszködve.-Ennyire...Ennyire fontos neked Hope? Annyira szereted,hogy...Képes lennél mindenkit félrelökni miatta? Képes lennél a legjobb barátaidat faképnél hagyni érte?-kérdezte hitetlenül,mire ökölbe szorítottam a kezeimet és szigorúan ránéztem.

-...Téged biztosan.-csupán ennyit válaszoltam,de ez is éppen elegendő volt ahhoz,hogy Mikasa könnyei megállíthatatlanul kezdjenek el végigfolyni arcán. Mivel a földön térdelt,Armin leguggolt mellé és fél karjával átölelte a vállát,miközben rosszalló pillantásokkal jutalmazott engem. Egy pillanatra lehunytam szemeimet,majd összeszorítva ajkaimat,elindultam magányos otthonom irányába,magam mögött hagyva barátaimat.

Hanji

Képtelen voltam elhinni,hogy Levi önszántából ilyen dologra vetemedne,ezért miután elhagytuk a lakását,első dolgom az volt,hogy felkeressem Erwint és kérdőre vonjam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Legelőször a rendőrségre mentem,de mivel ott nem találtam meg,ezért a lakása felé vettem az irányt. Becsöngettem,és pár másodperc után ki is nyitotta előttem az ajtót.

-Nahát Hanji! Mit keresel itt ilyenkor? Már 9 is elmúlt.-mondta vidáman és az öltözékéből ítélve még valószínűleg javában dolgozhatott.

-Ne haragudj,hogy ilyenkor zavarlak,de sürgősen beszélnem kell veled valamiről. Bemehetek?

-Tudod,hogy bármikor szívesen látlak. Gyere csak.-invitált be mosolyogva,majd becsukva mögöttem az ajtót,a nappali felé vettük az irányt.