Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

2. Fejezet

Az út alatt nem beszéltünk egymással. Ő nem kérdezgetett, én pedig amúgy sem terveztem túlságosan bőbeszédűnek lenni, szóval inkább a gondolataimba merülve figyeltem az ablakon keresztül a város különböző részeit, amik mellett elhajtottunk. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy jól döntöttem-e, és hogy a fiúknak tényleg nem esik-e bántódásuk.

"Vajon láthatom őket valaha újra? Vagy soha többé nem fogok velük találkozni?"

Erre a gondolatra összeszorult a szívem, és mivel már így is a sírás kerülgetett, megpróbáltam más irányba terelni gondolataimat.

Kb. fél órás utazást követően megérkeztünk egy csendesebb környékre, ahol csak elszórtan voltak házak, és azoknak is a nagy része üresen állt. Végül leparkoltunk az egyik előtt. Első ránézésre egy teljesen átlagos méretű családi háznak tűnt, ami előtt volt egy kisebb kert, és a bejárathoz egy macskaköves út vezetett.

A férfi kiszállt az autóból, kivette a táskáját, majd intett, hogy kövessem.

Belépve a házba egy számomra eddig ismeretlen látvány tárult a szemeim elé. Egy pillanatra még a szám is tátva maradt. Kívülről nem tűnt ennyire tágasnak, de bentről nézve 2 család is simán elfért volna benne. A bútorok vadi újnak tűntek és az egyes helyiségek fel voltak szerelve mindenféle modern kütyüvel, amiknek a létezéséről eddig még csak nem is tudtam. Mégis, az első gondolat ami átfutott a fejemben, amint átléptem a bejárati ajtó küszöbét, az a szokatlan nagy tisztaság volt. Nyilván nekem furcsa volt ez az egész, mivel egészen idáig a mocsokban kellett élnem a mindennapjaimat, azonban az a fajta rendezettség, ami itt volt, szinte már természetellenesnek hatott számomra.

"Ez a csávó tuti, hogy rendmániás. Sehol egy porszem, sehol egy szemét, minden csak úgy csillog-villog."

Azonban egy gondolat mégsem hagyott nyugodni.

-Miért vagyunk itt? Én azt hittem, hogy a rendőrségre fogunk menni.-kérdeztem magyarázatokra várva. A férfi abbahagyta a pakolászást és felém fordult.

-Mostantól ez lesz a új otthonod. Itt fogsz élni velem.-mondta egyszerűen, mintha a világ legegyértelműbb dolgainak egyikéről beszélnénk éppen.

"Hogy mi?! Erről eddig szó sem volt, hogy egy vadidegennel kellesz élnem, ráadásul pont vele."

-Mi van? Ezt eddig egy szóval sem említette.-háborodtam fel, miközben mérgesen ránéztem.

-Azt hittem vagy olyan okos, hogy rájöjj, hogy ha már én voltam az, aki felajánlotta ezt a választási lehetőséget, akkor az a minimum, hogy szemmel is tartalak. És ez csak így kivitelezhető.-magyarázta rezzenéstelen arccal.

"Komolyan mondom, már most kezd az őrületbe kergetni ezzel a stílusával."

-És mi van akkor, ha én ezt egyáltalán nem akarom?-kérdeztem karba tett kézzel, gúnyos félmosolyra húzva ajkaimat.

-Akkor nyugodtan választhatod a másik lehetőséget, hogy a haverjaiddal együtt átadunk titeket a bíróságnak.

"Ezek a rohadékok! Nem elég, hogy megfosztanak a szabadságomtól, de mostantól minden egyes lépésemet nyomon is fogják követni. Jól kibasztak velem, az egyszer biztos."