Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

14. Fejezet

Miután letettem immáron kiürült poharamat, Levi egy sóhajtás kíséretében helyet foglalt az ágy szélén, és felém fordulva elgondolkodott arcomat kezdte fürkészni.

-Akarsz beszélni?-kérdezte semleges arccal, a hangjából viszont kihallatszódott egy cseppnyi együttérzés és aggodalom. Pár másodpercig tétováztam, végül azonban úgy döntöttem, hogy megosztom vele a lelkemet nyomasztó érzéseimet, illetve gondolataimat.

-Én csak... még mindig nem tudom elhinni ezt az egészet. Olyan mintha egy rémálomban élnék, amiből bármennyire is szeretnék, egyszerűen képtelen vagyok felébredni. Szinte még csak most kezdett el tudatosulni bennem, hogy többé már nincsenek velem.-mondtam magam elé bámulva, rezzenéstelen arccal.

-Tudom kölyök.-mondta halkan.

-Nagyon hiányoznak.-hunytam le szemeimet, aminek következtében végig is gördült arcomon egy bánatos könnycsepp, ami végül a lepedő anyagát szorító kézfejemen landolt.-Bárcsak visszaforgathatnám az időt... Olyan kevésszer hangoztattam előttük azt, hogy mennyire szeretem őket. Annyira jó lenne mégegyszer látni az arcukat és magamhoz ölelni őket...

-Tudod kölyök... sajnos vannak dolgok, amiknek a végkimenetele ugyan az lesz, függetlenül attól, hogy mit változtatnál meg a múlton. Tudom jól, hogy ez kegyetlenül nehéz, de muszáj megtanulnod elfogadni bzonyos dolgokat és ezekkel együtt élni, hiszen ha folyton csak azon agyalsz, hogy mi lett volna, ha, azzal nem csupán magadat teszed tönkre mentálisan, de még a továbblépés lehetőségétől is megfosztod magad. Nem haragudhatsz magadra olyan dolgokért, amikbe nincs beleszólásod. Inkább légy hálás azért, hogy te még életben vagy és még ezek ellenére is van lehetőséged arra, hogy saját belátásod szerint alakítsd a jövődet.-mondta karba tett kezekkel, egyenesen szemeimbe nézve, arcán pedig jól látszódott, hogy nem csupán a levegőbe próbál beszélni, hanem valóban komolyan is gondolja azokat a dolgokat, amiket az imént mondott.

-Hülyeség...-válaszoltam közönyösen, miközben letörölve arcomról könnyeimet, egy gúnyos mosoly kíséretében a mellettem helyet foglaló férfi arcára pillantottam.-Úgy beszélsz, mintha pontosan tudnád azt, hogy mit érzek most, de valójában fogalmad sincs az egészről.

-Pedig tudom... Éppen ezért most elmesélek neked valamit, amiről ezelőtt Hanji-n és Erwin-en kívül még soha senkinek nem beszéltem.

-Mi a fene... Annyira bizalmatlan vagy velem szemben, hogy még a lakásból sem vagy hajlandó engem felügyelet nélkül kiengedni, erre most egyik pillanatról a másikra megosztanál velem valamit, ami az elmondásod szerint annyira fontos számodra, hogy csupán 2 embernek voltál képes beszélni róla? Mégis miért?-vontam föl szemöldökeimet meglepetten, kívancsian várva Levi magyarázatára.

-Mert magamra emlékeztetsz...

Levi

-Egy szegény családba születtem a külvárosi gettó környékén, ahol te is sokáig éltél. Anyám prostituáltként dolgozott, apám pedig cipészként kereste a napi kenyerünket, azonban mivel kezdett egyre kevesebb megrendelést kapni, ezért rövidesen kénytelen volt feladni a munkáját, az ezzel járó bánatát pedig alkoholba fojtotta, ami egészen odáig fajult, hogy anyámat, majd később engem is bántalmazni kezdett.

~~

-Mai napig képtelen vagyok fölfogni, hogy hogyan lehettem képes felcsinálni egy hozzád hasonló ribancot. Undorító vagy!-hangzottak apám részeges szavai fejemben, miközben anyámat ütlegelte, amiért nem készült el időben a vacsorával.